Elsőként engedd meg, hogy a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat nevében gratuláljak sikeres felvételidhez az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Az alábbiakban néhány nagyon FONTOS információt szeretnék Veled megosztani az ELTE egyetemi kollégiumaiba történő jelentkezéshez.
A kollégiumi jelentkezés teljes mértékben elektronikus úton történik a http:/kollegium.elte.hu oldalon, melynek határideje 2010. augusztus 2. 9 órától augusztus 11. 18 óráig. A jelentkezők szociális helyzet alapján felállított rangsor szerint kerülnek be az ELTE kollégiumaiba, ezért fontos, hogy bizonyos igazolásokat minél előbb, már a szakfelvételi engedély kézhezvétele előtt beszerezzetek, ilyenek például:
Szülők kereseti igazolása
A kollégiumi felvételi eljárás során nyilatkoznod kell szüleid nettó havi jövedelméről. Amennyiben szüleid alkalmazottak, a munkáltató által kiállított, HÁROM hónapnál nem régebbi keresetigazolást kell feltöltened, melynek tartalmaznia kell a munkáltató adatait (cég neve, adószáma, cégjegyzékszáma, telephely címe), a munkavállaló adatait, valamint a kiállítástól visszaszámított három hónap nettó átlagjövedelmét.
APEH igazolás
Amennyiben szüleid vállalkozók, illetve saját vagy közeli hozzátartozó vállalkozásában alkalmazottak, akkor az APEH által kiadott jövedelemigazolást kell feltölteni a szülő előző évi jövedelméről.
Munkanélküliségről szóló igazolás
A helyileg illetékes Munkaügyi Központ által kiállított regisztrált munkanélküliségről szóló HÁROM hónapnál nem régebbi igazolás. Az igazolást abban az esetben is be kell szerezned, ha a hozzátartozó nem részesül semmilyen támogatásban.
Önkormányzati igazolás
A felvételi eljárás során nyilatkoznod kell a Veled egy háztartásban élők számáról. Ezt a települési önkormányzat által térítésmentesen kiadott, HÁROM hónapnál nem régebbi igazolás segítségével teheted meg, melyen szerepel minden a lakcímeden bejelentett személy neve, születési dátuma.
FONTOS, hogy minden az önkormányzati igazoláson szereplő személyt fel kell tüntetned a felvételi adatlapon, valamint jövedelmükről, státuszukról nyilatkoznod kell.
Nyugdíjas eltartó, hozzátartozó
Nyugdíjas eltartó, hozzátartozó esetén az év elején a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiküldött „Tisztelt Ügyfelünk” megszólítású zöld színű igazoló lapot kell feltölteni az adatlaphoz, melyen fel van tüntetve a nyugdíj összege, és a jogosult neve.
Rokkant nyugdíjas hozzátartozó esetén, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazolása mellett, csatolni kell az orvosi határozatot, amin a százalékos arány illetve a kategória is fel van tüntetve (50%, 67%, 100%)
A lakcímedre bejelentett nagyszülő(k), nyugdíját szintén fel kell tüntetned a jelentkezés során.
Tanuló testvér
Az általános, közép illetve felsőfokú oktatási intézménybe járó testvér illetve egy háztartásban élő személy után plusz pontokat kapsz a felvételi során. Ezért általános vagy középiskolába járó testvér esetén az oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatási igazolást, felsőoktatási intézmény esetén a 2009/2010. tanév második félévére szóló hallgatói jogviszony igazolást kell beszerezned.
A fenti igazolásokon kívül, a jelentkező egyéni helyzetétől függően számos igazolást kérhet a rendszer, azonban ezek azok az igazolások, melyek beszerzése HOSSZABB IDŐT vehet igénybe. Javaslom, hogy amennyiben szükséges, ezen papírok beszerzését minél előbb kezd el, elhárítva a későbbiekben adódó kellemetlenségeket.
Amennyiben a jelentkezéssel kapcsolatban bármilyen problémád akad, vagy kérdésed van az igazolásokról és az elsős felvételi szabályairól, kattints az alábbi linkre:
http://kolhok.elte.hu/dokumentumok/kolhok-arculat
(vízszintes középre igazított branner a cikkbe beágyazva, a fenti linken)
Barátsággal:
Ribling Tamás
Elnök
ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat
