- ELTE TTK HÖK/Students' Union
- Diákjólét
- Átláthatóság
- Ügyintézés
- Külügy/Foreign Affairs
- Rendezvényeink
- Tudomány
- Kapcsolat
Árvai Anett
A Regionális Tudományi Tanszék másodéves doktorandusz hallgatója vagyok. Rövidebb megszakításokkal. 2001 óta veszek részt a diák illetve hallgatói érdekképviselet különböző formáiban. A Doktorandusz Önkormányzat munkájába ez év tavaszától kapcsolódtam be, amikortól az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzatban képviselem a TTK-t. Az így megkezdett munkát szeretném folytatni kari képviselőként is.
Csonka Diána
Csonka Dia vagyok, másodéves geográfus doktorandusz a Földtudományi Doktori Iskolában. Másodszor jelentkezem képviselőnek, mert továbbra is a szeretném a TTK-s doktoranduszok érdekeit érvényesíteni mind a karon, mind egyetemi szinten. Számos nehézséggel kellett az előző évben szembesülnünk, melyek megoldása még folyamatban van és további erőfeszítéseket igényel részünkről. Köszönöm, ha a szavazatoddal támogatsz!
Dallos Zsolt
Dallos Zsolt vagyok, harmadéves doktorandusz a Földtudományi Doktori Iskolában. Alap- és mesterszakos diplomámat is az ELTE TTK-n szereztem mint geológus. Kutatási témám során együtt dolgozom biológus és fizikus hallgatókkal, így más tudományterületekre is van némi rálátásom. Célom lenne a doktoranduszok minél szélesebb körben történő érdekképviselete.
Sági Mirjam
Jelenleg a Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszéken vagyok másodéves doktorandusz, ahol ebben a félévben Erasmus-os órával és témavezetői feladatokkal is hozzájárulok az egyetemi munkához. Elsősorban korábbi, külföldi tapasztalataim motiválnak arra, hogy hozzájáruljak a doktorandusz önkormányzat munkájához. Fontosnak tartom, hogy az ELTE-n tanuló PhD hallgatók, például költségvetés hiánya miatt ne maradjanak el más intézmények, más országok PhD hallhatói mellett. Bár nemzetközileg jellemző az egyetemi dolgozók és főleg a doktoranduszok alulfizetettsége, nálunk ezek a problémák fokozottan jellemzőnek mondhatóak. Ide tartoznak az oktatási feladatok ellátásának pénzbeli honorálásának hiánya, illetve a kutatói és nemzetközi akadémiai kapcsolattartásokat (pl. konferenciákon való részvétel) segítő támogatások méltatlanul alacsony mértéke. Mindemellett fontosnak találom az információ áramoltatás hatékonyságának növelését, aminek véleményem szerint
egy összetartóbb doktorandusz közösség lenne az alapja.
Schimek Éva
Schimek Éva vagyok, másodéves környezettudományi doktorandusz. Egy éve vagyok képviselő a TTK DÖK-ben, és a tavaly elkezdett munkát szeretném folytatni a továbbiakban is. Köszönöm, ha támogatsz ebben a szavazatoddal.