felhívás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretében 2015. január 23-i beadási határidővel pályázati felhívást jelentetett meg a felsőoktatásban az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek támogatására (NTP-TDK-13). A felhívás és a pályázati dokumentáció letölthető a http://www.emet.gov.hu/felhivasok/nemzeti_tehetseg_program127/ címen.

A pályázat célja a felsőoktatási intézményekben és karaikon működő, az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek támogatása.

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 70 000 000 Ft, pályázatonként legalább 300 000 Ft, legfeljebb 2 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100%-a lehet, a pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.

Az ELTE központilag egy, valamint karonként egy-egy pályázatot nyújthat be.

 

A pályázat belső ügymenetével kapcsolatban:

§    A pályázat online benyújtású, a pályázati anyagot kinyomtatni és postán beküldeni nem szükséges, így a végleges pályázat formai és pénzügyi ellenőrzésére nincs lehetőség. A pályázatot ennek ellenére az ELTE EPER-be rögzíteni kell. Az online benyújtás előtt az aláírt EPER pályázati adatlapot, a tervezett költségvetést, a fedezetnyilatkozatot és a cash flow-t ellenőrzésre és jóváhagyásra január 15-ig várjuk a PIK-be. A feltöltendő központi dokumentumokat (ELTE Alapító okirat, létezést igazoló dokumentum, aláírási címpéldány) a költségterv elfogadása után a PIK munkatársai szkennelve küldik meg a pályázni szándékozóknak. Kérjük, a költségvetés jóváhagyása előtt a pályázatot ne véglegesítse.

§          A pályázat befogadásához szükséges az aláírt regisztrációs nyilatkozat pályáztatóhoz történő beküldése. A regisztrációs nyilatkozatot legkésőbb a benyújtás utáni hét első munkanapján kell postázni. A kinyomtatott regisztrációs nyilatkozatot egyetemvezetői aláírásra folyamatosan, de legkésőbb a fenti dokumentumokkal együtt várjuk. A nyilatkozathoz szükséges adatok megtalálhatók a PIK honapján a http://pik.elte.hu/segedanyagok címen. A nyilatkozat kitöltésével kapcsolatban a PIK munkatársai nyújtanak segítséget (2864-es mellék).

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretében 2015. január 23-i beadási határidővel pályázati felhívást jelentetett meg a hagyományokkal rendelkező és az új általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai tanulók számára meghirdetett, országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének, továbbá hazai tanulók/fiatalok és csapatok nemzetközi versenyeken való részvételének támogatására.

A felhívás és a pályázati dokumentáció letölthető a http://www.emet.gov.hu/felhivasok/nemzeti_tehetseg_program123/ címen.

A pályázat célja:

  • A komponens: a 2014/2015. tanévre országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása.
  • B komponens: A pályázat benyújtásakor a 25. életévét még be nem töltött magyarországi fiatalok egyéni és csoportos részvételének támogatása Magyarországon vagy külföldön megvalósuló tehetséggondozó tanulmányi és művészeti nemzetközi versenyeken.

 

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 183 400 000 Ft, pályázatonként legalább 300 000 Ft, legfeljebb 2 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100%-a lehet, a pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.

A felhívásra egy pályázó több pályázatot is benyújthat.

 

A pályázat belső ügymenetével kapcsolatban:

§    A pályázat online benyújtású, a pályázati anyagot kinyomtatni és postán beküldeni nem szükséges, így a végleges pályázat formai és pénzügyi ellenőrzésére nincs lehetőség. A pályázatot ennek ellenére az ELTE EPER-be rögzíteni kell. Az online benyújtás előtt az aláírt EPER pályázati adatlapot, a tervezett költségvetést, a fedezetnyilatkozatot és a cash flow-t ellenőrzésre és jóváhagyásra január 15-ig várjuk a PIK-be. A feltöltendő központi dokumentumokat (ELTE Alapító okirat, létezést igazoló dokumentum, aláírási címpéldány) a költségterv elfogadása után a PIK munkatársai szkennelve küldik meg a pályázni szándékozóknak. Kérjük, a költségvetés jóváhagyása előtt a pályázatot ne véglegesítse.

§          A pályázat befogadásához szükséges az aláírt regisztrációs nyilatkozat pályáztatóhoz történő beküldése. A regisztrációs nyilatkozatot legkésőbb a benyújtás utáni hét első munkanapján kell postázni. A kinyomtatott regisztrációs nyilatkozatot egyetemvezetői aláírásra folyamatosan, de legkésőbb a fenti dokumentumokkal együtt várjuk. A nyilatkozathoz szükséges adatok megtalálhatók a PIK honapján a http://pik.elte.hu/segedanyagok címen. A nyilatkozat kitöltésével kapcsolatban a PIK munkatársai nyújtanak segítséget (2864-es mellék).

