Emlékeztető az ELTE TTK HÖK 2011. június 17-i Küldöttgyűléséről

Az emlékeztetőt készítette: Ivancsó Veronika

Dukán András Ferenc 16:10-kor megnyitotta az ülést.

Jelen vannak: Árendás Ákos Tuzson, Barát Viktor, Berta Márton, Dukán András Ferenc, Fadel Nadin, Ferdinandy Bence, Fórizs Dorottya Csilla, Hegedüs György, Hermán Dániel, Ivancsó Veronika, Lakatos Dóra, László Dávid, László Dorina, Lövei Klára, Németh Dávid, Pálfy Gyula, Pozsonyi Alexandra, Radnai Tamás, Sándor Máté Csaba, Sik Zsuzsanna Brigitta, Szakács Dávid, Tischler Orsolya, Tóth Máté, Tudja Éva, Varga Erna és Váry Zsolt szavazati joggal; Adorján Gábor, Árendás Péter, Hermann Gábor, Muray Edina, Karlik Máté, Kiss Boglárka, Ölbei Márton, Simon Emese, Szabó Judit, Szellák Zsanett Titanilla, Tisza Krisztina, tanácskozási joggal, Perei Anett megfigyelési joggal.

A Küldöttgyűlés 22 fővel határozatképes.

Dukán András Ferenc kérte, hogy a jelenléti ívet mindenki írja alá, azok is, akiknek nincsen szavazati joga.

Dukán András Ferenc ismertette a napirendi pontokat. Új napirendi pont és sorrendmódosító javaslat nem érkezett.

A Küldöttgyűlés határozatokat hozott a Küldöttgyűlés napirendjéről:

107/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az előzetesen kiküldött napirendet:

1. Beszámolók
2. Személyi kérdések
3. Mentorrendszer
4. Bejelentések

1. Beszámolók (16:12)

Dukán András Ferenc elnök kiküldte beszámolóját. A helyszínen beszámolt az előző napi EHÖK Elnökségi ülésről, ahol szó esett a közbeszerzésről és a gólyatáborokról. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

16:13. László Dávid és Karlik Máté megérkeztek az ülésre.

Polai Dóra gazdasági elnökhelyettes kiküldte beszámolóját, késve. A Küldöttgyűlésről családi okok miatt kimentését kérte. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Tischler Orsolya szociális elnökhelyettes kiküldte beszámolóját, melyet nem kívánt kiegészíteni. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Árendás Péter tanulmányi elnökhelyettes kiküldte beszámolóját, melyet nem kívánt kiegészíteni. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

16:16. Hermann Gábor és Árendás Ákos Tuzson megérkeztek az ülésre.

Sándor Máté Csaba esélyegyenlőségi biztos kiküldte beszámolóját. A helyszínen válaszolt Ferdinandy Bence kérdésére. A beszámolóhoz hozzászólás nem érkezett.

Hermann Gábor szervező elnökhelyettes kiküldte beszámolóját, melyet nem kívánt kiegészíteni. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Muray Edina általános (kommunikációs és PR) biztos kiküldte beszámolóját, melyet nem kívánt kiegészíteni, majd válaszolt Ferdinandy Bence kérdésére. A felmerült kérdésről (a különböző levelező listákról) Szabó Judit, Ferdinandy Bence és Muray Edina folytattak beszélgetést. Muray Edina válaszolt Dukán András Ferenc kérdésére.

Szabó Judit sportbiztos kiküldte beszámolóját, melyet nem kívánt kiegészíteni. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Gansperger Gábor főszerkesztő kiküldte beszámolóját, a Küldöttgyűlésről kimentését kérte. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Dudás Gábor informatikustól beszámoló nem érkezett. A Küldöttgyűlésen nincs jelen. Dukán András Ferenc beszámolt róla, hogy beszélt ma vele telefonon a TTK-INFO levelezőlistára érkezett spam-ekről és Dudás Gábor megoldotta az ügyet, továbbá az infolistára is kiküldte az informatikus a kért levelet tegnap. Ezenkívül jelezte, hogy bármilyen kérdésre igyekszik válaszolni az informatikus munkájával kapcsolatban. További kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Ivancsó Veronika titkár kiküldte a beszámolóját. Beszámolóját a helyszínen kiegészítette azzal, hogy kedden Választmányon vett részt, amire rendesen, a szokásoknak megfelelően felkészült. Ivancsó Veronika és Dukán András Ferenc válaszoltak Ferdinandy Bence kérdésére a parkolással kapcsolatban. Hozzászólás a beszámolóhoz nem érkezett.

