- ELTE TTK HÖK/Students' Union
- Ösztöndíjak
- Diákjólét
- Átláthatóság
- Ügyintézés
- Külügy/Foreign Affairs
- Rendezvényeink
- Tudomány
- Kapcsolat
- ELTE TTK DÖK
2015. március 7-én, szombaton lesz az I. Élettudományi Liftbeszéd Fesztivál.
Amikor a liftben utazva kutatásaitokról meséltek egymásnak / ismerősnek / ismeretlennek, valójában erre a vetélkedőre gyakoroltok.
Ugye milyen jó érzés meggyőzni valakit, hogy értelmes kérdésekkel foglalkoztok munkátok során? Aztán az illető visszakérdez, és felhagytok a reménnyel -- hogy is gondolhattátok, hogy pont akinek semmi előképzettsége, fogja két perc alatt megérteni szakmátokat?! És tán remélitek, hogy ez csak egy kellemetlen velejárója a tudománynak, amiben kudarcra van ítélve minden tudós.
Most meggyőződhettek róla. Vagy megmutathatjátok a többieknek, hogy ti már profik vagytok ebben a műfajban.
Részletek és jelentkezés: http://btdk.elte.hu/?p=25
Itt pedig szerethettek minket: https://www.facebook.com/events/760671090687694/
Ne habozzatok eljönni! A zsűriben emberarcú tudósokkal, ismeretterjesztőkkel, sőt színésznővel is találkozhattok. Lesz jókedv.
Könnyen befogadható tudomány. Ha előadtok, még a tévében is benne lehettek (no jó, a netes sajtóban).
A jelentkezés határideje február 22.
Az ELTE Pályázati és Innovációs Központja az InfoPark Alapítvány korábbi évekbeli sikeres kisfilmkészítési pályázati felhívásán felbuzdulva az idén közös pályázatot hirdet a doktori iskolák hallgatói számára.
Célunk, minél szélesebb körben megismertetni az egyetemen folyó tudományos munkát, azt a tudományterületi sokszínűséget, amely az ELTE-t mint nyolc karral rendelkező tudományegyetemet jellemzi.
A közzétett, széles körben népszerűsített filmekkel szorgalmazni kívánjuk a különböző tudományterületeken kutató hallgatók gyümölcsöző együttműködésének kibontakozását, közös projektek keletkezését.
A Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány németországi kutatói ösztöndíjat hirdet környezetkutatással, környezet- ill. természetvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó végzős hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére, valamennyi tudományterületről 6-12 hónapra kutatóintézetekhez, egyetemekre, az államigazgatásba. társadalmi szervezetekhez, vállalatokhoz, etc..
A részletes kiírás: http://www.dbu.de/1462.html
A német vagy angol nyelvű pályázat beadási határideje: 2015. március 10.
Az Antall József Tudásközpont előadást hirdet, Magyarok a világűrben címmel:
A Kreatív Magyar Elme előadássorozatával elhozzuk hozzád a legújabb magyar találmányokat és feltalálóikat, ezúttal az űrtechnológia területéről. Tarts velünk, és ismerd meg a legfrissebb magyar innovációk sikeréhez vezető utat és a bennük rejlő lehetőségeket!
Következő előadásunkon vendégünk lesz Dr. Gschwindt András, Magyarország első műholdprogramjának vezetője, akinek a Masat-1-et és a Smog 1-et is köszönhetjük.
Továbbá Dr. Pacher Tibor, aki a Puli Space Technologies csapatával azon dolgozik, hogy saját építésű holdjárművük egy éven belül Holdra szállhasson.
Itt az alkalom, hogy megismerjétek ezeket a kivételes kreatív magyar elméket!
Ne hagyd ki, hiszen a tudás hatalom!
Időpont: 2015. február 26. (csütörtök), 17:00
Regisztráció: www.ajtk.hu/regisztracio
Kövesd a Kreatív Magyar Elmét itt: facebook.com/kreativmagyarelme, vagy itt: twitter.com/Kreativ_Elme
Az Antall József Tudásközpont szervezésében 2014. december 9-én 17.00-kor kerül megrendezésre a Kreatív Magyar Elme nyitóelőadása. A program célja, hogy tehetséges fiatal magyar feltalálóknak nyújtson lehetőséget, hogy bemutassák találmányaikat a nagyközönségnek. Az előadás egyidejűleg jelenthet inspirációt a tudomány területén tanuló fiatalok számára, illetve lehetőséget ad, hogy megismerkedhessenek a magyar innovációk sorával.
