ELTE TTK HÖK Képviselőválasztás 2012. - Eredmény

Választási Bizottság ülés, 2012. június 1., 11:37, Déli Hallgatói Iroda

Jelen vannak: Péntek András, a Választási Bizottság elnöke, Knitlhoffer Vanda, Kolev Ádám, Sándor Máté Csaba, Seltsam Anna, Váry Zsolt választási bizottsági tagok, és Sik Zsuzsanna Brigitta, az Ellenőrző Bizottság tagja.

A bizottság határozatképes.

A bizottság a szavazatok összeszámlálása után kihirdeti az ELTE TTK HÖK 2012. évi választások eredményét.

Az érdeklődők kedvéért a választási rendszerről röviden:

Szakterületenként az 5 legtöbb szavazatot kapott jelölt automatikusan képviselőnek megválasztva (Összesen 30 fő). A maradék 12 kiosztandó hely a szakterületek közötti részvételi arány alapján kerül kiosztásra.
Akire az adott szakterületen voksolók legalább 15%-a szavazott, de nem került be a Küldöttgyűlésbe, póttag lesz. Ha az adott szakterület valamely képviselője lemond vagy megszűnik képviselősége, helyére a soron következő póttag kerül, ha nincs, akkor a részvételi arány szerinti kiosztást folytatva más szakterület képviselője kerül be.
Aki nem érte el az adott szakterületen leadott szavazatok 15%-át, nem került be képviselőnek.

Leadható szavazatok száma: 5210
Leadott szavazatok száma: 1432
összesen: 1432
érvényes: 1428
érvénytelen: 4
A választáson a leadható szavazatok 27,48%-a került leadásra, a választás érvényes.

BIOLÓGIA szakterület választási csoport (9 jelölt)
Beérkezett szavazatok száma: 279 (23,867%)
Érvényes szavazatok száma: 277

Képviselőnek megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Kovács Fanni

198

70,79%

Tóth Róza

174

62,37%

Zomborácz Kitti

107

38,35%

Kovács Tamás

95

34,05%

Szabó Tamás Zoltán

76

27,24%

A kiosztandó helyek egyikén került be:

Név

Szavazat

Százalék

Vörös Éva

58

20,79%

Horváth Tamás

53

19,00%

Nem érte el a szakterületen leadott szavazatok 15%-át, így nem lehet képviselő:

Név

Szavazat

Százalék

Henkey Zalán Márk

35

12,54%

Csémi Zoltán

29

10,39%

FIZIKA szakterület választási csoport (7 jelölt)
Beérkezett szavazatok száma: 122 (21,404%)
Érvényes szavazatok száma: 122

Képviselőnek megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Tóth Zsolt

94

77,05%

Radnai Tamás

88

72,13%

Enyingi Vera Atala

83

68,03%

Kovács Olivér

63

51,64%

Béni Kornél

58

47,54%

A kiosztandó helyek egyikén került be:

Név

Szavazat

Százalék

Pintér Ádám Balázs

46

37,70%

Póttagnak megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Berki Péter

29

23,77%

FÖLDRAJZ ÉS FÖLDTUDOMÁNYI szakterület választási csoport (11 jelölt)
Beérkezett szavazatok száma: 418 (29,541%)
Érvényes szavazatok száma: 418

Képviselőnek megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Finder Balázs

189

45,22%

Hajdu Vivien

158

37,80%

Molnár Zsolt

156

37,32%

Csutka Boglárka

152

36,36%

Tájmel Dániel

138

33,01%

A kiosztandó helyek egyikén került be:

Név

Szavazat

Százalék

Zakariás Barbara

127

30,38%

Kozma Márton

124

29,67%

Póttagnak megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Jesch György

120

28,71%

Mihály Eszter

89

21,29%

Prikrill Odett

78

18,66%

Nem érte el a szakterületen leadott szavazatok 15%-át, így nem lehet képviselő:

Név

Szavazat

Százalék

Domján Csaba

62

14,83%

KÉMIA szakterület választási csoport (11 jelölt)
Beérkezett szavazatok száma: 165 (31,015%)
Érvényes szavazatok száma: 165

Képviselőnek megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Hegedüs György

114

69,09%

Barát Viktor

110

66,67%

Nagy Katalin

82

49,70%

Érsek Gábor

67

40,61%

Tóth László

60

36,36%

A kiosztandó helyek egyikén került be:

Név

Szavazat

Százalék

Adorján Gábor

50

30,30%

Simon Flóra

47

28,48%

Póttagnak megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Füzesi Zsanett

38

23,03%

Bozsér Bernadett

36

21,82%

Pálfy Gyula

35

21,21%

Nem érte el a szakterületen leadott szavazatok 15%-át, így nem lehet képviselő:

Név

Szavazat

Százalék

Boros Nimród

10

6,06%

KÖRNYEZETTUDOMÁNYI szakterület választási csoport (8 jelölt)
Beérkezett szavazatok száma: 182 (34,535%)
Érvényes szavazatok száma: 180

Képviselőnek megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Koczúr Szilvia

110

60,44%

László Dávid

105

57,69%

Gere Kálmán

94

51,65%

László Dorina

86

47,25%

Máthé Ágnes

68

37,36%

A kiosztandó helyek egyikén került be:

Név

Szavazat

Százalék

Bérces Bence

64

35,16%

Sipőcz László

52

28,57%

Grebenár Bettina

51

28,02%

MATEMATIKA szakterület választási csoport (11 jelölt)
Beérkezett szavazatok száma: 266 (26,680%)
Érvényes szavazatok száma: 266