Kard Anna mentorkoordinátor kiküldte beszámolóját, a Küldöttgyűlésről kimentését kérte. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Sik Zsuzsanna Brigitta biológia szakterületi koordinátor kiküldte a beszámolóját, melyet nem kívánt kiegészíteni. A beszámolóhoz kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Ferdinandy Bence fizika szakterületi koordinátor kiküldte beszámolóját. A helyszínen kiegészítette azzal beszámolóját, hogy ma gólyatábor megbeszélésen vett részt. A beszámolóhoz kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Emődi Flóra kémia szakterületi koordinátor kiküldte beszámolóját, a Küldöttgyűlésről kimentését kérte. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Váry Zsolt földrajz- és földtudományi szakterületi koordinátor beszámolóját kiküldte. A helyszínen kiegészítette a beszámolót azzal, hogy részt vett még egy Választmányon, ami nem szerepel a beszámolóban, illetve felvette a kapcsolatot egy nemzetközi földrajzos szervezettel. Ezek után válaszolt Ferdinandy Bence kérdéseire. Váry Zsolt beszámolt arról, hogy a másodéves biogeográfia tárggyal kapcsolatosan felmerült problémát intézi jelenleg. Szabó Judit hozzászólt az elhangzottakhoz.

László Dávid környezettudományi szakterületi koordinátor kiküldte beszámolóját. Megköszönte a segítségeket, amiket az elmúlt időszakban kapott, míg szakterületi koordinátor volt. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Árendás Ákos Tuzson matematika szakterületi koordinátor beszámolóját Árendás Péter küldte ki. A beszámolót Árendás Ákos Tuzson nem kívánta kiegészíteni. Beszámolójához kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Ónodi Ferenc László az Alapítvány elnöke kiküldte az Alapítvány titkárával együttes beszámolóját, késve. A beszámolóhoz kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Adorján Gábor, Pálfy Gyula és Varga Sándor az Ellenőrző Bizottság tagjai kiküldték beszámolójukat.
Adorján Gábor a beszámolót kiegészítette azzal, hogy a keddi Választmányon részt vett.
Pálfy Gyula nem kívánta a helyszínen kiegészíteni a beszámolót.
Dukán András Ferenc bejelentette, hogy Varga Sándor várhatóan késik.
A beszámolókhoz kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Fórizs Dorottya Csilla kollégiumi biztos kiküldte beszámolóját. A Küldöttgyűlésre még nem érkezett meg. A beszámolóhoz kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Hamow Kamirán Áron külügyi biztos kiküldte beszámolóját, a Küldöttgyűlésről kimentését kérte. A beszámolóhoz kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Juhász Krisztina tudományos biztos elküldte beszámolóját. A Küldöttgyűlésre még nem érkezett meg. A beszámolóhoz kérdés, hozzászólás nem érkezett.

Ferdinandy Bence a kollégiumi biztos beszámolójában látható költségvetéséről kérdezett, melyre Dukán András Ferenc és Lövei Klára válaszoltak.

Dukán András Ferenc javasolta, hogy a szavazás a szokásos módon, egy tömbben, írásban, titkos módon történjen a levelező listára kiküldött és a helyszínen is kiosztott beszámolókról.

A Küldöttgyűlés határozatot hozott:

108/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, miszerint a beszámolók elfogadásáról a Küldöttgyűlés a szokásos módon, egy tömbben, írásban, titkos módon szavazzon.

Adorján Gábor ismertette a szavazás menetét, szavazólapok kinézetét, továbbá, hogy kik késtek beszámolójukkal és ki nem küldött ki beszámolót, illetve mely szavazatok lesznek érvényesek.

Hermann Gábor javasolta, hogy máskor nagyobb teremben legyen a Küldöttgyűlés.

16:47. Dukán András Ferenc szünetet rendelt el.
Az Ellenőrző Bizottság mandátumellenőrzés tartott. A Küldöttgyűlés 26 fővel határozatképes.
17:00. Dukán András Ferenc újra megnyitotta az ülést.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy 24 szavazat érkezett be.

