ELTECON-MA közgazdasági elemző mesterképzés

Az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszéke idén is meghirdeti közgazdasági elemző mesterképzési programját (ELTECON-MA).

Az ELTECON-MA ideális továbbtanulási lehetőség lehet nem csak közgazdasági, hanem olyan matematika, informatika, fizika, üzleti illetve egyéb természet- és társadalomtudományi alapszakon végző hallgatóknak, akik érdeklődnek a téma iránt és nem az alapszakon megkezdett irányban kívánják folytatni tanulmányaikat.

Az ELTECON-MA célja olyan szakemberek képzése, akik közgazdasági ismereteiket képesek igényes elemző, döntéselőkészítő munkára használni. A tananyag nemzetközi standardokat követő elméleti alapokra támaszkodik, de programunk legfontosabb vonása az, hogy ezekre az elméleti alapokra igen széles körű elemzési alkalmazásokat építünk. A nálunk végző hallgatókat ezzel arra kívánjuk felkészíteni, hogy bekapcsolódhassanak nagyvállalatok, pénzügyi intézmények stratégiai döntéseibe, irányító hatóságok szabályozó munkájába, illetve egyéb közigazgatási szervek szakpolitikai fejlesztéseibe, értékeléseibe. Ezt kívánjuk elősegíteni azzal is, hogy az alkalmazásokkal foglalkozó kurzusblokkokat a potenciálisan érintett intézmények közreműködésével dolgoztuk ki, és szakértőik azok oktatásában is részt vesznek.

A mesterszakos hallgatók egy része, a bolognai irányelveknek megfelelően más alapképzésekből érkezik hozzánk, nem egyszer más képzési területről. Örömmel fogadjuk a megfelelően felkészült hallgatók jelentkezését természet- és társadalomtudományi, üzleti vagy egyéb képzési területekről. Mesterszakos hallgatóink között egyaránt megtalálhatók gazdálkodás és menedzsment, szociológia, matematika, illetve más felsőoktatási intézmények (pl. BCE, BME, PTE) volt alapszakos hallgatói. Céljaink szerint, a képzés két éve után mindannyian rendelkeznek egy elemző közgazdásztól nemzetközi szinten is elvárt ismeretekkel.

Módszereink hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első néhány végzett mesterszakos évfolyam hallgatói a végzés után rövid időn belül elhelyezkedtek, jóval a szakterületre jellemző átlag feletti átlagfizetéssel; olyan munkahelyeken, mint a KPMG, a MOL Nyrt., a Magyar Nemzeti Bank, a MAVIR Zrt., Magyar Telekom Zrt., a Raiffeisen Bank vagy az MTA Közgazdaságtudományi Intézet. A végzett hallgatók 20 százaléka pedig közgazdasági doktori képzésen folytatta tanulmányait.

További információk a szakról a tanszék honlapján: eltecon.hu ,illetve az ELTE Társadalomtudományi Karának honlapján: tatk.elte.hu/mesterszakok/kozgazdasagielemzo találhatók. A mesterszak bemutatkozó videója: tatk.elte.hu/ma/kozgazdasagielemzo/video

Érdeklődni lehet továbbá e-mailben az eltecon@tatk.elte.hu (a levél tárgya: eltecon MA) címen, illetve személyesen vagy telefonon az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszékén.

A felvételi jelentkezési határidő: 2017. február 15. (lásd: www.felvi.hu)

Amennyiben felkeltette érdeklődését az ELTECON-MA, ne habozzon megkeresni minket kérdéseivel!

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.