pályázat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Jó tanuló - Jó sportoló ösztöndíj 2013.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki „Az ELTE Jó tanuló – Jó sportoló” cím elnyerésére

A pályázat kiírásában közreműködő szervezetek:
ELTE EHÖK, ELTE PPK ESI, ELTE-BEAC

A pályázat célja:
- a hallgatók ösztönzése a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére,
- a fair-play szellemének ápolása,
- az eredményes tanulásra és magasabb szintű sportolásra való ösztönzés,
- ELTE-s identitás megerősítése
- a legkiválóbbak méltó elismerésben részesítése.

A pályázók köre:
ELTE-s hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, akik még nem lépték túl a 16. aktív félévüket. Kivételt képeznek azok a hallgatók, akik jogviszonyukat az Egyetemmel 2012. szeptemberben létesítették.

A beadás feltételei:
· Legalább első osztályú országos szintű sportversenyen való részvétel (beleértve az egyetemi országos bajnokságokat is)
· ELTE-s hallgatói jogviszony
· Az előző két aktív félévben legalább 35 teljesített kredit

Sporteredmény:
A 2011. március óta elért eredmények számítanak az idei kiírásban. A pályázaton csak a Magyar Olimpiai Bizottság által regisztrált sportági szakszövetségek által képviselt sportágak nevezését fogadjuk el. A regisztrált sportági szakszövetségek listája megtekinthető a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (http://mob.hu).
A sporteredmények igazolására - a verseny szintjétől függően - kizárólag az alábbi szövetségek, bizottságok által kiállított igazolások másolatai fogadhatók el. A világ- és Európa-bajnokságokról, olimpiai eredményekről szóló igazolást a megfelelő országos sportági szakszövetség, a Magyar Sakkszövetség, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Olimpia Bizottság, illetve a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége állíthatja ki. Országos bajnokságokon elért eredményeket a Magyar Sakkszövetség, a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége, a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége valamint - az általuk szervezett versenyek tekintetében – az említett országos sportági szakszövetségek igazolhatják.

Tanulmányi kritériumok:
Az előző két aktív félévben teljesített min. 35 kredit.

Egyéb , többletpontot érő igazolások:
· tudományos eredmény (verseny, TDK, publikáció, konferencia),
· igazolás, bármilyen médiától, hogy a pályázó ELTE-s felirattal jelent meg, vagy egy interjúban megemlíti, hogy ELTE-s

A kötelezően leadandó dokumentumok:
· Sporteredmények igazolása
· Tagsági igazolvány másolata
· Leckekönyv másolata
· Szakos oktató ajánlása
· Önéletrajz
· Motivációs levél

Az elnyerhető támogatás:
Adott kiírásban legfeljebb öt hallgató díjazható, az ösztöndíj elnyerése pénzjutalommal jár.

A kért mellékletek nélkül, vagy hiányosan kitöltött adatlap esetén a pályázat érvénytelen!

A határidőn túl beérkezett pályázatokat az Értékelő Bizottság elutasítja!

A pályázat benyújtási határideje: 2013. február 04. 20:00 óra

A pályázatot elektronikus úton a sport@ehok.elte.hu címre kell leadni.

Az elismerésben részesülő díjazottakat külön is értesítjük, s egyben meghívót is küldünk részükre.

„Az ELTE jó tanuló - jó sportolója” cím díjátadó ünnepsége,
2013. februárjában lesz az ELTE Sportévnyitójával egybekötve.

Egyéb információk:
www.ehok.elte.hu; www.elteonline.hu /sport

A pályázat lebonyolításával kapcsolatos további információkért a kari sportreferenseknél ill. az EHÖK irodájában lehet érdeklődni.

Magyarország a közép-európai országok közül elsőként csatlakozott a Tudomány Határok Nélkül programhoz. A Tudomány Határok Nélkül program a brazil állam által támogatott ösztöndíj lehetőség, amely 100 000 brazil BSc és PhD képzésben résztvevő, természet- mérnöki- egészség- és informatikatudományok területén tanuló diáknak teszi lehetővé, hogy tanulmányaik során egy évet külföldi egyetemen töltsenek.

A brazil felsőoktatási intézményekben november 20-án került meghirdetésre a pályázati felhívás, amely alapján a 2013/2014-es tanév szeptemberében induló képzésekre lehet pályázni. A jelentkezés határideje 2013. január 14., felületéül pedig a Tudomány Határok Nélkül program brazil weboldala szolgál (http://www.cienciasemfronteiras.gov.br/web/csf).   
A program magyarországi koordinátori feladatait a Magyar Rektori Konferencia (MRK) Titkársága látja el. A program hivatalos elérhetőségei a www.csfhungary.hu, www.facebook.com/ciencia.sem.fronteiras.hungria, info@csfhungary.hu webes felületek. 

