Kiss Tibor | 2016/02/14 | 16:22 | Matekos Teadélután | A Múzeumot 16 órakor nyitom meg (a kulcs a szervezők közül csak számomra elérhető). A teához és az ételhez a hozzávalókat mi intézzük, és a Múzeumban elérhető eszközök segítségével készítjük el. Maga a program kötetlen, az esemény ideje alatt a résztvevők szabadon választhatnak a Múzeumban elérhető játékok közül, hogy éppen mivel szeretnének játszani. Az esemény általában 22 óráig, az épület zárásáig tart (az érdeklődés hiányának esetén korábban zárunk). | Egyéb, a fentiekbe nem besorolható | ELTE TTK Lágymányosi Campus, Északi épület, Matematikai Múzeum | A Matekos Teadélután a matematika szakterület egyik hagyományos, jól megszokott programja, ahol a résztvevők közös társasjátékozással, teázással, beszélgetéssel pihenhetik ki a szorgalmi időszak fáradalmait. Az esemény szaktól függetlenül bárki számára nyitott, szívesen látunk mindenkit. | 40 | 2 | 2016. február 2-tól a szorgalmi időszakban hetente keddenként 16-22 óráig | anyagi támogatás (költségvetésben feltüntetendő) |
Rácz Gergely | 2016/02/15 | 15:53 | Fiziqs Korcsolya | 2015. február 25-én, 18 órától 20 óráig a Mafihe EHB és a TTK HÖK fizika szakterülete közös korcsolyázást szervez a fizikus hallgatóknak a Marczibányi Sportcentrum jégpályáján. A program során a közönségjeget vennénk igénybe. A helyszínre csoportosan érkeznénk, majd az esemény után egy helyi vendéglátó ipari egységbe tennénk látogatást. A belépőjegyek és korcsolyakölcsönzés költségeit minden résztvevő magának állná. | Sport | Marczibányi Sportcentrum | Közös korcsolyázás a fizikus hallgatóknak. | 30 | 0 | 2016. február 25. 18:00-20:00 | kommunikációs felületek |
Székely Gellért | 2015/10/31 | 23:30 | Winterbreak - Überfúzió | 2016 január 29én este indulás busszal - 18 óra az utazás. 2016. 01. 31-én indulnak a programok (iiletve lesz esti buli 30-án az érkezés napján) --> síelés, boardozás, közben mindenféle extra (funny race, közös gryll, stb). 2016. 02. 05. az utolsó síelős nap, 6-án indulunk haza, s 7-én érkezünk meg. Ott kinn (Les Orres) többféle buli és sportlehetőség vár majd minden kedves érdeklődőt. | Sport | Les Orres | Ez a promóciós oldal a Winterbreak nevű EFOTT + Meex által főként az ELTE-seknek szervezett (+BME + Corvinus) sportos bulis esemény ELTE-s résztvevői számára. A terv, hogy minél több ELTEs és ezen belül minél több TTK-s hallgatót elérjünk, hogy tudják, van egy diákbarát árú, szuper helyen lévő, jó programokat kínáló bulizós sí és snowboard esemény. | 0 | 0 | 2016. jan. 29. - 2016. feb. 7. | kommunikációs felületek |
Illés Kincső Boriska | 2016/02/29 | 15:48 | Pi napi piknik | Reggeli indulással számolunk. Körülbelül 10 körül megérkezünk a Dera patakhoz és a kora délutáni órákban jutunk el Dobogókőre. Kis szusszanás után neki fogunk sütögetni, közben sok mókával. Aztán, ha mindenki jól lakott , irány haza! :) | Sport | Pilis-Dobogókő | A Pi napi piknik egy egynapos túra lesz. Idén a Dera-patak gyönyörű környezetében kezdjük majd a túrázást. S ha elég kitartó a csapat, akkor elérkezünk a kb. 8 km távolságra lévő Dobogókőhöz. A célállomáson sütögetést tervezünk. Végül kifáradtan, teli hassal, vidáman hazafelé vesszük az utjainkat. | 30 | 30 | 2016.03.15. | anyagi támogatás (költségvetésben feltüntetendő) |
Sipos Fanni | 2016/03/20 | 12:35 | Földes Felező | 21:00 Vetélkedő, majd 4:00-ig buli
| Zenés-táncos | Africafe | Idén is megrendezzük a hagyományos Földes Felezőnket, amelyen az oktatók és hallgatók együtt ünnepelhetnek egy játékos vetélkedő keretében.