A beszámolókat a Küldöttgyűlés elfogadta.
(igen, nem, tartózkodás, érvénytelen)

Elnök: 24,0,0,0
Gazdasági elnökhelyettes: 12,6,5,1
Szervező elnökhelyettes: 23,0,1,0
Szociális elnökhelyettes: 22,0,2,0
Tanulmányi elnökhelyettes: 22,0,2,0
Esélyegyenlőségi biztos: 23,0,1,0
Kollégiumi biztos: 24,0,0,0
Kommunikációs biztos: 14,6,4,0
Külügyi biztos: 23,0,1,0
Sportbiztos: 24,0,0,0
Tudományos biztos: 17,6,1,0
Főszerkesztő: 22,0,2,0
Informatikus: 7,12,4,1
Titkár: 24,0,0,0
Mentorkoordinátor: 16,7,1,0
Biológia szakterületi koordinátor: 21,1,2,0
Fizika szakterületi koordinátor: 23,0,1,0
Földrajz- és földtud. szakterületi koordinátor: 23,0,1,0
Kémia szakterületi koordinátor: 24,0,0,0
Környezettudományi szakterületi koordinátor: 23,1,0,0
Matematika szakterületi koordinátor: 24,0,0,0
Ellenőrző bizottság elnöke (Adorján Gábor): 24,0,0,0
Eb tag (Pálfy Gyula): 22,0,2,0
Eb tag (Varga Sándor): 15,3,6,0
Hallgatói Alapítvány elnök és titkár: 12,8,4,0

17:04. Ölbei Márton megérkezett az ülésre.

A Küldöttgyűlés Polai Dóra beszámolóját, Dudás Gábor írásban ki nem küldött beszámolóját és a Hallgatói Alapítvány elnökének és titkárának együttes beszámolóját nem fogadta el.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy 1 havi ösztöndíj megvonása jár azoknak, akiknek nem lett elfogadva a beszámolója és a következő utáni Választmányon beszámolási kötelezettségük van.

Dukán András Ferenc megköszönte Szakács Dávid képviselőlistára kiküldött képviselői beszámolóját.

A Küldöttgyűlés titkosan határozatokat hozott a beszámolók elfogadásáról:

109/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az elnök beszámolóját.

110/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 12 igen, 6 nem, 5 tartózkodás és 1 érvénytelen szavazat mellett nem fogadta el a gazdasági elnökhelyettes beszámolóját.

111/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a szervező elnökhelyettes beszámolóját.

112/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen, 0 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a szociális elnökhelyettes beszámolóját.

113/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen, 0 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a tanulmányi elnökhelyettes beszámolóját.

114/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az esélyegyenlőségi biztos beszámolóját.

115/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a kollégiumi biztos beszámolóját.

116/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 14 igen, 6 nem és 4 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a kommunikációs biztos beszámolóját.

117/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a külügyi biztos beszámolóját.

118/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a sportbiztos beszámolóját.

119/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 17 igen, 6 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a tudományos biztos beszámolóját.

120/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen, 0 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a főszerkesztő beszámolóját.

121/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 7 igen, 12 nem, 4 tartózkodás és 1 érvénytelen szavazat mellett nem fogadta el az informatikus beszámolóját.

122/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a titkár beszámolóját.

123/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 16 igen, 7 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a mentorkoordinátor beszámolóját.

124/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 21 igen, 1 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a biológia szakterületi koordinátor beszámolóját.

125/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a fizika szakterületi koordinátor beszámolóját.

126/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a földrajz- és földtudományi szakterületi koordinátor beszámolóját.

127/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a kémia szakterületi koordinátor beszámolóját.

128/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 1 nem, 0 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a környezettudományi szakterületi koordinátor beszámolóját.

129/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a matematika szakterületi koordinátor beszámolóját.

130/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az Ellenőrző bizottság elnökének (Adorján Gábornak) beszámolóját.

131/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen, 0 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Ellenőrző bizottság tagjának (Pálfy Gyulának) beszámolóját.

132/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 15 igen, 3 nem és 6 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Ellenőrző bizottság tagjának (Varga Sándornak) beszámolóját.

