Utrecht Network–MAUI és az Utrecht Network–AEN hallgatói mobilitási program

Az ELTE nemzetközi ügyek rektorhelyettese, Dr. Erdődy Gábor ezennel kiírja a 2013/2014-es tanévre, az Utrecht Network–MAUI és az Utrecht Network–AEN hallgatói mobilitási programokban való részvételről szóló pályázatot.

A pályázat ösztöndíjat nem biztosít, ellenben a fogadó egyetem az ösztöndíjas időszakra elengedi a fizetendő tandíjat.

A pályázatot elnyerő hallgatók részképzésben vehetnek részt, azaz lehetőséget kapnak arra, hogy a külföldi egyetem saját hallgatóival megegyező státusban fogadja őket, nem kell tandíjat fizetniük, és a kint teljesített vizsgáik itthoni tanulmányi kötelezettségükbe intézeti/tanszéki engedéllyel beszámíthatók. A tanulmányutak célja félév-áthallgatás, a szakdolgozat elkészítése, illetve a szakos tanulmányokkal egybekötött szakmai gyakorlat lehet. A mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat és/vagy a szakmai gyakorlatot a küldő intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon – beszámítja, valamint a fogadó intézmény hajlandó fogadni az ELTE által jelölt hallgatót. A hallgatók itthon is beiratkoznak, esetleges itthoni tandíjukat befizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják.

A pályázat időtartama:

A hallgató a 2013-14-es tanév 1. és/vagy 2. félévére pályázhat.

A pályázat beérkezési határideje:

2013. február 8. 12 óra

A pályázat postai úton vagy személyesen is leadható:

Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztály
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szerb utca 21-23.
I emelet 6./23. szoba

További információ:

Horváth Anita
Eötvös Loránd Tudományegyetem
RH NKMO
H-1056 Budapest Szerb u. 21-23.
tel.: +36-1-4116500/1387, fax: (36-1) 266-9786
e-mail: hanita@ludens.elte.hu
web: http://www.elte.hu/

Valamint az alábbi honlapokon érhető el:

http://www.utrecht-network.org/en/site/about
http://www.umsl.edu/services/abroad/maui/index.html
http://www.aen-online.com/

CsatolmányMéret
Microsoft Office document icon Pályázati kiírás39.5 KB
Microsoft Office document icon Pályázati űrlap31 KB
Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.