pályázat

A pályázat célja, feltételei:

A pályázat célja elsősorban az Országos Tudományos Diákköri Konferencián eredményeket elérő hallgatók tudományos tevékenységének elismerése, eredményeik publicitásának biztosítása. A kétévente megrendezésre kerülő OTDK struktúrájának megfelelően a pontrendszer az OTDK évében összesen 100 pontos, míg a páratlan években 50 pontos. Az ELTE minden graduális képzésben résztvevő hallgatója nyújthat be pályázatot. A kari keretből egyszer már támogatott tevékenység nem támogatható újra (kivételt képez a köztársasági ösztöndíj pályázat, az ennek keretében elszámolt eredmények itt is figyelembe vehetőek). A pályázóknak a leadáskor mellékelniük kell egy igazolást arról, hogy a pályázatban szereplő tevékenységük más egyetemi/kari keretből nem került finanszírozásra. Ezt az adott karnak, illetve kari Hallgatói Önkormányzat elnökének hitelesítenie kell. A pályázaton maximum két évre visszamenő eredmények kerülhetnek figyelembe vételre.

A pályázók köre:

Az Egyetem valamennyi graduális képzésben résztvevő hallgatója pályázhat.

Pontrendszer:

  • OTDK eredmények (maximum 50 pont):
    • első helyezés: 50 pont
    • második helyezés: 40 pont
    • harmadik helyezés: 30 pont
    • különdíj: 20 pont
    • részvétel vagy opponencia az OTDK-n: 10 pont
  • Publikációk (maximum 30 pont):
    • nemzetközi referált folyóiratban megjelent publikáció (30 pont)
    • nemzetközi, idegen nyelvű folyóiratban megjelent publikáció (20 pont)
    • tudományos kötetben megjelent fejezet (15 pont)
    • országos referált folyóiratban megjelent publikáció (10 pont)
    • ismeretterjesztő folyóiratokban, könyvekben, tanulmánykötetekben megjelent
    • tanulmány (10 pont)

Amennyiben egy konferencián való előadásból publikáció is születik, a pályázó csak az egyikre kaphat pontot.

A tudományos fordítás az adott alkategória mentén, annak a pontszámnak a felét éri. Társszerzők esetében az első szerző(k) megkapja(k) a pont egészét, a másod- vagy többedszerző pedig a pontszám 2/3-át.

  • Nemzetközi felsőoktatási, részönkormányzati, szakkollégiumi tudományos versenyeken való részvétel (maximum 10 pont)
  • Nemzetközi felsőoktatási, részönkormányzati, szakkollégiumi tudományos konferenciákon való előadás (maximum 10 pont)

A pályázat benyújtása:

Évente a pályázati időszakban a Neptun Elektronikus Tanulmányi Rendszer felületén keresztül.

A pályázathoz csatolandó dokumentumok:

  • igazolások a publikációkról (impresszum+tartalomjegyzék+törzsszöveg 1-3. és utolsó oldala scannelve pdf formátumban vagy jpg-ben)
  • tudományos konferencián való részvétel igazolása (a szervezők által)
  • igazolás OTDK részvételről vagy helyezésről
  • tudományos versenyen való részvétel igazolása

A pályázat bírálása, díjazása:

A pályázatok bírálását az ELTE EHÖK Tudományos Bizottsága végzi, tagjai - a beérkező pályázatok alapján mérlegelnek az adott pontokat, valamint a pontok értékét illetően. A nyerteseket a Neptun Elektronikus Tanulmányi Rendszerben, valamint e-mailben értesítjük. A fellebbezési kérelmeket minden esetben a Hallgatói Jogorvoslati Bizottság bírálja el. A pályázat kapcsán érdeklődni a tudomany@ehok.elte.hu e-mail címen lehet.

 

A pontos leírást megtalálhatjátok a csatolmányban.

Egyetemünk kötelessége, hogy a szellemi teljesítményt objektíven mérlegelje, a tehetséget felismerje, fejlessze, tegye elégedetté azzal, hogy az alkotáshoz teret és kritikát biztosít”

(ELTE Tehetséggondozási koncepció, 2008)

Az ELTE Tehetséggondozó Tanács 2015. április 7-én „Tehetséggondozás az ELTE-n – a hallgatók szemével” címmel szervez konferenciát.
A konferencián az Egyetemünkön megvalósuló tehetséggondozás jó gyakorlataival, eredményeivel, a továbbfejlődés fő kérdéseivel, valamint az esetleges akadályozó tényezőkkel foglalkoznak.
A Tanács számít a jelenlegi és végzett hallgatók, valamint a gyakorlóiskolai diákok tapasztalataira, a workshopokra 2015. február 26-ig lehet előadónak jelentkezni.

A pályázati kiírást és az űrlapot megtalálhatjátok a csatolmányban.

Bővebb információ a konferenciáról ezen a honlapon.

A márciusi utaláshoz a Kiemelkedő Hallgatói Teljesítmény Egyszeri Ösztöndíj pályázatokat kérjük február 19. 18:00-ig küldjétek el.

A pályázatok bírálására a február 23-i Választmányi ülésen kerül sor.

Pályázati kiírás

Gólyatábor programfelelős főszervezői tisztségre

Az ELTE TTK HÖK (továbbiakban HÖK) pályázatot hirdet a TTK HÖK Alapszabálya szerint az ELTE TTK szakjaira, illetve természettudományi tanári szakokra 2015-ben felvételt nyert hallgatók számára szervezett gólyatábor szervezésének HÖK részéről történő koordinálására. A pályázat célja, hogy a Karon indított alap- és mesterszakok gólyatáborainak operatív szervezésével a nyertes pályázó(ka)t a HÖK megbízza.

Pályázhatnak a HÖK tagjai* vagy önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetek.

Nem pályázhatnak olyan szervezetek, amelyeket a pályázat kiírásától számított két éven belül alapítottak meg.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a társadalmi szervezet adatait (név, székhely, cím, elérhetőség, nyilvántartási szám, adószám, összes bankszámlaszám, az operatív főszervező(k) adatai) vagy a pályázó személy(ek) adatait (név, cím, anyja neve, születési hely, idő, elérhetőség);

  • a pályázó által tervezett szolgáltatásokat, programokat, azok ütemezésével;

  • a rendezvény (Gólyatábor) költségtervét, megjelölve a támogatás felhasználásának módját.

A pályázó előre vállalja, hogy:

  • a Természettudomány Kar vezetésével együttműködik, dékáni kérésre mind a részletes programról (egyes programok konkrét feladatairól is), mind a költségvetésről beszámol;

  • biztosítja a HÖK érintett szakterületi koordinátorá(i)val (vagy szakterületi bizottsági elnökével) a folyamatos információcserét, az érintett szakterületi bizottság(ok) véleményét figyelembe veszi;

  • együttműködik a Gólyatábor szervezéséért felelős közbeszerzési partnerrel;

  • a HÖK elnökének utasítására a közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatásához szükséges adatokat a HÖK részére történő rendelkezésre bocsájtja;

  • a rendezvényről készült információs anyagok (meghívó, plakátok, szórólapok, kiadványok) készítését és közzétételét az interneten, valamint amennyiben a kar engedélyezi, úgy a szóróanyagokat elkészíti,

  • az események és a szervezés menetét dokumentálja, később közzéteszi;

  • együttműködik a HÖK mentorrendszerével, a HÖK 2015. évi mentorkoncepciója szerint;

  • az adatvédelmi és adatkezelési rendelkezéseket betartja;

  • a rendezvényről október 17-ig beszámol. Amennyiben a beszámolás nem történik meg, avagy a HÖK Választmánya nem fogadja el a beszámolót, úgy az elkövetkezendőkben a pályázó operatív gólyatábor-főszervező csak a Választmány legalább 4/5-ének támogatásával lehet.

A rendezvény előzetes költségkalkulációja szerint nem törekedhet nyereség felhalmozására. A pályázó személy vagy szervezet nem használhatja a tábor költségeit eszközfelhalmozásra.
A tábor részvételi díjainak csökkentése a frissen felvett hallgatók részére előnyt élvez a szolgáltatásokkal és programokkal szemben. A pályázatok bírálásakor előnyt élvez az a szervezet, amelyik önrésszel járul hozzá a szervezéshez. A pályázatot elektronikus formában kell benyújtani a
ttkhok.elte.hu/gtpalyazat címen.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. március 13., 23:59.

A pályázat elbírálásáról és a támogatás mértékéről a HÖK Választmánya dönt, amely döntést követően a HÖK a nyertes pályázót 8 napon belül értesíti. A bírálás 2015. március 16-án történik.
A nyertes pályázónak a HÖK megbízott szervezőjeként és kapcsolattartójaként együtt kell működnie a Gólyatábor szervezését lebonyolító természetes vagy jogi személlyel.

Budapest, 2015. február 09.

az ELTE TTK HÖK Választmánya


* Az ELTE TTK HÖK Alapszabálya szerint: “Az Önkormányzat tagja a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 60. § (1) alapján meghatározott hallgatók közül azok, akiknek alapkara az ELTE TTK vagy a Karon minor szakirányon vagy tanári modulon folytatnak tanulmányokat.”

 

Rendszeres sport ösztöndíj

EREDMÉNYEK

Elbírálásra kerültek a Rendszeres sport ösztöndíj pályázatok.

Ponthatár: 10 pont

Alapösszeg: 2000 Ft  (10 pont esetény ennyi ösztöndíj jár)

Pontonkénti összeg: 250 Ft (10 pont fölött pontonként ennyi adódik az alapösszeghez)

Fellebbezni a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságnál lehet a határozat kézhezvételétől számított 15 napont belül, postai úton.

ELTE TTK Ösztöndíjbizottság


SPORT-, ÉS KULTURÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

A hiánypótlás határideje meghosszabodott

2015. 02. 23. 23:59-ig

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Kari Ösztöndíjbizottsága pályázatot hirdet sport-, és kulturális ösztöndíjra.