133/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 12 igen, 8 nem és 4 tartózkodó szavazat mellett nem fogadta el a Hallgatói Alapítvány elnökének és titkárának együttes beszámolóját.

2. Személyi kérdések (17:05)
Lemondások (17:05)
Dukán András Ferenc bejelentette, hogy Hermann Gábor szervező elnökhelyettes kiküldte a levelező listára lemondását.

Hermann Gábor elmondta, hogy már megköszönte ímélben is, de most is szeretné megköszönni a sok segítséget, amit munkája folyamán kapott.
László Dávid is megköszönte a sok segítséget, amit szakterületi koordinátorként kapott.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy Pálfy Gyula lemondása nincs a kiosztott anyagok között, ám Pálfy Gyula július 23-ai hatállyal, vagy ha a Szenátus előbb elfogadja az új Alapszabályt, akkor az elfogadás időpontjával mond le.

Pálfy Gyula megindokolta lemondását.

Dukán András Ferenc ismertette a szavazás menetét, a szavazatok érvényességét és a lemondások elfogadását.

17:12. Adorján Gábor távozott az ülésről.

Dukán András Ferenc kihirdette a szavazás eredményét.

17:14. Adorján Gábor visszatért az ülésre.

Dukán András Ferenc megköszönte a leköszönő tisztségviselők munkáját.

A Küldöttgyűlés titkosan határozatokat hozott a lemondások elfogadásáról:

134/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a szervező elnökhelyettes lemondását.

135/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 25 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a környezettudományi szakterületi koordinátor lemondását.

136/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 25 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta Pálfy Gyula Ellenőrző Bizottsági tagságáról való lemondását.

Ellenőrző Bizottság választása (17:16)
Dukán András Ferenc bejelentette, hogy egy pályázat érkezett be Kopcsó Dánieltől, aki jelezte, hogy nem tud részt venni a Küldöttgyűlésen. Dukán András Ferenc jelölte Kopcsó Dánielt. Más jelölés nem érkezett.

Dukán András Ferenc Pálfy Gyula lemondásáról és a következményekről beszélt.

Szakács Dávid kérdésére, melyben arra tért ki, hogy Kopcsó Dániel képviselő is, Dukán András Ferenc és az Ellenőrző Bizottság válaszolt. Szakács Dávid ezután Kopcsó Dániel biológia szakterületben való munkájáról beszélt.

Hermán Dániel, Szakács Dávid, László Dávid, Sik Zsuzsanna Brigitta, Fadel Nadin, Tóth Máté, Varga Erna, Varga Sándor, Pálfy Gyula, Ivancsó Veronika, Árendás Ákos Tuzson, Szabó Judit és Adorján Gábor folytattak beszélgetést a jelölt személyéről és az Ellenőrző Bizottság munkájáról.

17:34. Pozsonyi Alexandra megérkezett az ülésre.
17:38. Varga Sándor távozott az ülésről.

Hermán Dániel megkérdezte, mi lesz, ha nem szavazza meg a Küldöttgyűlés a jelöltet. A kérdés kapcsán Dukán András Ferenc az Ellenőrző Bizottságot kérdezte, aki a szavazatok megszámlálása utánra ígért választ.

Dukán András Ferenc felolvasta az Alapszabály ide tartozó részét.

A Küldöttgyűlés titkosan határozatot hozott:

137/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 3 igen, 22 nem és 2 érvénytelen szavazat mellett nem választotta meg Kopcsó Dánielt az ELTE TTK HÖK Ellenőrző Bizottsági tagjának.

17:44. Szakács Dávid távozott az ülésről.

Dukán András Ferenc bejelentette, hogy nem érte el Kopcsó Dánielt telefonon, hogy megkérdezze, újra indul-e a tisztségért.

Dukán András Ferenc megkérdezte a Küldöttgyűlés tagjait, hogy van-e más jelölt. Dukán András Ferenc és más képviselő sem jelölt senkit az Ellenőrző Bizottság megüresedő posztjára.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy mivel jelenleg nincs üresedés az Ellenőrző Bizottság tagságában, nem kell feltétlenül tisztségviselőt választani.

Szervező elnökhelyettes (17:47)
Dukán András Ferenc bejelentette, hogy egy pályázat érkezett be a szervező elnökhelyettes tisztség megpályázására. Dukán András Ferenc László Dávidot jelölte. A jelölt vállalta a jelölést. Más jelölés nem érkezett.

