Lakhatási támogatás

2005/2006. tanév tavaszi félév

Az ELTE Oktatásszervezési és Hallgatói ügyek Bizottsága az egyetemi Térítési és Juttatási Szabályzat 33. §-ában kapott felhatalmazás alapján pályázatot hirdet lakhatási támogatás
elnyerésére.

A lakhatási támogatás pályázata egy félévre szól.

Pályázatot az a hallgató nyújthat be, aki nappali tagozaton államilag finanszírozott alapképzésben, nappali tagozaton államilag finanszírozott kiegészítő alapképzésben, vagy nappali tagozaton államilag finanszírozott doktori képzésben vesz részt, és bár kollégiumi elhelyezésre jogosult lenne, abban nem részesült.

Budapesti állandó lakhellyel rendelkező hallgatók csak a pályázati kiírás szempontrendszerében részletezett esetekben jogosultak a támogatásra.

Pályázatot csak a pályázati űrlap kitöltésével, a szükséges igazolások csatolásával, a beadási határidő betartásával, egyénileg lehet benyújtani.

A beadott pályázatokat az Egyetemi Ösztöndíjbizottság bírálja el, várhatóan 2006. március 23-ig.

Az eredményről a kari Hallgatói Önkormányzatnál lehet érdeklődni 2006. március 27. után. A végső eredmény nyilvánosságra tétele utáni 15 napon belül a hallgató a jogszabályok vagy az egyetemi szabályzatok megsértésére hivatkozással - fellebbezést nyújthat be a Hallgatói ügyek Felülbírálati Bizottságához címezve, a Rektori Hivatal Oktatási Igazgatóság címén (kizárólag postai úton: 1364 Budapest, Pf. 109.)

A pályázat beadásának határideje: 2006. március 7.

A hiányosan kitöltött vagy a szükséges mellékleteket nélkülöző pályázatot a hiánypótlási időszakban (2006. március 16-20) lehet kiegészíteni. Ekkor új pályázatok befogadására nincs mód. Aki a hiánypótlási felhívásnak nem vagy csak részben tesz eleget, annak pályázatát az Egyetemi Ösztöndíjbizottság elutasítja, vagy hiányos tartalma szerint bírálja el.

A pályázatok 2006. március 1-től 2006. március 7-ig ügyfélszolgálati időben (H, P: 9-12, K; Cs: 9-16; Sze: 13-17) a Quaestura Központi Irodában (1056Budapest, Királyi Pál u. 18. /Bástya utca Királyi Pál utca sarok/), valamint a Campusokon kijelölt helyeken adhatóak le.

Adatlap és részletes pontozás letöltése (pdf formátumban)

CsatolmányMéret
PDF icon lakhatasi.pdf700.16 KB
Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.