Emlékeztető az ELTE TTK HÖK Választmányának 2010. május 17-i üléséről

Az emlékeztetőt készítette: Polai Dóra

Jelen vannak: Jánosi Attila, Dukán András Ferenc, Emődi Flóra, Juhász Krisztina, Král Adrienn, László Dávid és Tóth Máté szavazati joggal; Fejes Bálint, Mészáros Csaba, Polai Dóra, Prikoszovich Mihály, Tillné Kiss Andrea és Tischler Orsolya tanácskozási joggal.

A Választmány 7 fővel határozatképes.

Jánosi Attila 15:10 perckor megnyitotta az ülést.

Az előzetesen kiküldött napirendhez érkezett további előterjesztés. Mészáros Csaba küldte ki a Nemzeti parkos túra beszámolóját. A Választmány 2 igen szavazattal, 2 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el a napirendi pont felvételét.

15:13 Emődi Flóra és Tóth Máté megérkezett az ülésre.

Az így kialakult napirendet a Választmány 6 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta:

1. Bejelentések
2. Kari Tanács Anyagainak tárgyalása
3. OHÜB anyagainak tárgyalása
4. Nyúz számértékelések
5. Vezetőképző szervezése
6. Jutalomkeret bírálati elvek
7. Egyebek

1. Bejelentések (15:15)

Jánosi Attila elmondta, hogy a múlt héten lezajlott az ünnepi hét és szerdán lezajlott az Egyetem alapításának 375. évfordulója alkalmából tartott ELTE-PPKE közös ünnepi szenátusi ülés is. Jánosi Attila tolmácsolta Horváth Ákos kari TDK-felelős köszönetét Emődi Flórának, a május 13-i Eötvös-napon nyújtott segítségéért. Az Eötvös-napon egyebek között átadták a Kar Kiváló Oktatója és a Kar Kiváló Hallgatója címeket, valamint a TDK-sok tartottak előadásokat.

Emődi Flóra elmondta, hogy a mentortréning lezajlott, és a mentorok megírták a kompetencia tesztet.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy a Matekos-fizikus buli beszámolóját a következő Választmányra fogja elkészíteni.

Jánosi Attila kérte, hogy a szakterületi delegáltak állítsák össze az idei programtervüket, hogy a költségvetés-tervezés során tudjon számolni velük a Gazdasági Elnökhelyettes Úr.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy a Vezetőképző szervezésével problémák merültek fel.

Jánosi Attila javaslatára a választmány 8 igen szavazattal, egyhangúlag felvette 5. napirendi pontnak a Vezetőképző szervezését.
Dukán András Ferenc elmondta, hogy a mesterszakos felvételi bizottságok kialakítása folyamatban van.

2. Kari Tanács anyagainak tárgyalása (15:30)

Jánosi Attila tájékoztatta a Választmányt a Kari Tanács anyagairól.

A Választmány Jánosi Attila, Emődi Flóra, Dukán András Ferenc és Juhász Krisztina hozzászólásaival tárgyalta a napirendi pontokat.

Dukán András Ferenc bemutatta a HKR módosításainak tervezetét és a Kitűntetés alapítás javaslatát.

A Kar Kiváló Hallgatójának kérdését szintén Dukán András Ferenc mutatta be.

A Választmány Tóth Máté, Dukán András Ferenc, Jánosi Attila és Emődi Flóra hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

A Választmány Jánosi Attila kérésére a szimpátiaszavazáson nagy többséggel támogatta a Kar Kiváló Hallgatója cím utólagos kiadását az előterjesztésben szereplő földtudományos hallgatók részére.

Jánosi Attila megkérte Dukán András Ferencet, hogy mutassa be a költségtérítési díj módosítást.

A Választmány Jánosi Attila, Tischler Orsolya, Tóth Máté, Juhász Krisztina és Emődi Flóra hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

3. OHÜB anyagainak tárgyalása (16:11)

Jánosi Attila bemutatta az aznap kiküldött anyagokat. A Kari Tanács napirendjén is szereplő szabályzatmódosítások mellett kari HKR-módosítások szerepelnek az ülés napirendjén.

Jánosi Attila jelezte, hogy az OHÜB – a félévben már megszokott módon – a Kari Tanács idejében lesz, így sem ő, sem más kari tanácstag nem tud részt venni az ülésen, így mást fog maga helyett delegálni az ülésre.

4. Nyúz számértékelések (16:15, technikai okok miatt megszakítva, 16:35-től folytatva)

Tillné Kiss Andrea bemutatta a számértékeléseket.

A Választmány Pauer Eszter, Tillné Kiss Andrea, Dukán András Ferenc, Tóth Máté, Prikoszovich Mihály és László Dávid hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

Jánosi Attila elmondta, hogy a Nyúzok kifizetésének módja egy későbbi Választmányon tárgyalásra kell, hogy kerüljön.

16:58 Mészáros Csaba távozott az ülésről.

A Választmány határozatot hozott a kérdésben:

85/2010 (V.17.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 7 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a 10-13. Nyúz számok és a második Kulturális melléklet számértékelését.

5. Vezetőképző (16:20-16:35, a Nyúz számértékelések technikai szünetében, majd 17:10-től)

Dukán András Ferenc vázolta a problémát, ami abban rejlik, hogy a szálláshely lemondta a pénteki foglalást szervezési problémák miatt.

Jánosi Attila javasolta, hogy a Záró Küldöttgyűlést tartsuk meg az Egyetemen, és csak szombaton utazzunk le a Vezetőképzőre.

A Választmány Dukán András Ferenc, Tóth Máté, Jánosi Attila, Pauer Eszter, Mészáros Csaba és Emődi Flóra hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

Tóth Máté és Jánosi Attila elmondta, hogy a fenti javaslathoz kéne ragaszkodni, mivel a szállás viszonylag olcsó és le van foglalva. A programot a szervezők a következő Választmányon fogják ismertetni.

Juhász Krisztina elmondta, hogy talált egy pályázatot, ami alkalmas lehet a Vezetőképző támogatására, erről az Elnök Úr tájékoztatja majd a választmányi tagokat.

6. Jutalomkeret bírálati elvek (17:15)

Jánosi Attila elmondta, hogy a véleményezés során a tagok támogatták a forintosítást, azonban a pályázatok javítására csak előzetesen lefektetett elvek alapján lesz lehetőség.

A Választmány Tóth Máté, Polai Dóra, László Dávid, Jánosi Attila, Dukán András Ferenc és Pauer Eszter hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

Jánosi Attila megkérte a Választmány tagjait, hogy csütörtök estig készítsék el az előzetes bírálataikat és küldjék el a hoktitkar@ttkhok.elte.hu címre.

7. Egyebek (18:00)

A jutalomkeret pályázatok bírálására a május 21-én pénteken 14:30-kor kezdődő Választmányon fog sor kerülni.

Král Adrienn elmondta, hogy Szenes Áron nem támogatja a Kar Kiváló Hallgatójának járó elismerések utólagos kiadását.

Jánosi Attila 18:07-kor bezárta az ülést.

Határozatok:

85/2010 (V.17.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 7 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a 10-13. Nyúz számok és a második Kulturális melléklet számértékelését.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.