17:47. Lakatos Dóra távozott az ülésről.

László Dávid bemutatkozott, ismertette korábbi munkáit a HÖK-ben. Elmondta, hogy felkészültnek érzi magát a tisztség betöltésére. Beszélt egy friss hírről, miszerint a West Balkán ügyében meghozott kormányrendelet módosítását tervezik.

László Dávid válaszolt Tischler Orsolya, Árendás Ákos Tuzson, Ferdinandy Bence, Tóth Máté, Pálfy Gyula, Varga Sándor és Hermann Gábor kérdéseire. Szó volt többek között a rendezvényekről, a jelölt rátermettségéről, a szakterületéről, a segítségnyújtásról és a jelölt tanulmányairól is.

17:51. Lakatos Dóra visszatért az ülésre.
17:59. Pálfy Gyula és Barát Viktor távozott az ülésről.
18:00. Pálfy Gyula visszatért az ülésre.
18:01. Barát Viktor távozott az ülésről.
18:07. Hegedűs Endre megérkezett az ülésre.
18:14. Varga Sándor visszatért az ülésre.

A Küldöttgyűlés László Dávid távollétében vitát folytatott a jelöltről:

Dukán András Ferenc és Hermann Gábor elmondták, hogy alkalmasnak tartják a jelöltet a tisztségre.

A jelölt visszatért az ülésre.

Dukán András Ferenc ismertette a szavazás eredményét.

A Küldöttgyűlés titkosan határozatot hozott:

138/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 26 igen, 1 nem szavazat mellett megválasztotta László Dávidot az ELTE TTK HÖK szervező elnökhelyettesének.

Dukán András Ferenc ismertette a napirendi pont további lefolyását.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy egy pályázat érkezett be gazdasági elnökhelyettesi tisztségre.

Gazdasági elnökhelyettes (18:27)
Dukán András Ferenc bejelentette, hogy egy pályázat érkezett be a gazdasági elnökhelyettes tisztség megpályázására. Dukán András Ferenc Karlik Mátét jelölte. A jelölt vállalta a jelölést. Más jelölés nem érkezett.

18:27. Pálfy Gyula és Váry Zsolt távoztak az ülésről.

Karlik Máté vázolta rövid és hosszú távú terveit, elképzeléseit. Ez után röviden ismertette pályázatát, melyhez hozzászólásokat, kérdéseket várt.

18:29. Pálfy Gyula és Váry Zsolt visszatértek az ülésre.
18:34. Muray Edina távozott az ülésről.

Karlik Máté válaszolt Dukán András Ferenc, Tóth Máté, Barát Viktor, Ferdinandy Bence, Árendás Péter és Szabó Judit kérdéseire. Többek között az iktatásról, sportról, pénzügyekről, új rendszer kiépítéséről, a jelölt tanulmányairól, a tisztség betöltésének idejéről, az Alapszabály ismeretéről volt szó.

18:40. Hamow Kamirán Áron és Perei Anett megérkeztek az ülésre.
18:40. Ölbei Márton távozott az ülésről.

A Küldöttgyűlés Karlik Máté távollétében vitát folytatott a jelöltről:

Dukán András Ferenc, Ivancsó Veronika, Tóth Máté, Szabó Judit és László Dávid a jelölt rátermettségéről, nyíltságáról, érdeklődéséről, szimpatikusságáról, megbízhatóságáról folytattak beszélgetést.

18:57. Fadel Nadin távozott az ülésről.
18.59. Fadel Nadin visszatért az ülésre.

A jelölt visszatért az ülésre.

19:01. Ferdinandy Bence távozott az ülésről.

19:01. Dukán András Ferenc szünetet rendelt el.
Az Ellenőrző Bizottság mandátumellenőrzés tartott. A Küldöttgyűlés 21 fővel határozatképes.
19:11. Dukán András Ferenc újra megnyitotta az ülést.

Dukán András Ferenc ismertette az eredményt.

A Küldöttgyűlés titkosan határozatot hozott:

139/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 27 igen, 1 nem szavazat mellett megválasztotta Karlik Mátét az ELTE TTK HÖK gazdasági elnökhelyettesének július 10-ei hatállyal.