Képviselőnek megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Hermán Dániel

159

59,77%

Dukán András Ferenc

145

54,51%

Ivancsó Veronika

136

51,13%

Kuti Péter

120

45,11%

Szellák Zsanett Titanilla

91

34,21%

A kiosztandó helyek egyikén került be:

Név

Szavazat

Százalék

Dienes Petronella

86

32,33%

Danyluk Tamás

69

25,94%

Póttagnak megválasztva:

Név

Szavazat

Százalék

Nagy Richárd

65

24,44%

Nyitrai Károly

61

22,93%

Kis Róbert

55

20,68%

Lenger Dániel

45

16,92%

A szakterületi részvételi arány alapján kiosztandó helyek sorrendje:

Név

Szakterület

Szavazat a szakterületén

Százalék a szakterületén

Részvételi arány százalék

1

Bérces Bence

Környezettudományi

64

35,16%

34,535 %

2

Adorján Gábor

Kémia

50

30,30%

31,015 %

3

Zakariás Barbara

Földrajz- és Földtudományi

127

30,38%

29,541%

4

Dienes Petronella

Matematika

86

32,33%

26,680%

5

Vörös Éva

Biológia

58

20,79%

23,867%

6

Pintér Ádám Balázs

Fizika

46

37,70%

21,404%

7

Sipőcz László

Környezettudományi

52

28,57%

17,268 %

8

Simon Flóra

Kémia

47

28,48%

15,508 %

9

Kozma Márton

Földrajz- és Földtudományi

124

29,67%

14,770%

10

Danyluk Tamás

Matematika

69

25,94%

13,340%

11

Horváth Tamás

Biológia

53

19,00%

11,933%

12

Grebenár Bettina

Környezettudományi

51

28,02%

11,512 %

A póttagok sorrendje:

Név

Szakterület

Szavazat a szakterületén

Százalék a szakterületén

Részvételi arány százalék

Berki Péter

Fizika

29

23,77%

10,702%

Füzesi Zsanett

Kémia

38

23,03%

10,338%

Jesch György

Földrajz- és Földtudományi

120

28,71%

9,847%

Nagy Richárd

Matematika

65

24,44%

8,893%

Bozsér Bernadett

Kémia

36

21,82%

7,754%

Mihály Eszter

Földrajz- és Földtudományi

89

21,29%

7,385%

Nyitrai Károly

Matematika

61

22,93%

6,670%

Pálfy Gyula

Kémia

35

21,21%

6,203%

Prikrill Odett

Földrajz- és Földtudományi

78

18,66%

5,908%

10 

Kis Róbert

Matematika

55

20,68%

5,336%

11 

Lenger Dániel

Matematika

45

16,92%

4,447%

A szakterületi aktivitás szerint kiosztható képviselői helyek elosztása:

 

Bio.

Fiz.

Földt.

Kém.

Környt.

Mat.

Leadható szavazatok

1169

570

1415

532

527

997

Leadott szavazatok

279

122

418

165

182

266

arány/1

23,867%

21,404%

29,541%

31,015%

34,535%

26,680%

arány/2

11,933%

10,702%

14,770%

15,508%

17,268%

13,340%

arány/3

7,956%

7,135%

9,847%

10,338%

11,512%

8,893%

arány/4

5,967%

5,351%

7,385%

7,754%

8,634%

6,670%

arány/5

4,773%

4,281%

5,908%

6,203%

6,907%

5,336%

arány/6

3,978%

3,567%

4,923%

5,169%

5,756%

4,447%

arány/7

3,410%

3,058%

4,220%

4,431%

4,934%

3,811%

arány/8

2,983%

2,675%

3,693%

3,877%

4,317%

3,335%

arány/9

2,652%

2,378%

3,282%

3,446%

3,837%

2,964%

arány/10

2,387%

2,140%

2,954%

3,102%

3,454%

2,668%

ELTE TTK HÖK 2012/2013-as ciklus most megválasztott képviselői

  1. Adorján Gábor
  2. Barát Viktor
  3. Béni Kornél
  4. Bérces Bence
  5. Csutka Boglárka
  6. Danyluk Tamás
  7. Dienes Petronella
  8. Dukán András Ferenc
  9. Enyingi Vera Atala
  10. Érsek Gábor
  11. Finder Balázs
  12. Gere Kálmán
  13. Grebenár Bettina
  14. Hajdu Vivien
  15. Hegedüs György
  16. Hermán Dániel
  17. Horváth Tamás
  18. Ivancsó Veronika
  19. Koczúr Szilvia
  20. Kovács Fanni
  21. Kovács Olivér
  22. Kovács Tamás
  23. Kozma Márton
  24. Kuti Péter
  25. László Dávid
  26. László Dorina
  27. Máthé Ágnes
  28. Molnár Zsolt
  29. Nagy Katalin
  30. Pintér Ádám Balázs
  31. Radnai Tamás
  32. Simon Flóra
  33. Sipőcz László
  34. Szabó Tamás Zoltán
  35. Szellák Zsanett Titanilla
  36. Tájmel Dániel
  37. Tóth László
  38. Tóth Róza
  39. Tóth Zsolt
  40. Vörös Éva
  41. Zakariás Barbara
  42. Zomborácz Kitti

Ülés lezárva: 2012. június 1, 14:47, Déli Hallgatói Iroda

 

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.