- ELTE TTK HÖK/Students' Union
- Ösztöndíjak
- Diákjólét
- Átláthatóság
- Ügyintézés
- Külügy/Foreign Affairs
- Rendezvényeink
- Tudomány
- Kapcsolat
- ELTE TTK DÖK
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2014/2015. tanév őszi és tavaszi félévében is meghirdeti az Ujvári János diplomadíj pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok 150, 125 és 100 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek.
A pályázat őszi ciklusára való jelentkezés határideje 2014. november 17., a pályázati anyagok
leadásának határideje pedig 2015. március 13.
A pályázatról bővebb információ és a részletes kiírás az SZTNH képzési oldalán található:
http://www.sztnh.gov.hu/hivatalrol/IP_oktatas/ujvari_diplomadij.html
A tavaszi félévben végzős hallgatók részére az Ujvári János diplomadíj-pályázat kiírása 2015. márciusában történik meg.
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet innovatív ötleteken alapuló, startup vállalkozások létrehozására vagy támogatására.
A kétkörös pályázaton 35 év alatti, a kerületben campusszal rendelkező egyetemek graduális vagy posztgraduális képzésein résztvevő hallgatók indulhatnak egyénileg vagy csapatban. Csapatban való jelentkezésnél elegendő, ha a csapat egy tagja tanul olyan egyetemen, amelyiknek van campusa a XI. kerületben, így az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói is pályázhatnak.
A pályázat feltétele, hogy a hallgatói ötleteken alapuló vállalkozások a XI. kerületben jöjjenek létre, de kivétel nélkül minden pályázótól olyan elképzeléseket várunk, melyeket piaci termékekké lehet formálni.
A négy millió forintos összdíjazású pályázat témáját illetően megkötés nincs, az azonban fontos, hogy a pályázat egy kidolgozott pénzügyi tervet is tartalmazzon.
A benyújtási határidő: 2014. november 9.
Díjazás: a támogatás mértéke: 4x1 millió forint.
A pályázat kidolgozásához igény esetén az ELTE Tudás- és Technológiatranszfer Irodája segítséget nyújt előzetesen egyeztetett időpontban. Ehhez kérjük az ötlet néhány soros leírását e-mailben elküldeni erre az e-mailcímre: varga.attila@rekthiv.elte.hu
A pályázat részletei az alábbi linket találhatók:
http://www.ujbuda.hu/startup
A Választási Bizottság bonyolítja le a TTK Hallgatói Önkormányzatának képviselőválasztását, amely idén ősszel kerül lebonyolításra. Ehhez a felelősségteljes feladathoz keresünk lelkes hallgatókat.
A Választási Bizottság tagjait az Önkormányzat tagjai közül választja a Küldöttgyűlés.
A Bizottság tagja nem jelentkezhet képviselőnek a következő választási ciklusra(2014/15.)
A Választási Bizottság tagjainak megválasztását a tervek szerint a TTK HÖK Küldöttgyűlése szeptember 04-ei rendkívüli ülésén veszi napirendre,amely mindenki számára nyitott.
http://ttkhok.elte.hu/meghivo-rendkivuli-kuldottgyulesre-2014-09-04-csutortok-1830-e-0-89
A tagok megválasztása után a Bizottság egy alakuló ülésen áll fel, ahol elkezdik munkájukat: először elnököt választanak maguk közül, aki koordinálni fogja a Bizottság munkáját. Ez általában egy tapasztaltabb ember szokott lenni, aki már a korábbi években is volt a Választási Bizottság tagja, de legalábbis közelebbről ismeri a választási rendszert és az ezzel kapcsolatos általános teendőket. Ezek után írja ki a Bizottság a képviselőválasztást, mely jelöltállítási és szavazási időszakból áll. A jelöltállítást meg kell jelentetni az Önkormányzat lapjában, a Tétékás Nyúzban, illetve a ttkhok.elte. hu honlapon. A jelöltállítási időszak után a beérkezett jelentkezési űrlapokat a Bizottság összesíti,majd következik a szavazási időszak. A szavazási időszaknak min. 7 max. 14 oktatási napon át kell tartania.
A választás érvényes, ha azon a Kar teljes idejű nappali képzésben részt vevő hallgatóinak legalább 25 százaléka igazoltan részt vett.
Az idei évben minden reménység szerint, először fog elektronikus módon lezajlani a választás,így jelentősen megkönnyíti a Választási Bizottsági tagok dolgát,a korábbi választásokhoz képest.
Miután véget ért a szavazási időszak, a Bizottság és összesíti a leadott szavazatokat, majd kihirdeti az eredményt.
