- ELTE TTK HÖK/Students' Union
- Ösztöndíjak
- Diákjólét
- Átláthatóság
- Ügyintézés
- Külügy/Foreign Affairs
- Rendezvényeink
- Tudomány
- Kapcsolat
- ELTE TTK DÖK
A Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugor Tanszéke és a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi Savaria Egyetemi Központja közös nyári egyetemet szervez osztrák ill. magyar egyetemi és főiskolai hallgatók számára, akik magyar/német nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni. Az ösztöndíjakra a magyar hallgatók közül a nem német szakos, első (BA vagy MA) diplomájukat szerző (elsősorban nappali tagozatos) hallgatók pályázhatnak.
Mivel a nyári egyetem nem csupán egy nyelvkurzus, hanem nagy hangsúlyt helyezünk a közös programokra, a tanórán kívüli együtt tanulásra, olyan hallgatók jelentkezését várjuk, aki a közösség együttes tevékénységében aktívan részt kívánnak venni.
A nyári egyetem több mint 20 éves hagyományra tekint vissza: az első években Keszthely, majd Szeged, idén tizedik alkalommal pedig Szombathely ad otthont a kurzusnak.
A kurzus felépítése: intenzív nyelvtanulási program (naponta 9.00-től 12.30-ig) haladó ill. középhaladó szinten; délutánonként osztrák ill. magyar kultúrtörténeti tematikájú előadások, amelyek a kelet-ausztriai/nyugat-magyarországi régióhoz kapcsolódnak, filmvetítés, változatos szabadidős és kulturális programok.
Jelentkezési feltételek a magyar hallgatók számára:
A felső korhatár 35 év.
Ösztöndíj
Az ösztöndíjakat az Osztrák–Magyar Akció Alapítvány biztosítja, amely nem készpénzt jelent, hanem a kurzuson való ingyenes részvételt. Az ösztöndíj elnyerése után a hallgatók szerződést kötnek az alapítvánnyal, amelyben vállalják a kurzuson való részvételt.
Önköltség
A Szombathelyre történő leutazás és a hazautazás költségeit a hallgatók állják. A pályázatok elbírálása után az ösztöndíjat elnyert hallgatóktól 5 000 Ft regisztrációs díjat kérünk átutalni a későbbiekben megadott bankszámlaszámra. További költségek: zsebpénz, mindenkinek belátása szerint.
A kurzus részvételi díját, szállásdíjat, napi kétszeri étkezést (reggeli, ebéd), a kirándulásokat az ösztöndíj tartalmazza.
A résztvevők létszáma
24 osztrák és 24 magyar hallgató. A résztvevők a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ kollégiumában kapnak szállást kétágyas szobákban (egy osztrák hallgató és egy magyar hallgató együtt), közel a városközponthoz. Az oktatás és az étkezés szintén a központ ill. a kollégium közelében zajlik.
A kurzus vezetője Csire Márta. Email: marta_csire@yahoo.de
tel.: +43 1 4277 43012; fax: +43 1 4277 9430.
További információk a megadott e-mailcímen kaphatók.
Jelentkezés
2015. március 20-tól május 14-ig (postabélyegző dátuma). A formanyomtatvány a Bécsi Finnugor Tanszék honlapjáról:
http://finno-ugristik.univie.ac.at/studium/sommerkolleg-szombathely
is letölthető ill. e-mailben is megküldjük. A jelentkezéseket e-mailben is elfogadjuk.
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!
Csatolmány | Méret |
---|---|
Kiírás | 38.5 KB |
Jelentkezési lap (pdf) | 148.03 KB |
Jelentkezési lap (doc) | 49 KB |