Emlékeztető az ELTE TTK HÖK Választmányának 2010. február 15-i üléséről

Az emlékeztetőt készítette: Polai Dóra

Jelen vannak: Jancsó Tamás, Árendás Ákos Tuzson, Boldizsár Márton, Dukán András Ferenc, Emődi Flóra, Hermann Gábor, Juhász Krisztina, László Dávid, Pauer Eszter és Tóth Máté szavazati joggal; Hegedűs Endre, Jánosi Attila, Lellei Nóra, Polai Dóra, Prikoszovich Mihály és Tischler Orsolya tanácskozási joggal.

A Választmány 9 fővel határozatképes.

Jancsó Tamás 16:30 perckor megnyitotta az ülést.

Az előzetesen kiküldött napirendhez érkezett további előterjesztés.

Tóth Máté javasolta, hogy a BTDK pályázatot vegye fel la Választmány a napirendi pontok közé.

Jancsó Tamás javasolta, hogy Várkonyi Teréz pályázatát vegye fel la Választmány a napirendi pontok közé.

Az így kialakult napirendet a Választmány 10 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta:

1. Bejelentések
2. Kari Tanács anyagainak áttekintése
3. BTDK pályázat
4. Várkonyi Teréz pályázata
5. Vendég: Muray Edina a Környezettudományi Klub új elnöke
6. Egyebek

1.Bejelentések (16:35)

Jancsó Tamás elmondta, hogy a szerver fejlesztése zajlik jelenleg, ezért akadozik a levelezőrendszer.

Polai Dóra elmondta, hogy az irodavezetői gép alaplaphibás, ezért átmenetileg nem használható.

Jancsó Tamás elmondta, hogy pénteken a rendőrség letartóztatott egy ÁJK-s hallgatót.

16:40 Emődi Flóra megérkezett az ülésre.

16:45 Boldizsár Márton megérkezett az ülésre.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy ma zárul a felvételi jelentkezés.

16:50 Muray Edina megérkezett az ülésre.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy ma lesz Tanulmányi Csoportülés. A BSc-s Minőségbiztosítás előadáson nagy volt a túljelentkezés, ezért emelték a létszámot. Jövőre százfős csoportok indítását tervezik. A Gazdaság és menedzsment című kurzuson még folyik a probléma megoldása.

Jancsó Tamás javaslatára a Választmány előre vette a Muray Edina meghallgatása napirendi pontot, 10 igen szavazattal, egyhangúlag.

A Választmány 10 igen szavazattal, egyhangúlag tanácskozási jogot adott Muray Edinának.

2. Vendég: Muray Edina meghallgatása (16:52)

Jancsó Tamás bemutatta a vendéget.

Muray Edina megköszönte a meghívást. Elmondta, hogy Gödöllőn végzett Környezetmérnökként. Nyáron felvételizett az ELTE-re, és a kezdetektől közel áll a Környezettudományi Klubbhoz. Számára a Klímairoda létrehozása igazán fontos a Klub tevékenységei közül. Nyáron ifjúsági csereprogramra pályázik majd a Klub, amin nem csak KKlub tagok vehetnek majd részt. Felhívta rá a figyelmet, hogy hat órától közönségtalálkozót tart a KKlub, szeretettel vár mindenkit.

Jancsó Tamás sok sikert és jó munkát kívánt az új elnök munkájához.

Muray Edina megköszönte a meghívást.

A Választmány Jancsó Tamás javaslatára 10 igen szavazattal, egyhangúlag kulcsfelvételi jogot adott Muray Edinának a Déli Hallgatói Irodához.

17:05 Muray Edina távozott az ülésről.

3.Kari Tanács anyagainak tárgyalása (17:05)

Jancsó Tamás ismertette az ülés napirendi pontjait.

A személyi kérdések tárgyalása után Jancsó Tamás a Fegyelmi Testület kinevezési terveiről is beszámolt, majd ismertette a Kari Tanács éves üléstervét.

Jancsó Tamás kiemelte a március 3-i Kari Tanács fontosságát, ahol a rektorválasztásról lesz szó, és a jelöltek meghallgatására fog sor kerülni.

4.BTDK pályázat (17:15)

Tóth Máté ismertette a pályázatot. A pályázók 100.000 Ft támogatást igényelnek, amit szállásköltségek fedezésére fordítanának.

Hermann Gábor elmondta, hogy a tagok egy kész táborba mennek le, aminek a részvételi díja fejenként 10.000 Ft, ezért kérnek 100.000 Ft támogatást.

Pauer Eszter elmondta, hogy lehetőség van tudományos támogatás megpályázására is.

A Választmány határozatot hozott a kérdésben:
11/2010 (II.15.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 10 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta BTDK pályázatot 100.000 Ft-tal.
5.Várkonyi Teréz pályázata (17:23)
Hegedűs Endre ismertette a pályázatot. Tóth Máté kérdésére válaszolva elmondta, hogy 25-30 TTK-s hallgatót érint az esemény.
Jancsó Tamás elmondta, hogy a rendezvénynek sport-kultúra pályázaton kellett volna részt vennie. Hegedűs Endre erre válaszolva elmondta, hogy a pályázók sajnos lekésték a határidőt.
A Választmány határozatot hozott a kérdésben:
12/2010 (II.15.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 10 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta Várkonyi Teréz pályázatát 24.000 Ft-tal
6.Egyebek (17:28)
Tóth Máté elmondta, hogy praktikus lenne, ha a Választmányi határozatokról értesítést kapnának a pályázók. Hermann Gábor elmondta, hogy ez annak a tisztségviselőnek a feladata, akit megkerestek a pályázók.
Tóth Máté elmondta, hogy a lamináló gép elveszett, ami leltárhiány, ezért ennek a problémának a végére kell járni.
Tischler Orsolya megkérte a tisztségviselőket, hogy tegyék nyilvánossá a fogadóóráik időpontját.
Jancsó Tamás 17:40-kor bezárta az ülést.
Határozatok:
11/2010 (II.15.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 10 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta BTDK pályázatot 100.000 Ft-tal.
12/2010 (II.15.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 10 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta Várkonyi Teréz pályázatát 24.000 Ft-tal.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.