Ha nem szeretnél képviselőnek indulni az idei választásokon, viszont motivációt érzel a fenti összefoglalás után magadban,vagy tudsz olyat aki szívesen lenne VB tag, akkor jelentkezz a Választási Bizottságba TTK HÖK Ellenőrző Bizottságánál az eb(kukac)ttkhok. elte.hu címen a Küldöttgyűlésig.
Horváth Tamás
ELTE TTK HÖK
Ellenőrző Bizottság elnöke
Az Egyesült Biológus Hallgatók Szövetsége magashegyi túrát szervez a Szörényi havasokba (Szárkő- és Godján-hegységekbe).
Ideje: 2014. augusztus 2-10.
Költsége: 4000 Ft
Részletek az EBiHal facebook oldalán: https://www.facebook.com/ebihalegyesulet
Részvételi szándékodat jelezd a facebook-eseményen:
https://www.facebook.com/events/1485467448364524/
vagy az alábbi e-mailcímen:
aeron@ttkhok.elte.hu
A Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi ifjúsági tábort rendez 2014. júliusában. A táborra azon fiatalok jelentkezését várják, akik aktívan részt vennének a szervezet katasztrófavédelmi tevékenységeiben és a Duna által érintett településeken élnek vagy tanulnak. A gyakorlati és elméleti ismereteket adó nyári tábor során a résztvevők megismerik a katasztrófahelyzetek hátterét, a védekezés mikéntjét, a tűzvédelem és az árvízi védekezés, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az elsősegélynyújtás és a pszicho-szociális segítségnyújtás világát.
A tábor időpontjai:
1. turnus: 2014. július 15-21.
2. turnus: július 23-29.
Részletek a mellékletben.
Jelentkezési határidő: 2014. június 22.
"Tájékoztató a „Kar Kiváló Hallgatója” cím elnyerésének lehetőségéről
Ebben az évben is átadásra kerülnek a Kar Kiváló Hallgatója elismerések az Eötvös-napi ünnepségek keretében. A díjat az intézetek javaslatára, a Tanulmányi és Oktatási Bizottság véleménye alapján a Kari Tanács adományozza.
A cím odaítélése a tanulmányi eredmény, a tudományos (TDK)- és versenyeredmények, publikációk, valamint további szakmai és szakmai közéleti tevékenység és oktatási tevékenység, illetve közéleti tevékenység figyelembe vételével történik.
A cím elnyerésének minimum feltételei:
- Legalább két aktív félév az ELTE Természettudományi Karán.
- A kreditekkel súlyozott tanulmányi átlag az utolsó két aktív félévben külön-külön legalább 4,00.
- Ugyan ezen két aktív félévben a teljesített kreditek száma legalább 40. Mesterszakon azok a hallgatók is pályázhatnak, akik e 40 kredites elvárást esetleg nem teljesítik, de szakjukon már legalább 60 kreditet teljesítettek.
A tanulmányi átlag kiszámításakor figyelembe veendő félévek esetében – amennyiben ezt a hallgató kéri – a két utolsó aktív félév kiválasztásánál az Erasmus ösztöndíjjal külföldön teljesített félévet nem kell figyelembe venni.
Több párhuzamos szak végzése esetén a rangsorolásban való részvétel kritériuma, hogy valamelyik szakon (ha az egyik szak nem TTK-s, akkor mindenképpen a TTK-s szakon) teljesüljön az átlagokra és a kreditre vonatkozó minimumfeltétel.
Azoknál az első éves mesterszakos hallgatóknál, akik fizika és matematika alapszakon végezték, a tanulmányi pont számításának alapjául szolgáló utolsó két aktív félévből az utolsó alapképzéses félévükben, a kreditekkel súlyozott tanulmányi átlagba beszámításra kerül az alapképzéses szakdolgozat védésekor megszerzett 10 kredit a záróvizsga jegyzőkönyvben (illetve indexben) szereplő, a szakdolgozatra szerzett érdemjeggyel.
A javasolt hallgatókat az Intézetek terjesztik fel a Tanulmányi Osztály felé, ezért jelentkezni legkésőbb 2014. március 24-ig lehet az intézeti titkárságokon illetve a Környezettudományi Centrum titkárságán. (Figyelem! Az Intézet, illetve Centrum ettől eltérő időpontot is megadhat!)
A jelentkezés nem kötelező, az Intézetek jelentkezés nélkül is javasolhatják a hallgató díjazását, illetve az Intézetek számára sem kötelező a jelentkezés alapján a hallgató felterjesztése.
Tájékoztatásul csatolom a Tanulmányi és Oktatási Bizottság javaslatát a pontozásra."
Budapest, 2014. március 11.
Török Gabriella
tanulmányi osztályvezető
Ebben a szemeszterben a Valóság lesz a téma. Az első előadást Fleck Zoltán tartja A jogok társadalmi valósága címmel. Az előadásokat diszkusszió követi, melynek során a különböző tudományterületekről érkező hallgatók megvitathatják álláspontjaikat. Minden érdeklődőt szeretettel várunk február 11-én 18 órától az ELTE ÁJK-n!