| 250 | 8 | 2016.04.01. | anyagi támogatás (költségvetésben feltüntetendő) |
Valánszki Luca | 2016/04/15 | 11:20 | Bio-fizika felező | A szakterületek hallgatói a Hétker Pubban vesznek részt a felező ünnepségen, miközben a tánctéren Dj Sheep szolgáltatja a hangulatot a rendezvény egész ideje alatt. | Zenés-táncos | Hétker Pub | A biológia és fizika szakterület felező buliját a hallgatók közösen, egy barátságbuli keretein belül tartják meg. | 180 | 7 | 2016.04.27. 21:00 - 2016.04.28. 03:00 | kommunikációs felületek,anyagi támogatás (költségvetésben feltüntetendő),eszközigény (költségvetésben feltüntetendő) |
Fockter Zoltán Péter | 2019/04/21 | 22:28 | Csillagászati észlelési bemutató középiskolásoknak | Programunk során havonta legalább egyszer elhoznánk egy középiskolás 20-25 fős csoportot kísérő tanárral az ELTE Természettudományi Karának Csillagászati Tanszékének Planetáriumába és ismeretterjesztő elődasákat tartanánk nekik különféle csillagászati és űrkutatási témákban. Az előadók doktoranduszok, valamint mesterszakos csillagász hallgatók lennének. A programhoz társulna még az előadások után egy csillagászati távcsöves észlelés is. A program ötletgazdájának (azaz nekem, Fockter Zoltán Péternek) több váci középiskolában is van kapcsolata és ismer tanárokat, akik szívesen hoznának több csoportot erre a programra, amit több hónapon keresztül is csinálhatnánk. Az első program-esemény 2019. április 30-án lesz megtartva és nem ez lesz az utolsó. A program során nem kérnénk pénzt a középiskolás csoportoktól. Az elsődleges célunk az ismeretterjesztés és a természettudományok, a csillagászat és az űrkutatás népszerűsítése. | Tudományos | ELTE Természettudományi Kar, Csillagászati Tanszék | Napjainkban a csillagászat és az űrkutatás egyre inkább több figyelmet kap a médiában és a mindennapi életben is és ez nem véletlen. A világűrt az emberiség és az átlag ember is nagyon sok szempontból "hasznosítja", gondoljunk csak a Föld körül keringő több ezer műholdra, amelyek a telekommunikáció, a távközlés és a navigáció szempontjából nélkülözhetetlenek. Gondoljunk csak a GPS-re, amelyet szinte mindenki használ mindennapjai során. A világűrben lejátszódó csillagászati folyamatok és események (mint pl. a napkitörések és koronakidobódások) hatással lehetnek mind ezekre a műholdakra, mind a földfelszíni folyamatokra és így az emberi társadalomra is. A csillagászati jelenségek tanulmányozása és az űrkutatás nem pusztán luxus, amit az emberiség megengedhet magának hobbiból, hanem kifejezetten nélkülözhetetlen és hasznos,
gazdaságilag is megtérülő tevékenység. Programsorozatunk célja, hogy planetáriumi bemutatókkal és távcsöves észlelésekkel felhívjuk a középiskolások figyelmét az űrkutatás és csillagászat fontosságára és közelebb hozzuk számukra a természettudományokat és a világűrt, valamint megismertessük velük szűkebb és tágabb kozmikus környezetünket.
A pályázat során egy távcső árára vagy magára a távcsőre szeretnénk pályázni az ELTE Csillagászati Tanszéke számára, ami nagyban segítene a program során észlelési gyakorlatokat tartani. Az eszközt arra használnánk, hogy megismertessük az éjszaki égbolt rejtelmeit a középiskolás érdeklődőkkel. A távcső típusa: SkyWatcher StarTravel 70/500 refraktor. A távcső ára: 36 900 Ft. | 25 | 5 | 2019.04.30-tól havi szinten legalább egyszer | anyagi támogatás (költségvetésben feltüntetendő),eszközigény (költségvetésben feltüntetendő) |
Katona Richárd | 2016/02/28 | 20:38 | Matekos Filmklub | 18-20: Film megtekintése
20:00-20:15: Szünet
20:15-21:30: Előadás, kérdések megválaszolása | Kultúra | ELTE Lágymányosi Kampusz | A félév során 2-3 alkalommal tervezzük megszervezni az eseményt, mely során valamilyen matematikával kapcsolatos filmet tekintünk meg, majd meghallgatjuk egy felkért előadó előadását a film matematikai hátteréről. | 60 | 2 | A félévben 2-3 alkalommal. Első alkalom a tervek szerint március 7-én | kommunikációs felületek,anyagi támogatás (költségvetésben feltüntetendő),eszközigény (költségvetésben feltüntetendő) |