Kellemes Ünnepeket és sikerekben gazdag vizsgaidőszakot kívánunk az ELTE TTK hallgatóinak!

ELTE TTK HÖK csapata

Kedves Hallgatók!

Az ELTE HÖK azon igyekszik, hogy a lehető legtöbbet tudja tenni értetek egyetemi éveitek alatt. Ahhoz, hogy ezt minél hatékonyabban és pontosabban tehessük a segítségetekre van szükségünk. Kérjük töltsétek ki az alábbi kérdőívet és segítsétek munkánkat, hogy arra tudjunk fókuszálni, ami nektek, számotokra a leginkább fontos.

Köszönjük!

A tehetség különleges erőforrás. De nem végtelen és nem hasznosul  magától. A kiemelkedő képességű fiatalokat támogató, ösztönző  környezet megteremtése mindannyiunk elemi érdeke, hiszen csakis a  tehetségek fejlesztésével és megtartásával biztosítható, hogy  tudásuk Magyarország gazdaságát, tudományát és kultúráját gyarapítsa.

Az 50 tehetséges magyar fiatal program ennek szellemében született.  Az első évad lelkes fogadtatása, a mentorprogram sikere arra  ösztönöz bennünket, hogy újabb tehetségek számára teremtsük meg a  továbbfejlődés lehetőségét. Idén újra 50 tehetséget keresünk, akik  kivételes adottságuk, szorgalmuk révén a jövő formálói, meghatározó  személyiségei lehetnek Magyarországon és a világban. Nincs  műfajmegkötés, nincsenek kategóriák! Csak a tehetség számít!

Az 50 tehetséges magyar fiatal számára a Magyar Tehetségsegítő  Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) szakmai támogatásával személyre  szabott hat hónapos támogató program készül. A felkért mentorok a  művészet, a tudomány, a gazdaság meghatározó szereplői, a fiatal  tehetségek számára páratlanul értékes tudás birtokosai is egyben.

A mai globális versenyhelyzetben a kivételes adottsággal rendelkező  fiatalok is esélytelenek az őket segítő, fejlesztő, ösztönző  környezet és személyek nélkül.

Jelentkezési, jelölési határidő: 2014. december 9.

A programról bővebb információ, jelölés és jelentkezés online  oldalakon: www.lafemme.hu/tehetseg valamint  www.facebook.com/tehetseg

A program jelentkezésre ösztönző felhívása plakátok formájában innen letölthetők:  www.lafemme.hu/tehetseg/felhivas_A4 valamint  www.lafemme.hu/tehetseg/felhivas_A3

További információk a tehetseg@lafemme.hu  mailcímen.

Üdvözlöm!

Daghefli Adrienn vagyok, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar pedagógiatanár MA szakos hallgatójaként országos szintű, felsőoktatási pedagógiai kutatást folytatok.

Kérem, hogy legjobb tudása szerint töltse ki az alábbi kérdőívet. A kérdőív anonim, az adatokat csak összesítve elemezzük és ublikáljuk.
Kitöltése max. 15 percet vesz igénybe. Kérem, csak abban az esetben töltse ki, ha egyetemi/főiskolai hallgató vagy idén (2014-ben) fejezte be tanulmányait.

Köszönöm, hogy a kérdőív kitöltésével hozzájárult kutatásunk hitelességéhez.

A Link, ahol a kérdőív elérhető: www.kerdoivem.hu/kerdoiv/729527715/

Segítségét előre is köszönöm:

Daghefli Adrienn

tel.: +36 99 518 955

e-mail: daghefli.adrienn@bpk.nyme.hu

Kedves Hallgatótársak!

A vizsgaidőszak és a vizsgáitok szempontjából fontosak az alábbi  információk, kérjük figyeljetek rájuk:

Vizsgajelentkezés: 2014-11-20 18:00-2015-01-30 16:00
Vizsgaidőszak: 2014.12.15 - 2015.01.30.

Fontos, hogy ne legyen a Neptunban fennálló tartozásotok, mert ilyen esetben nem tudjátok felvenni a vizsgáitokat a tartozás kiegyenlítéséig. Még egy gyakorlati információ: ha másik időpontot szeretnétek felvenni egy bizonyos tárgyból, akkor ezt csak úgy tehetitek meg, ha előbb lejelentkeztek arról az időpontról, amit le szeretnétek cserélni.

Egyéb szabályzat:
HKR 70. § (2) Az írásbeli vizsgák időpontját a kurzus vezetője, a szigorlati írásbeli vizsga időpontját a szakfelelős állapítja meg, az illetékes kari hallgatói önkormányzat véleményének figyelembevételével. A vizsgaidőszakban történő írásbeli vizsgára legalább három alkalmat kell biztosítani úgy, hogy két vizsga között legalább két hét teljen el. Az írásbeli vizsgák időpontját a vizsgaidőszak előtti ötödik hét végéig közzé kell tenni.