A programról készült ELTE Online cikket itt olvashatod, az első előadás facebook eseményét pedig itt találod!
Várjuk jelentkezésedet egy olyan előadással vagy poszterrel, amely élvezetes lehet a különböző szakterületeket képviselő hallgatóság számára. A konferencia célja, hogy lehetőséget teremtsen a hallgatóknak, hogy eltérő kutatási területeiket bemutassák, véleményüket ütköztessék az esemény alkalmával. Rendezvényünk kitűnő alkalom a leendő természettudományos, bölcsész, jogász, közgazdász, orvos stb. értelmiség közeledésére; és arra, hogy kipróbáld előadói képességeidet.
A Konferencia időpontja 2014. március 22-23.
Jelentkezési határidő: 2014. február 28.
Bővebb információt találsz a csatolmányban!
A rendezvényeken az érdeklődők megismerkedhetnek a Kar képzési lehetőségeivel, hallgatói életével, illetve tájékozódhatnak a felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókról. Kiemelt szakmai szempont a BSc képzésekkel történő elhelyezkedés és továbbtanulási lehetőségek bemutatása, valamint az osztatlan tanárképzésekkel kapcsolatos tájékoztatás.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara számára fontos, hogy minél részletesebb, pontosabb és hiteles információt adjon leendő felvételizőinek. Ezt a célt szolgálja a Kari Nyílt Nap, mely idén is számos újdonsággal várja az érdeklődőket.
Kiemelt fontosságú, hogy a többciklusú képzéshez – az úgynevezett Bologna folyamathoz – kapcsolódóan a 2006-tól már bevezetésre került alapképzésekről (BSc), és a 2010-től indult mesterképzésekről (MSc), továbbá ezek kimeneti és továbbhaladási lehetőségeiről részletes felvilágosítást nyújtsunk rendezvényünkön. Ezen felül tájékoztatást adunk a tavalyi évben indult osztatlan tanárképzésekkel (MEd) kapcsolatban is, hiszen hagyományainkhoz hűen, az ELTE TTK-n lehetőség kínálkozik mind a 6 természettudományos tanárképzés felvételére, ráadásul hazánkban egyedülálló módon, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a szakpárosítások legteljesebb spektrumát kínálja a jelentkezés előtt álló diákoknak.
A 2014. évi felvételi eljárásról és a Kar oktatási-kutatási tevékenységéről szóló informatív előadások mellett, a látogatók testközelből ismerkedhetnek a Kar mindennapi életével, munkájával. A rendezvény ideje alatt vendégeink az alapszakok standjainál tájékozódhatnak az őket érdeklő szakokról, tehetik fel kérdéseiket oktatóknak és hallgatóknak egyaránt. Szakmai előadásokat is szervezünk a látogatók számára, olyan témákat érintve, melyekről úgy gondoljuk, méltán tarthatnak számot a természettudományok iránt nyitott résztvevők érdeklődésére.
Meghívott vendégeink: Az Educatio Társadalmi és Szolgáltató Nonprofit Kft. szakértője; az ELTE Természettudományi Karának oktatói, kutatói; a Hallgatói Önkormányzat tisztségviselői. Újdonságként említendő, hogy külön standdal mutatkoznak be, tehetséges hallgatóinkat az igényes tudományos kutatómunkára felkészítő szakkollégiumaink.
A Nyílt Napon tárlatvezetéssel egybekötve látogathatók az Egyetemváros olyan állandó szakkiállításai mint az ELTE-TTK Természetrajzi Múzeuma (Történeti Ásvány-Kőzettár, Biológiai és Paleontológiai Múzeum) vagy a Bakos Tibor Matematikai Gyűjtemény.
A rendezvény helyszíne és időpontja:
Időpont: 2014. január 24., regisztráció 9 órától
Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C.
További információk a programokról:
ELTE-IK és ELTE-TTK Felvételi Iroda
Honlap: http://nyiltnap.ttk.elte.hu
E-mail: felveteli kukac ttk.elte.hu
Telefon: 06 (1) 372-2566, Telefax: 06 (1) 372-2565
forrás:ttk.elte.hu
Időpont: 2014. január 13. (hétfő); 15:00 óra
Helyszín: Sárfalvi terem, Déli tömb, I. emelet, 1.105
Program:
Csébi Márk: Pápa városközpont funkcióbővítő rehabilitációja
Hohl Zsófia: Nemzetiségi törvény: a kisebbségnek vagy a többségnek? Tanulmány a hazai németség vizsgálatára alapozva
Kápolnai Zsombor - Takács Kristóf - Takács László: Lokális gazdaságfejlesztés rurális terekben