LEN munkalehetőség

Kedves Érdeklődők!

Az idei LEN-re várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy hallgató társaiknak egy felejthetetlen élményben legyen részük.

 A rendezvény maga május 7-10.-ig fog tartani, keddtől péntekig. Sajnos idén nem lesz re-pohár, így még több pohárszedőre lesz szükségünk!

A következő feladatkörökre és műszakokra lehet jelentkezni:
 

Egyetemi Sportösztöndíj Pályázat

Az ELTE Rektora és az EHÖK elnöke pályázatot hirdet a 2013/2014. tanévre edzői és/vagy csapatszervezői tevékenység ösztönzésére, a hallgatók sportolásának szervezettebbé tételére.

 

Az edzők, illetve csapatszervezők feladata:

Pályázat kiírás Gólyatábor programfelelős főszervezői pozícióra

Az ELTE TTK HÖK pályázatot hirdet a TTK HÖK Alapszabálya szerint az ELTE TTK szakjaira, illetve természettudományi tanári szakokra 2013-ban felvételt nyert hallgatók számára szervezett gólyatábor szervezésének HÖK részéről történő koordinálására.

A pályázat célja, hogy a Karon indított alap- és mesterszakok gólyatáborainak operatív szervezésével a nyertes pályázó(ka)t a HÖK megbízza.

A részletes pályázati kiírás a csatolt pdf-ben található.

CsatolmányMéret
PDF icon Pályázati kiírás112.57 KB

ELTE Kampusz Tájfutó Verseny - 2013. április 30.

Jól ismered az ELTE  kampuszát és a környékét? Szereted a kihívásokat? Még egy kis mozgás sincs ellenedre?

Ha igennel válaszoltál, akkor mindenképpen próbáld ki magad április 30-án délután 3 és 6 között az Északi Épület északi kapujától induló tájfutó pontbegyűjtő parkversenyen! De ha bizonytalannak érzed magad, akkor is gyere el, akár csapatban is lehet indulni. Biztos lesz olyan rész a pályán, ahol még nem jártál!

Elmarad a Nedves Est

Az alábbi közleményt juttatták el hozzánk a Nedves Est szervezői:

Kedves Vendégek, Kedves Nedves Est rajongók!

Sajnálattal kell értesítenünk benneteket, hogy a rendezvény elmarad!

Bár mi mindent megtettünk azért, hogy az idén még nagyobb és jobb programot szervezzünk számotokra, sajnos az Egyetem vezetése a szükséges szerződéseket nem kötötte meg az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és a részönkormányzatok minden igyekezete ellenére, így nekünk, szervezőknek sajnos nincsen más megoldásunk, mint a rendezvényt lemondani.

Köztársasági ösztöndíj + HÖOK pályázati lehetőségek

Köztársasági ösztöndíj

Pályázat célja: Az ösztöndíj célja a kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók elismerése és támogatása.

Pályázat részletei: A köztársasági ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma – a 2012. október 15-i állapotot rögzítő statisztikai adatközlés szerint, a Kormányrendelet 24. § (2) bekezdésének megfelelően – az államilag támogatott, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben valamint egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a, de intézményenként legalább egy fő.

CsatolmányMéret
PDF icon koztoszthookpalyazati368.13 KB

Könyv és szerzői jogok világnapja

 A KÖNYV ÉS SZERZŐI JOGOK VILÁGNAPJA alkalmából, az Eötvös kiadó, április 23-án minden webáruházas megrendelésre 10 % kedvezményt ad.

Oldalak

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.