Karlik Máté megköszönte a betanítást és a bizalmat.

Környezettudományi szakterületi koordinátor (19:12)
Dukán András Ferenc bejelentette, hogy egy pályázat érkezett be a környezettudományi szakterületi koordinátor tisztség megpályázására. Dukán András Ferenc Kiss Boglárkát jelölte. A jelölt vállalta a jelölést. Más jelölés nem érkezett.

Kiss Boglárka bemutatkozott, ismertette HÖK-ös munkáit és segítségit, melyeket nyújtott. Kiemelte pályázatának néhány fontos részletét, beszélt a tantervi háló javításának oktatók felé történő kommunikálásáról, a honlapról, a szakterület hallgatóinak aktivizálásról.

Kiss Boglárka válaszolt Barát Viktor és Ferdinandy Bence kérdéseire.

19:15. Árendás Ákos Tuzson, Hermán Dániel, Radnai Tamás, Lakatos Dóra és Hamow Kamirán Áron megérkeztek az ülésre.

A Küldöttgyűlés egy felmerült kérdésről, a Környezettudományi BSc tárgyainak egymásra épüléseiről folytatott beszélgetést; a 6 féléves erős előfeltétel láncról, ahol nincsenek keresztfélévek.

Kiss Boglárka válaszolt Tóth Máté, Árendás Péter, Árendás Ákos Tuzson, Szabó Judit és Ferdinandy Bence kérdéseire. Szó volt a szakterületen belüli munkáról és a tisztség betöltésének idejéről.

A Küldöttgyűlés Kiss Boglárka távollétében vitát folytatott a jelöltről:

László Dávid elmondta, hogy Kiss Boglárka egy hónapja kereste meg, hogy szeretne indulni a tisztségért. László Dávid Kiss Boglárka tulajdonságairól, felkészítéséről beszélt.
Hamow Kamirán hozzászólt a jelölt személyéhez.

Ivancsó Veronika László Dávidtól kérdezett a környezettudományi szakterületi koordinátor tisztsége iránt érdeklődő hallgatókról. A kérdésre László Dávid válaszolt.

A jelölt visszatért az ülésre.

Dukán András Ferenc a szavazatok számlálása alatt ismertette a napirendi pont további menetét és felhívta a figyelmet, hogy László Dávid jelenleg még a környezettudományi szakterület választmányi delegáltja.

László Dávid bejelentette, hogy szeretne lemondani az említetett választmányi delegáltságáról.

Varga Sándor az érvényes szavazatokról beszélt.

Ferdinandy Bence a nyílt szavazásról kérdezett. Dukán András Ferenc elmondta, hogy titkos szavazás legyen a lemondásról.

Dukán András Ferenc ismertette az eredményt.

A Küldöttgyűlés titkosan határozatot hozott:

140/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 21 igen, 3 nem és 2 érvénytelen szavazat mellett megválasztotta Kiss Boglárkát az ELTE TTK HÖK környezettudományi szakterületi koordinátorának.

Dukán András Ferenc bejelentette, hogy Választmányi delegált választásra fog sor kerülni, amennyiben a Küldöttgyűlés elfogadja László Dávid lemondását.

Dukán András Ferenc ismertette az eredményt.

A Küldöttgyűlés titkosan határozatot hozott:

141/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 20 igen, 5 nem és 1 érvénytelen szavazat mellett elfogadta László Dávid választmányi delegáltságáról való lemondását.

Dukán András Ferenc jelölte Kiss Boglárkát választmányi delegáltnak. Kiss Boglárka vállalta a jelölést. Hermán Dániel Árendás Ákos Tuzsont jelölte. A jelölt nem vállalta a jelölést.

Kiss Boglárka nem kívánt szólni, kérdés, hozzászólás nem érkezett a jelölthöz.

A Küldöttgyűlés Kiss Boglárka távollétében nem kívánt vitát folytatott a jelöltről.

A jelölt visszatért az ülésre.

Dukán András Ferenc kérte, hogy a kiosztott anyagokon szereplő mentorrendszert érintő határozati javaslatot olvassák el a képviselők, míg az Ellenőrző Bizottság szavazatokat számol.

Dukán András Ferenc ismertette az eredményt.