A Collegium Hungaricum a magyar jezsuiták egyetemi kollégiumai közé tartozik. A Kollégium nyitva áll minden magyar diák vagy tudós számára, aki a Leuveni Katolikus Egyetemen kíván tanulni vagy kutatni. A felvétellel kapcsolatos információk megtalálhatóak a Leuveni Collegium Hungaricum honlapján.

A 2012-13-as tanév tavaszi félévének felvételi dokumentumainak beküldési
határideje: 2012. december 20.

Bővebb információk a csatolt dokumentumban és a kollégium honlapján találhatóak.

http://www.leuven-collegium-hungaricum.hu/Egyebek.html

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program kivételes lehetőséget biztosít a felsőoktatási hallgatók, valamint friss-diplomások számára. A Program keretein belül 150 fiatal kap lehetőséget, hogy 8 hónapot töltsön el valamely magyarországi államigazgatási szervnél, illetve háttérintézménynél, mint szakmai gyakornok és további 2 hónapot hasonló feltételekkel bármely uniós tagállamban. A Program 10 hónapja alatt havi 130 000 forintot biztosít a kormány minden ösztöndíjas számára.

A programról bővebb információt, a pályázási feltételeket a következő linken olvashatjátok:
http://www.kozigosztondij.gov.hu/2013/

A pályázat beadási határideje: 2012. november 30.

A Coimbra Csoport egyetemi hálózat ismét közzétette az Arenberg-díjra szóló pályázati felhívását volt Erasmus-hallgatók számára.

A díj összege: EUR 5000.

Pályázhat:
 - bármely mesterszakon frissen végzett ELTE-s hallgató (azaz aki a benyújtási határidőt megelőző egy évben szerezte diplomáját 2011.11.30-2012.11.30. között),
 - és korábban cserehallgató volt Erasmus ösztöndíjjal egy másik, a Coimbra Csoporthoz tartozó egyetemen. (A Coimbra Csoport tagjai: http://www.coimbra-group.eu/index.php?page=members).

A pályázatnak tartalmaznia kell:
 - Jelentkezési lapot (“Template to accompany applications”, amely letölthető a http://www.coimbra-group.eu/index.php?page=arenberg-prize oldalról.)
 - egy négy oldal terjedelmű, angol nyelvű írást, melyben a hallgató bemutatja a szakdolgozatát, valamint azt, hogy az Erasmus csereprogram mennyiben járult hozzá szakdolgozata megírásához/tanulmányai elvégzéséhez

Határidők:
 - A pályázat beérkezésének határideje az ELTE RH NKMO-ra: 2012.11.30. (Egyetemenként max. 3 jelölt anyagát továbbíthatjuk 2013.01.30-ig a Coimbra Csoport központjába.)
 - A pályázat benyújtásának módja: személyesen az ELTE RH NKMO-ra (1056 Budapest, Szerb u. 21-23.), vagy elektronikus úton az nkmo@rekthiv.elte.hu címre. A tárgyban szerepeljen: NÉV_Arenberg-díj.

Részletes információ a http://www.coimbra-group.eu/index.php?page=arenberg-prize oldalon található.

A kitüntetés Neked is szól: gyere és vedd át velünk a 2012. évi Nobel-békedíjat!

Hallottad, hogy mi kaptuk meg a Nobel-békedíjat? Idén a Nobel-bizottság az Európai Uniónak és az EU 500 millió polgárának ítélte oda ezt a rendkívül komoly elismerést jelentő díjat. A kitüntetéssel azt jutalmazzák, hogy kontinensünkön háborús megosztottság helyett ma már béke uralkodik. A díjátadó ünnepségnek 2012. december 10-én Norvégia fővárosa, Oslo ad otthont.

Az EU vezetői négy fiatal európai polgárral együtt fogják átvenni a díjat. Ha szeretnéd, Te is a négy fiatal között lehetsz.

Szívesen részt vennél a díjátadáson?

Európai uniós ország, csatlakozó ország vagy tagjelölt ország állampolgára vagy? Életkorod 8–24 év?

Ha ezekre a kérdésekre „igen” a válaszod, kérünk, oszd meg velünk, mit jelent számodra, hogy Európában béke uralkodik.

Ha 8–12 éves vagy, kézzel vagy számítógéppel készített rajzzal pályázhatsz. A 13–24 éves fiataloktól azt kérjük, hogy a fenti kérdésre rövid, legfeljebb 120 karakterből álló szövegben fogalmazzák meg válaszukat. A pályázatok beküldésének határideje 2012. november 25.

Az EU partnereként az Európai Ifjúsági Fórum is részt vesz a verseny megszervezésében. Az előválogató során a fórum munkatársai mindegyik korcsoport (8–12 évesek, 13–17 évesek és 18–24 évesek) esetében kiválasztják a legjobb 16 pályamunkát. A 16 pályamű alkotói közül a zsűri végül három (azaz korcsoportonként egy) győztest hirdet.