Nyitóbeszédet mond Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter a kétszeres Széchenyi-díjas magyar orvos, farmakológus, kutató, aki jelentős szerepet vállalt a tudományos ismeretterjesztésben is. A számos elismerés mellett 2003-ban munkásságát Prima Primissima-díjjal is jutalmazták.
Vendégünk lesz:
Rátai Dániel – Leonar3do: integrált szoftver és hardver platform, ami virtuális környezetet képes teremteni. Segítségével a térben lehet objektumokat alkotni, tetszőlegesen változtatni és elemezni.
Zsombori Balázs – PictoVerb: az első magyar nyelvű alkalmazás, mely segítséget nyújt a beszédben korlátozott, képi kommunikációra hagyatkozó embereknek.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.ajtk.hu/regisztracio oldalon lehet.
Időpont: 2014. december 9. 17:00
Helyszín: BME, K épület, K1 9395 Konferencia terem
További részleteket az alábbi linken találhat:
https://www.facebook.com/events/597034763734424/?ref_newsfeed_story_type=regular
Illetve az Kreatív Magyar Elme Facebook oldalán:
https://www.facebook.com/kreativmagyarelme?ref=hl
Kik a jövő feltalálói?
Milyen lehetőségeket kínálnak a Magyar Tudományos Akadémia intézetei a kutatás iránt érdeklődő diákoknak?
Milyen tudományos projekteken dolgozhatnak mentoraikkal a legfiatalabb kutatók?
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke tisztelettel meghívja Önt az InnoDiákok Fórumára, ahol hat diák-kutató és mentoraik ismertetik az ifjú tehetségek eddigi eredményeit és adnak választ a fenti kérdésekre.
Köszöntő:
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
InnoDiák előadók:
Albert Krisztián, a Szegedi Tudományegyetem másodéves hallgatója
B. Kiss Bálint, a várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola tanulója
Sályi Gergő, az ELTE TTK másodéves hallgatója
Molnár Janka Sára, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium tanulója
Egyed Bálint, a Semmelweis Egyetem elsőéves hallgatója
Dálya Gergő, az ELTE TTK harmadéves hallgatója
Zárszó:
Barnabás Beáta, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese
Az esemény időpontja és helyszíne:
2014. november 26. szerda, 16.00
MTA Díszterem, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.
Az MTÜ további programjairól részletes információ a www.mta.hu/tudomanyunnep oldalon olvasható.
További információ:
MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály
Telefon: (06-1) 411-6321, e-mail: tudomanyunnep@titkarsag.mta.hu
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar felhívása
a 2014/2015-ös tanévi köztársasági ösztöndíj pályázatra
"A 2014/2015-ös tanévi köztársasági ösztöndíj pályázatra a hallgatók 2014. június 16-ig adhatják be pályázatukat a szakjukat gondozó szervezeti egységbe.
A Pályázati lap a hozzá csatolandó Mellékletek megnevezése nyomtatvánnyal együtt a Tanulmányi Osztály honlapjáról letölthető.
A részletesen kitöltött pályázati lap és mellékletek mellé szakmai önéletrajzot is csatolni kell.
Késve leadott pályázatot nem áll módunkban elfogadni!
Felhívom a pályázatot beadó hallgatók figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek arra, hogy minden megszerzett érdemjegyük helyesen szerepeljen a Neptunban, mert a kreditekkel súlyozott tanulmányi átlagot csak a Neptunban szereplő érdemjegyekből tudjuk számolni.
A kari rangsort az intézetek javaslata alapján a kar Tanulmányi és Oktatási Bizottsága alakítja ki. A rangsor 2014. július 11-én kerül kifüggesztésre a Tanulmányi Osztály hirdetőtábláján.
Jogorvoslati kérelem Rektori Hivatalba történő beadásának határideje: 2014. július 21. 10 óra.