A Küldöttgyűlés titkosan határozatot hozott:

142/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 25 igen, 0 nem és 1 érvénytelen szavazat mellett megválasztotta Kiss Boglárkát választmányi delegáltnak.

3. Mentorrendszer (19:42)

Ferdinandy Bence, Barát Viktor és Árendás Ákos Tuzson kérdésére Dukán András Ferenc válaszolt. Dukán András Ferenc elmondta, hogy csak 5 alapszaknál kerül sor változtatásra. László Dávid és Ferdinandy Bence hozzászóltak az elhangzottakhoz.

László Dávid kérdésére Dukán András Ferenc válaszában kitért a mentorok pótfelvitelijére, a felvételiztetőkre és az időpontokra.

A Küldöttgyűlés nyílt szavazással határozatot hozott:

143/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 26 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a TTK HÖK 2011-12-es mentorkoncepciójának módosító határozatát:
„A TTK HÖK Küldöttgyűlése a 31/2011-es Küldöttgyűlési határozatot kiegészíti, illetve felülírja a következőképpen:
Azok a biológia, fizika, földrajz, kémia, környezettan szakos mentorok, akik valamilyen igazolható oknál fogva nem írtak két mentortesztet egy alkalommal szóbeli pótfelvételin vehetnek részt. Ezen a felvételin a mentorkoordinátornak, az adott szak szakterületi koordinátorának, illetve az elnöknek (vagy az általuk megbízott személynek) részt kell vennie. A mentorjelölt tesztet kiváltó pótfelvételije csak mindhármuk egyetértése esetén tekinthető sikeresnek.
Sikeres mentorteszt, illetve szóbeli pótfelvételi hiányában nem válhat egy jelölt sem mentorrá.
Az egyes szakokon a mentorok végleges névsorát a vizsgaidőszak végéig közzé kell tenni. A végleges döntés a koncepcióban korábban leírtak szerint történik a koncepcióban meghatározott létszámkorlátok figyelmen kívül hagyásával.”

4. Bejelentések (19:48)

Dukán András Ferenc bejelentette, hogy mint korábban megígérte, el fog készülni a TTK HÖK rendezvénynaptára. Tanulmányi okok miatt nem tudta mára ezt elkészíteni, de az EHÖK-től kért haladékot, így ez nem jelent hátrányt a TTK HÖK-re nézve. Felhívta a figyelmet arra, hogy csak azon rendezvényeket tudja majd az ELTE TTK HÖK támogatni, melyek a naptárban szerepelnek. Ma éjfélig adott haladékot Dukán András Ferenc azoknak, akik szeretnének még további rendezvényeket szervezni.

Hamow Kamirán Áron kérdezett az elhangzottak kapcsán. A kérdésre Dukán András Ferenc válaszolt.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy közbeszerzéssel lehet továbbra is szervezni rendezvényeket a naptárban nem szereplőkön felül, de aki nem akar közbeszerzéssel szervezni, az írja meg éjfélig, milyen programokat szeretne megszervezni.

Szabó Judit kérdésére Dukán András Ferenc felolvasta, mikre lehet támogatást kérni, mikre nem.

László Dávid hozzászólásában elmondta, hogy egy 130 és egy 200 fő befogadására alkalmas szórakozóhelyet talált, ami a TTK HÖK partnere lehetne szakos bulik megtartásában.

Dukán András Ferenc 19:54-kor bezárta az ülést.

Határozatok:

107/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az előzetesen kiküldött napirendet:

108/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, miszerint a beszámolók elfogadásáról a Küldöttgyűlés a szokásos módon, egy tömbben, írásban, titkos módon szavazzon.

109/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az elnök beszámolóját.

110/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 12 igen, 6 nem, 5 tartózkodás és 1 érvénytelen szavazat mellett nem fogadta el a gazdasági elnökhelyettes beszámolóját.

111/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a szervező elnökhelyettes beszámolóját.

112/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen, 0 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a szociális elnökhelyettes beszámolóját.

113/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen, 0 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a tanulmányi elnökhelyettes beszámolóját.

114/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az esélyegyenlőségi biztos beszámolóját.

115/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a kollégiumi biztos beszámolóját.

116/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 14 igen, 6 nem és 4 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a kommunikációs biztos beszámolóját.