A 18–24 évesek korcsoportjában beadott pályázatok közül az előválogató során kiválasztott 16 pályaművet a szervezők fel fogják rakni a Facebookra, ahol a közönség szavazhat az általa legjobbnak ítélt szövegre. A legtöbb szavazatot elnyerő pályázat készítője meghívást kap Oslóba. A Facebook-szavazás első tíz helyezettje ezenfelül Strasbourgba is meghívást kap, ahol december 12-én részt vehet a Nobel-díj kapcsán megrendezésre kerülő különrendezvényen.

Te is egyike lehetsz a négy győztesnek! A szerencsés európai fiatalok jutalomutazást nyernek Oslóba, ahol abban a feledhetetlen élményben lesz részük, hogy részt vehetnek a Nobel-díj ünnepélyes átadásán.

Ha szeretnél pályázni, olvasd el a versenyszabályokat, és töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot.

 

Az ELTE rektora és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók sport- és kulturális tevékenységének támogatására.
 
Sporttámogatásra pályázni lehet különösen a következő céllal:
- egyetemi, kari, kollégiumi szabadidős sporttevékenység (edzések, háziversenyek stb.) biztosítására;
- felsőoktatási versenyeken való részvételre, azok szervezésére.
 
Kulturális támogatásra pályázni lehet különösen a következő céllal:
- egyetemi, kari, kollégiumi kulturális és tudományos tevékenységre és rendezvényre
- az Egyetemen működő kulturális szervezetek, együttesek támogatására.
 
Pályázhat az ELTE hallgatói vagy közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező polgára, aki
- az előző pályázati időszakban nem adott le pályázatot, vagy
- az előző pályázati időszakban adott le pályázatot és részt vett a kötelező tájékoztató előadáson.
 
A pályázónak a pályázat leadásakor és a támogatás felhasználásakor is hallgatói vagy közalkalmazotti jogviszonyban kell állnia az Egyetemmel.
A pályázat útján elnyert támogatási összeg 2013. január 1. és 2013. augusztus 31. között használható fel.
Pályázni kizárólag az erre a célra szolgáló adatlapon és űrlapon lehet, az elektronikus felületen keresztül.
 
Pályázni az alábbi lilnken lehet: http://hok.elte.hu/palyazat/

A tavalyi évekhez hasonlóan az ELTE Egyetemi Kollégium és az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat az előző, 2011/2012-es tanév tavaszi szemeszterére pályázatot ír ki a Kollégiumi Hallgatói Ösztöndíjra.


A Kollégiumi Hallgatói Ösztöndíjat bármely kollégista, szakkollégista illetve szakkollégium külsős tagja megpályázhatja, aki az alábbi három feltételnek megfelel:


- Kollégiumi jogviszonnyal rendelkezik,
- A 2012-es tavaszi félév folyamán valamely kollégiumi közéleti tevékenységben részt vett,
- Juttatásképes hallgató.


A pályázatokat az erre rendszeresített űrlapokon kell benyújtani elektronikusan az alábbi oldalon:

http://tinyurl.com/eltekho

A pályázat leadási határideje 2012. november 18. vasárnap 18 óra.

A Nemzeti Kiválóság Program alábbi három kiírásának a beadási határidejét a
pályázatkezelő 2012. november 20-ig meghosszabbította.

Mivel még nincs elég pályázó, szeretnélek megkérni benneteket, hogy minél
több helyen népszerűsítsétek ezt a kiemelkedő lehetőséget.
(100.000 Ft/hó ösztöndíjról beszélünk)

** **

Országos program:  Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíj – Új beadási határidő:
2012. november 20. 17:00
Konvergencia program: Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíj - Új beadási
határidő: 2012. november 20. 17:00
Konvergencia program: Apáczai Csere János Doktoranduszi Ösztöndíj - Új
beadási határidő: 2012. november 20. 17:00****

 ****

(Az országos programban meghirdetett Apáczai Csere János Hallgatói
Ösztöndíjra a jelentkezés 2012. november 5-én lezárult. )

 ****

A kiírással kapcsolatos közlemény a mellékletben található.
A pályázati dokumentáció az alábbi helyen tekinthető meg:

Kutatói ösztöndíj felhívások jelentek meg hallgatók és doktoranduszok
számára<http://kih.gov.hu/nyitolap/-/asset_publisher/4frusdbuyVxX/content/kutatoi-osztondij-felhivasok-jelentek-meg-hallgatok-es-doktoranduszok-szamara;jsessionid=f0459a810148c2a08608a31daf92?redirect=http%3A%2F%2Fkih.gov.hu%2Fnyitolap%3Bjsessionid%3Df0459a810148c>
****

Megjelent a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi pályázati fordulójának kiírása.
Módosult a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi pályázati fordulójának ütemterve.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi pályázati fordulójához történő csatlakozás időpontja a települési önkormányzatok számára 2012. október 15-ről 2012. október 26-ra módosul.

A pályázatok benyújtási határideje: 2012. november 23.

Bővebb információ: http://www.emet.gov.hu/bursa-hungarica

Oldalak

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.