Kiss Tibor | 2016/10/14 | 19:28 | Matekos Teadélután | A Múzeumot 16 órakor nyitom meg (a kulcs a szervezők közül csak számomra elérhető). A teához és az ételhez a hozzávalókat mi intézzük, és a Múzeumban elérhető eszközök segítségével készítjük el. Maga a program kötetlen, az esemény ideje alatt a résztvevők szabadon választhatnak a Múzeumban elérhető játékok közül, hogy éppen mivel szeretnének játszani. Az esemény általában 21:30-ig tart (az érdeklődés hiányának esetén korábban zárunk). | Egyéb, a fentiekbe nem besorolható | ELTE TTK Lágymányosi Campus, Északi épület, Matematikai Múzeum | A Matekos Teadélután a matematika szakterület egyik hagyományos, jól megszokott programja, ahol a résztvevők közös társasjátékozással, teázással, beszélgetéssel pihenhetik ki a szorgalmi időszak fáradalmait. Az esemény szaktól függetlenül bárki számára nyitott, szívesen látunk mindenkit. | 30 | 2 | A regisztrációs héttől kezdve minden héten kedden 16-21:30-ig | anyagi támogatás (költségvetésben feltüntetendő) |
Antal Ádám | 2015/02/18 | 19:34 | Matekos Teadélután | Heti rendszerességgel szeretnénk megrendezni az eseményt a feljebb feltüntetett helyszínen. Az ELTE TTK HÖK Matematika Szakterületi Csoport oldalán hirdetjük meg az eseményt minden héten. Az teadélután rendszerint kedden, 16 órától tartjuk. Az élelmiszerek beszerzéséről a főszervező, Antal Ádám gondoskodik, továbbá 1-2 segítő szokott külön ott lenni, és teát főzni. A matematikus múzeum egyszerre talán olyan 20 fő szokott lenni, sokféle társasjátékot szoktak játszani, de sokaknak még órája van, illetve már hazamennek, így akár 30-40 ember is megfordul a teadélutánon egy-egy alkalommal. A teadélután általában 9-10-ig eltart. Utána esetleg együttmarad a csapat, és az egyetem falain kívül folytatja szórakozást. | Egyéb, a fentiekbe nem besorolható | ELTE TTK Lágymányosi Campus, Északi épület, Matematikus Múzeum | Teadélután, amelyen társasjátékokkal játszhatnak a résztvevők, illetve kiszolgálnánk őket teával, illetve lekváros kenyérrel. Heti rendszerességű alkalom, matematika hallgatóknak. | 30 | 2 | keddenként, tervezett 15 alkalom | anyagi támogatás (költségvetésben feltüntetendő) |
Horváth Luca | 2015/10/19 | 16:29 | Mind Lecture | - | Egyéb, a fentiekbe nem besorolható | Lágymányosi Campus | Az IMEI(International Mind Education Institution), mely társ szervezete az IYF-nek igyekszik, Ázsián kívül minél több kontinensen minél több országban elérni a hallgatókat, diákokat előadások keretében. | 100 | 0 | November 12-14. | kommunikációs felületek,eszközigény (költségvetésben feltüntetendő) |
Seres Ákos | 2015/11/07 | 11:46 | BSc Szakdolgozati Konferencia | 16:00-kor kezdődik a konferencia,ekkor ismertetésre kerülnek a követelmények a szakdolgozattal kapcsolatban. Ezután, a már végzett hallgatók mondják el saját tapasztalatikat és adnak hasznos tanácsokat a résztvevőknek. A konferencia tervezett vége 18:00. | Egyéb, a fentiekbe nem besorolható | Lágymányosi Campus | Elsősorban a következő félévben szakdolgozatot író, a Matematika szakterülethez köthető hallgatónak szól ez program. A Konferencián sor kerül a szakdolgozattal kapcsolatos követelmények ismertetésére, már végzett hallgatók osztják meg tapasztalatikat a résztvevőkkel. | 30 | 0 | November 17 16:00-18:00 | kommunikációs felületek |
Jezsó Bálint | 2015/09/01 | 17:59 | Nézzünk farkasszemmel - vadetológia testközelből | Dr. Újváry Dóra tart előadást filmes szereplésre idomított vadállatokról, illetve a velük való elhivatott munkáról. | Tudományos | ELTE, Lágymányosi Campus, Déli tömb, Bolyai terem | A legújabb Herkules, akaratlanul is megjegyzett reklámfilmek, Bear Grylls-i túlélőműsor, vagy a manapság oly nagy népszerűségnek örvendő valóságshow-k. A köztük levő párhuzam keresésére talán senki sem vállalkozna, abban azonban egyetérthetünk, hogy valamennyien észrevétlenül elsiklunk a bennük megjelenő kutyusok, farkasok, vagy esetlegesen medvék tökéletes színészi játéka mellett. Pedig talán éppen ez az, amely annyira megjegyezhetővé teszik számunkra a fent felsoroltakat. Dr. Újváry Dóra az ELTE Természettudományi Karának biológus szakán végzett, emellett vadgazda, jelenleg a HORKAI Animal Training Centerben foglalkozik farkasok nevelésével és szocializálásával születésüktől kezdve. Előadásán keresztül bepillantást nyerhetünk ezen állatok viselkedésébe és ezáltal részben megérthetjük azt a szoros kapcsot, amely embert és vadállatot összeköthet. | 300 | 4 | Szeptember 17. (csütörtök), 18 óra | kommunikációs felületek |