Ha pedig túléltük a vizsgaidőszakot a következő dátumokra kell figyelnünk: a regisztrációs időszak 2015. február 2–6., míg az első tanítási nap 2015. február 9. (hétfő).

Mindenkinek sok sikert és eredményes vizsgaidőszakot kívánunk!

2014 sem telhet el karácsonyi jótékonykodás nélkül, hiszen kapni jó, de adni még jobb! Idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata közös erővel szeretné a lehető legtöbb ajándékot összegyűjteni. Készítsd el Te is a Mikulás csomagod és tedd boldogabbá a rászoruló gyermekek Karácsonyát!

Mivel és hogyan tudsz segíteni?

Tartós/nehezen romlandó édességek: csoki, ropi, keksz, apró kis ajándékok. A lényeg, hogy helyes kis csomagok legyenek, vagy azokat lehessen belőlük készíteni. A nagyobb tárgyakkal (pl.: ruha, könyvek) sajnos nehezebben tudunk mit kezdeni.

Kérjük, hogy a csomagokat ne dobozokba, hanem nagy zacskókba gyűjtsétek, a könnyebb szállítás érdekében.

A csomagok leadásának ideje: november 18 – december 2., 14:00
Helye:
ELTE Kari HÖK irodák és kollégiumok
Semmelweis Egyetem: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Hallgatói Centrum.

További információ ezen az oldalon.

----------------------
As every year as well, 2014 cannot pass by without some charity! It is good to recieve but it's actually better to give!
This year the Students' Unions of Eotvos Lorand University and Semmelweis University together want to collect as much presents as possible.
Make your own Santa Claus package and make the underprivilaged children's X-mas a very happy one!

How and by what can you help?

By giving lasting/not so easily perishable sweets: chocolate, breadsticks, bisquit, cookie, small gifts. The point is to make cute and tiny presents (or at least prepare things from which it is possible to make cute and tiny presents). Bigger things such as clothes, books etv. unfortunately we can hardly do anything.

Please do not collect the packages in boxes! Rather put it inside of plastic bags, thus they could be easily transfered.

You can give your little packages between November 18 - December 2, 14:00.
Where you can pass them: all of the ELTE Students' Union Offices (regardless Faculty) and the ELTE dormitories
You can also give it to the Semmelweis University as well (address: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Hallgatói Centrum.)

More information on this site.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁRHUZAMOS KÉPZÉS KOMPENZÁCIÓJÁNAK ELNYERÉSÉRE

2014/2015-ös tanév őszi félév

 

Az ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság pályázatot hirdet párhuzamos képzés kompenzáció elnyerésére a 2014/2015-ös tanév őszi félévére.

A párhuzamos képzés kompenzációja egy félévre szól.

A pályázat feltételei:
  • a pályázó egyszerre vesz részt az Egyetemen aktív államilag támogatott/magyar állami (rész)ösztöndíjas és aktív költségtérítéses/önköltséges korábbi rendszerű egyetemi vagy főiskolai képzés, alapképzés, mesterképzés, osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés, felsőfokú szakképzés valamelyikében,
  • a pályázó sem az államilag támogatott/magyar állami (rész)ösztöndíjas, sem aköltségtérítéses/önköltséges képzésén – aktív hallgatói jogviszonyban – nem haladtameg a félévekben számolt képzési időt,
  • a pályázó a költségtérítéses/önköltséges képzésén nem átsorolással vált költségtérítésessé/önköltségessé
Pályázni csak ezen feltételek együttes teljesülése esetén lehetséges!
 
A támogatási összegek meghatározása során figyelembe vesszük a pályázó szociális helyzetét, és előző féléves tanulmányi eredményét a kiírásban foglaltak szerint. Az ezek igazolására vonatkozó dokumentumokat a kérvényhez (annak leadása előtt) kell digitalizált formában csatolni a pályázati határidőig. Csak az egyes mezők mellett található Csatolmány gomb használatával feltöltött igazolásokat tudjuk figyelembe venni!
A pályázó képzését és átlagát illetően a Neptun adatait vesszük alapul. Az egyéb tanulmányi és szociális szempontokat a kérvényhez csatolt igazolások szerint állapítjuk meg.
A szükséges igazolásformákat jelen pályázati kiírás tartalmazza. Ezektől eltérő igazolás csak indokolt esetben, az EHÖK szociális alelnökével való egyeztetés szerint fogadható el.
Aki a 2014/2015-ös tanév őszi félévében adott le rendszeres szociális ösztöndíj pályázatot, melyben a jelen pályázati kiírásban figyelembe vett szociális kategóriákat ennek megfelelően igazolta, az alábbi oldalról letölthető nyilatkozat feltöltése szükséges (http://ehok.elte.hu/parhuzamos-kepzes-kompenzacioja). Szociális helyzetének felmérésekor így a rendszeres szociális támogatás kérelméhez feltöltött dokumentumokat vesszük figyelembe.