117/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a külügyi biztos beszámolóját.

118/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a sportbiztos beszámolóját.

119/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 17 igen, 6 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a tudományos biztos beszámolóját.

120/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen, 0 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a főszerkesztő beszámolóját.

121/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 7 igen, 12 nem, 4 tartózkodás és 1 érvénytelen szavazat mellett nem fogadta el az informatikus beszámolóját.

122/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a titkár beszámolóját.

123/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 16 igen, 7 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a mentorkoordinátor beszámolóját.

124/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 21 igen, 1 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a biológia szakterületi koordinátor beszámolóját.

125/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a fizika szakterületi koordinátor beszámolóját.

126/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a földrajz- és földtudományi szakterületi koordinátor beszámolóját.

127/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a kémia szakterületi koordinátor beszámolóját.

128/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 23 igen, 1 nem, 0 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a környezettudományi szakterületi koordinátor beszámolóját.

129/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a matematika szakterületi koordinátor beszámolóját.

130/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az Ellenőrző bizottság elnökének (Adorján Gábornak) beszámolóját.

131/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 22 igen, 0 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Ellenőrző bizottság tagjának (Pálfy Gyulának) beszámolóját.

132/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 15 igen, 3 nem és 6 tartózkodó szavazat mellett elfogadta az Ellenőrző bizottság tagjának (Varga Sándornak) beszámolóját.

133/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 12 igen, 8 nem és 4 tartózkodó szavazat mellett nem fogadta el a Hallgatói Alapítvány elnökének és titkárának együttes beszámolóját.

134/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 24 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a szervező elnökhelyettes lemondását.

135/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 25 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a környezettudományi szakterületi koordinátor lemondását.

136/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 25 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta Pálfy Gyula Ellenőrző Bizottsági tagságáról való lemondását.

137/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 3 igen, 22 nem és 2 érvénytelen szavazat mellett nem választotta meg Kopcsó Dánielt az ELTE TTK HÖK Ellenőrző Bizottsági tagjának.

138/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 26 igen, 1 nem szavazat mellett megválasztotta László Dávidot az ELTE TTK HÖK szervező elnökhelyettesének.

139/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 27 igen, 1 nem szavazat mellett megválasztotta Karlik Mátét az ELTE TTK HÖK gazdasági elnökhelyettesének július 10-ei hatállyal.

140/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 21 igen, 3 nem és 2 érvénytelen szavazat mellett megválasztotta Kiss Boglárkát az ELTE TTK HÖK környezettudományi szakterületi koordinátorának.

141/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 20 igen, 5 nem és 1 érvénytelen szavazat mellett elfogadta László Dávid választmányi delegáltságáról való lemondását.

142/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 25 igen, 0 nem és 1 érvénytelen szavazat mellett megválasztotta Kiss Boglárkát választmányi delegáltnak.

143/2011 (VI. 17.) számú küldöttgyűlési határozat: Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 26 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a TTK HÖK 2011-12-es mentorkoncepciójának módosító határozatát:
„A TTK HÖK Küldöttgyűlése a 31/2011-es Küldöttgyűlési határozatot kiegészíti, illetve felülírja a következőképpen:
Azok a biológia, fizika, földrajz, kémia, környezettan szakos mentorok, akik valamilyen igazolható oknál fogva nem írtak két mentortesztet egy alkalommal szóbeli pótfelvételin vehetnek részt. Ezen a felvételin a mentorkoordinátornak, az adott szak szakterületi koordinátorának, illetve az elnöknek (vagy az általuk megbízott személynek) részt kell vennie. A mentorjelölt tesztet kiváltó pótfelvételije csak mindhármuk egyetértése esetén tekinthető sikeresnek.
Sikeres mentorteszt, illetve szóbeli pótfelvételi hiányában nem válhat egy jelölt sem mentorrá.
Az egyes szakokon a mentorok végleges névsorát a vizsgaidőszak végéig közzé kell tenni. A végleges döntés a koncepcióban korábban leírtak szerint történik a koncepcióban meghatározott létszámkorlátok figyelmen kívül hagyásával.”

A jegyzőkönyvet hitelesítette:

Ivancsó Veronika Dukán András Ferenc
Titkár Elnök
ELTE TTK HÖK ELTE TTK HÖK

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.