A köztársasági ösztöndíjra azon államilag támogatott/állami (rész)ösztöndíjas illetve költségtérítéses/önköltséges teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.
A pályázat beadásának minimumfeltétele, hogy a hallgató kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaga az utolsó két aktív félévében (az átlag a két félév együttesen számolt kreditekkel súlyozott átlaga) legalább 4,51 és ugyanebben a két félévben a megszerzett kreditek száma legalább 55.
Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak azok az alapképzésben résztvevő hallgatók is, akik az alapfokozat megszerzését követően a pályázást követő szemeszterben az egyetemi tanulmányaikat mesterképzésen folytatni kívánják.
Annak a mesterképzésre felvételiző végzős alapszakos hallgatónak, aki 2014. június 27-ig sikeres záróvizsgát tesz, a köztársasági ösztöndíj pályázat beadásának minimumfeltétele, hogy a hallgató kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaga az utolsó két aktív félévében legalább 4,51 és ugyanebben a két félévben a megszerzett kreditek száma legalább 45.
Fizika és matematika alapszakos hallgatóknál a szakdolgozat védésekor megszerzett 10 kredit súlyozva a záróvizsga jegyzőkönyvben szereplő, a szakdolgozatra kapott érdemjeggyel, beleszámít az utolsó két aktív félév kreditekkel súlyozott tanulmányi átlagába és a megszerzett kreditek számába.
A tanulmányi átlag kiszámításánál figyelembe veendő félévek esetében az Erasmus ösztöndíj és az ebből következő külföldön tartózkodás által érintett félévet nem kell figyelembe venni a két utolsó aktív félév kiválasztásánál, amennyiben azt a hallgató írásban kéri.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
Tanulmányok
Szakmai tevékenység
Közéleti, sport és egyéb tevékenység
Amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya az Nftv.59.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint megszűnik vagy szünetel, a megszűnés illetve a szüneteltetés kezdetét követően az ösztöndíj számára tovább nem folyósítható."
Budapest, 2014. május 13.
Török Gabriella
tanulmányi osztályvezető
Ebben a szemeszterben a Valóság lesz a téma. Az első előadást Fleck Zoltán tartja A jogok társadalmi valósága címmel. Az előadásokat diszkusszió követi, melynek során a különböző tudományterületekről érkező hallgatók megvitathatják álláspontjaikat. Minden érdeklődőt szeretettel várunk február 11-én 18 órától az ELTE ÁJK-n!
A programról készült ELTE Online cikket itt olvashatod, az első előadás facebook eseményét pedig itt találod!
Sziasztok!
Egy újabb KEBEL-előadásra hívnánk fel a figyelmeteket!
Müller Viktor: A HIV múltja és jövője – honnan jött és hová tart?
Idő: 2013. december 4. szerda 18.00
Hely: ELTE TTK Déli Tömb (Pázmány Péter sétány 1/C), fszt. 0-823 Kitaibel Pál terem
Az AIDS betegséget okozó HIV-fertőzés alig száz éves múltra tekint vissza, mára azonban az évente legtöbb áldozatot követelő világméretű járvánnyá vált. Az előadás első felében áttekintjük a vírus és a járvány eredetét, aminek a megértéséhez őserdei nyomozómunka, a legmodernebb molekuláris módszerek és számítógépes modellezés visznek egyre közelebb bennünket. Második felében pedig a rendelkezésünkre álló ismeretekre és az orvoslás legújabb eredményeire építve azt firtatjuk, a jövőben merre tarthat a vírus evolúciója, illetve legyőzhetjük-e belátható időn belül a járványt.
Több infó: http://eloadas.elte.hu/
A XXXI. OTDK lezárását követően Szendrő Péter, az OTDT elnöke meghirdette a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát. A 16 tudományterületi szekciót 14 felsőoktatási intézményben rendezik meg, s 2015 tavaszán először, a Fizika, Földtudományok és Matematika szekciónak egy határon túli intézmény ad otthont.
A Pécsi- illetve a Szegedi Tudományegyetem 2-2 szekció megrendezését vállalta, Budapesten rendezik meg idén is a legtöbb szekciót, de Sárospatakon, Debrecenben és Veszprémben is lesz OTDK. A rendező intézmények teljes listája itt található.