Minden hallgató az általa befizetendő, a Neptunban rögzített költségtérítés(ek) összege után részesül – a Bizottság által meghatározott mértékű - visszatérítésben.

A támogatás kifizetésére kizárólag a költségtérítés/önköltség teljes összegének befizetése után kerül sor.

A pályázatot kizárólag az Neptunon keresztül (Ügyintézés // Kérvények), on-line formában lehet benyújtani!

A pályázatok benyújtásának ideje:

2014.11.03. – 2014.11.09.

 

A határidő be nem tartása jogvesztő hatályú!  

A beadott pályázatokat az EHSZÖB bírálja el.

Az eredményről a Neptunban egyedi üzenet formában értesítjük a pályázókat. A végső eredmény nyilvánosságra hozatalát követő 15 napon belül a hallgató fellebbezést nyújthat be a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságához címezve, az Oktatási Igazgatóság címén.

(kizárólag postai úton: 1364 Budapest, Pf. 109.).

 

Budapest, 2014. november 2.

ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság

PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK

A TTK Kari Ösztöndíjbizottság elbírálta a pályázatokat.

A pontonkénti összeg: 1500 Ft

Ponthatár nincs.

Fellebbezni a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül (2014. december 23.) lehet a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságnál levélben (melyet a Rektornak kell címezni és a Rektori Hivatalban kell benyújtani).

Budapest, 2014. december 1.

ELTE TTK               
Kari Ösztöndíjbizottság    

 

 


A pályázási idő:

2014. november 05. - 2014. november 14.

 

Pályázásra jogosultak

Azok a hallgatók, akik a 2014-2015-ös tanév őszi félévében kezdték meg első aktív félévüket a Természettudományi Karon mesterképzésben (MA, MSc), államilag támogatott finanszírozási formában.

Leadás helye: NEPTUN (Ügyintézés/Kérvények menüpont)
(Nem támogatott böngésző a Mozilla Firefox.)

Kötelező csatolandó igazolások

  • Utolsó félévi index oldalainak TO által hitelesített fénymásolata/ tanulmányi rendszerből kinyomtatott jegyek listája, melyet a TO hitelesített.
  • Indexben a záróvizsga és szakdolgozat eredményének TO által hitelesített fénymásolata/ tanulmányi rendszerből kinyomtatva a TO által hitelesítve.
  • Felvételi határozat (Ezt a felvi.hu-ról lehet e-mail-ben elkérni az info@felvi.hu címről, ebben taláklhatóak meg ugyanis a pályázathoz szükséges adatok.)

A fentiek helyett felhasználhatóak a velük ekvivalens igazolások.*

Esetleges csatolandó igazolások

  • 1. TDK vagy OTDK (1-3 helyezés, különdíj) – oklevél fénymásolata, témavezető által kiállított hivatalos igazolás az eredményről.
  • 2. Publikáció – Publikáció fénymásolata, legyen feltüntetve a kiadás dátuma.
  • 3. Kitüntetéses oklevél - oklevél fénymásolata
  • 4. Amennyiben a pályázó nem adott le a Karon 2014. őszi félévében rendszeres szociális támogatásra pályázatot, úgy az állandó lakhelyének önkormányzatától származó igazolás a pályázóval egy háztartásban élőkről, és az igazoláson szereplő családtag(ok) kereseti igazolása(i).

Pontrendszer

  • utolsó félév kredites átlaga max. 5 pont
  • szóbeli/szakmai felvételi %-os eredménye max. 10 pont
  • szakdolgozat jegye max. 10 pont
  • záróvizsga jegye max. 5 pont
  • kitüntetéses oklevéllel végzett 1 pont
  • nemzetközi folyóiratban publikált tudományos cikk 2 pont
  • hazai folyóiratban publikált tudományos cikk 1 pont
  • OTDK 1.-3. hely 2 pont - TDK 1.-3. hely 1 pont
  • Egy főre jutó jövedelem alapján: max 5 pont

0 – 25000 5 pont
25001- 30000 4,5 pont
30001- 35000 4 pont
35001- 40000 3,5 pont
40001- 45000 3 pont
45001- 50000 2,5 pont
50001- 55000 2 pont
55001- 60000 1,5 pont
60001- 65000 1 pont
65001- 72000 0,5 pont
72000- 0 pont

*Akik az ELTE TTK-n végezték az alapszakjukat, és az űrlapon bejelölik, hogy a szükséges adatokat lekérheti a TO, akkor nekik a kötelező igazolások közül csak a felvételi határozatukat kell feltölteni.

ELTE TTK Ösztöndíjbizottság
Budapest, 2014. november 4.

Oldalak

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.