Kollégiumi felvételi, nyári kollégium

"A Kerekes Kollégium jövő évi bérléséhez szükséges közbeszerzési eljárás még mindignem került kiírásra, ebből kifolyólag a 13 éves múlttal rendelkező bérleményünk jövőjét mind a mai napig bizonytalanság övezi. Jelenleg 510 férőhelyet bérel itt az Egyetemi Kollégium. Az már korábban biztossá vált, hogy ezt a számot jelen gazdasági helyzetben tartani nem lehet, egy jelentős, ugyanakkor még elfogadható 100 fős csökkenést vetítettünk előre a félév folyamán. Azonban mára odáig jutottunk, hogy a 400 férőhely száma sem biztos. Pontos férőhelyszám ismeretének hiányában pedig nem lehet kiírni a kollégiumi felvételi eljárást sem.

Ezen okból kifolyólag az Egyetemi Kollégium és Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat arra a döntésre jutott, hogy a felsőéves felvételit az elsőévessel részben egy időben fogja megvalósítani. Így a kollégiumi felvételit a felsőbbévesek számára várhatóan július 18-án, az elsőéveseknek pedig augusztus 1-jén tudjuk meghirdetni. A kivételes helyzetre való tekintettel a március 15. után keltezett igazolásokat elfogadjuk a jelentkezésnél.

A nyári kollégiumi felvételi elindult, részletes információk és jelentkezés itt."

ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.