Nyilatkozat

Különös helyzet állt elő. Egy, a Lágymányosi Kampuszról indult hallgatói megmozdulás benyomult az ELTE ÁJTK főépületébe. A TTK-s hallgatói mozgalom, a TTK HÖK döntött, s az alábbi nyilatkozatot fűzi a történtekhez. (Amennyiben egyetértesz vele, a nyilatkozat facebook-bejegyzésénél jelezheted támogatásodat, illetve várjuk véleményed, hozzászólásaid is.)

Az ország hallgatói önkormányzatai, köztük a TTK HÖK is számos módszerrel küzdött az új felsőoktatási törvény aggályosnak tartott pontjai ellen.

Több száz TTK-s is részt vett a HÖOK demonstrációján, jelentős részük a Lágymányosi Kampuszról gyalog érkezett a helyszínre a TTK HÖK és az IK HÖK közös menetével. Rengeteg szakmai anyagot fogalmaztunk meg, részt vettünk a minisztériummal történő tárgyalások során az országos hallgatói álláspont kialakításában, fórumot szerveztünk véleményetek megismerésére. Megmozgattunk minden követ és számos sikert értünk el, amikről folyamatosan tájékoztattunk benneteket.

A TTK HÖK egy demokratikus hallgatói mozgalom, ezért bármit is tettünk, hűek maradtunk a demokratikus normákhoz. Tettük ezt mindazért, mert hiszünk abban, hogy a rendszerváltás óta kivívott jogainkat a hallgatók érdekében használtuk és kívánjuk használni a jövőben is.

Éppen ezért elítélünk minden törvénytelen eszközt. A TTK HÖK továbbra is meg fog tenni mindent, hogy az ELTE TTK hallgatói az ország legjobb Természettudományi Karán szerezhessenek diplomát, legyen szó szabályzatok véleményezéséről vagy demonstrációról.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.