- ELTE TTK HÖK/Students' Union
- Ösztöndíjak
- Diákjólét
- Átláthatóság
- Ügyintézés
- Külügy/Foreign Affairs
- Rendezvényeink
- Tudomány
- Kapcsolat
- ELTE TTK DÖK
A pályázat célja, feltételei:
A pályázat célja elsősorban az Országos Tudományos Diákköri Konferencián eredményeket elérő hallgatók tudományos tevékenységének elismerése, eredményeik publicitásának biztosítása. A kétévente megrendezésre kerülő OTDK struktúrájának megfelelően a pontrendszer az OTDK évében összesen 100 pontos, míg a páratlan években 50 pontos. Az ELTE minden graduális képzésben résztvevő hallgatója nyújthat be pályázatot. A kari keretből egyszer már támogatott tevékenység nem támogatható újra (kivételt képez a köztársasági ösztöndíj pályázat, az ennek keretében elszámolt eredmények itt is figyelembe vehetőek). A pályázóknak a leadáskor mellékelniük kell egy igazolást arról, hogy a pályázatban szereplő tevékenységük más egyetemi/kari keretből nem került finanszírozásra. Ezt az adott karnak, illetve kari Hallgatói Önkormányzat elnökének hitelesítenie kell. A pályázaton maximum két évre visszamenő eredmények kerülhetnek figyelembe vételre.
A pályázók köre:
Az Egyetem valamennyi graduális képzésben résztvevő hallgatója pályázhat.
Pontrendszer:
Amennyiben egy konferencián való előadásból publikáció is születik, a pályázó csak az egyikre kaphat pontot.
A tudományos fordítás az adott alkategória mentén, annak a pontszámnak a felét éri. Társszerzők esetében az első szerző(k) megkapja(k) a pont egészét, a másod- vagy többedszerző pedig a pontszám 2/3-át.
A pályázat benyújtása:
Évente a pályázati időszakban a Neptun Elektronikus Tanulmányi Rendszer felületén keresztül.
A pályázathoz csatolandó dokumentumok:
A pályázat bírálása, díjazása:
A pályázatok bírálását az ELTE EHÖK Tudományos Bizottsága végzi, tagjai - a beérkező pályázatok alapján mérlegelnek az adott pontokat, valamint a pontok értékét illetően. A nyerteseket a Neptun Elektronikus Tanulmányi Rendszerben, valamint e-mailben értesítjük. A fellebbezési kérelmeket minden esetben a Hallgatói Jogorvoslati Bizottság bírálja el. A pályázat kapcsán érdeklődni a tudomany@ehok.elte.hu e-mail címen lehet.
A pontos leírást megtalálhatjátok a csatolmányban.
Csatolmány | Méret |
---|---|
Pályázati kiírás | 173.56 KB |