A pályázat célja: Azon hallgatók támogatása, akik rendszeres sporttevékenységet végeznek olimpiai sportágban, magyar szakszövetséggel vagy bejegyzett egyesülettel rendelkező sportágban, és versenyeredményeket is elérnek. Valamint a hallgatók egyszeri sport, és kulturális tevékenységének támogatása.

Pályázat neve:
A. Rendszeres sport ösztöndíj
B. Egyszeri sport ösztöndíj
C. Egyszeri kulturális ösztöndíj

Pályázhatnak:
Azok a hallgatók, akik

  • a karon tanulmányaikat
    • felsőfokú szakképzésben,
    • alap- vagy mesterképzésben,
    • egységes, osztatlan képzésben vagy
    • doktori képzésben folytatják,
  • nappali képzésben vesznek részt és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

Az utalások a HALLGATÓI AZONOSÍTÓK alapján történnek, amennyiben ezt nem tünteti fel, a pályázat nem kerül elbírálásra!
A kézzel írott hallgatói azonosítóban szereplő karakterek legyenek elkülöníthetőek! pl.  a nulla ø

A) Rendszeres sport pályázat feltételei:

  •  ● 2014.09.10. és 2015.02.10. között versenyeredményeket ért el.

A pályázat leadásának és elbírálásának menete:
A pályázatot elektronikusan kell leadni, a Neptun tanulmányi rendszer felületén (Ügyintézés-> Kérvények) 2015.02.16. 23:59-ig.
Hiánypótlásra csak a bírálat során felmerült hiányosságok esetén van mód és csak a bírálók kezdeményezésére. Hiánypótlásra bekért igazolások feltöltésének határideje 2015.02.23. 23:59.

Az elnyert ösztöndíj összege havonta kerül rögzítésre a NEPTUN-ban. A pályázaton elért pontszámról Neptunban személyes üzenet formában kap mindenki tájékoztatást.

Az elbírálás pontrendszer alapján történik, mely megtekinthető a szociális faliújságon, illetve a TTK HÖK honlapján. Pontot az utóbbi fél évben szerzett versenyeredményre adunk. Fél évnél régebbi versenyeredményre nem adható pont, kivéve, ha az adott versenyt ennél  ritkábban rendezik meg. A versenyeredményeknél kérjük feltüntetni a verseny minősítését (ELTE verseny, megyei szintű verseny vagy bajnokság, nemzetközi szintű verseny vagy bajnokság, országos bajnokság, világkupa vagy meghívásos nemzetközi verseny, Universiade, Európa Bajnokság, Világ Bajnokság). Amennyiben a verseny minősítése nem egyértelmű, a Kari Ösztöndíjbizottság maga kategorizálja a pályázatot. (szorzók: 0,8;  1; 1,25)
Csak a versenyeredménnyel rendelkező pályázatokat támogatjuk!

Pályázathoz csatolandó dokumentumok:
- Egyesületi tagságról szóló érvényes igazolás (tagsági kártya, vagy az egyesület által kiállított, egyesületi vagy szakszövetségi pecséttel ellátott és hivatalos személy által aláírt igazolás)
- A pályázati kiírásnak megfelelő időintervallumban elért versenyeredmény(ek)ről szóló hivatalos igazolás

A pályázat során megadott személyes adatok kezelésére, illetve feldolgozására az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság tagjai, valamint az általuk megbízott személyek jogosultak. Ezen adatokat kizárólag a leadott pályázat bírálata, illetve ehhez kapcsolódó feladatok ellátásához kerülnek felhasználásra. A személyes adatok kezelése és feldolgozása a hatályban lévő szabályzatoknak megfelelően zajlik.
A személyes adatok kezelésével, védelmével kapcsolatban a pályázó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat, illetve bírósági jogorvoslattal élhet.

Felhívjuk minden pályázó figyelmét, hogy a hamis adatközlés kari fegyelmi és/vagy bűntető jogi eljárás megindításával járhat!
Egyéb információkért, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérdésekkel írhattok a szoceh@ttkhok.elte.hu címre, illetve személyesen az Északi Hallgatói Irodában (É 0.75) tájékozódhattok.

ELTE TTK
Kari Ösztöndíjbizottság
Budapest, 2015.02.09.

RENDSZERES KÖZÉLETI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Pályázási időszak: 2015.02.09. 12:00 - 2015.02.18. 23:59

Pályázás helye: NEPTUN (Ügyintézés/ Kérvények)

A pályázat célja: Támogatni az olyan hallgatókat, akik tanulmányaik mellett az elmúlt félév folyamán kiemelkedő hallgatói munkát végeztek a kari hallgatói élet megszervezése, segítése érdekében.

Az ösztöndíjat öt hónapra nyeri el a hallgató.

Pályázhatnak:

Azok a hallgatók, akik

  • a karon tanulmányaikat
    • felsőfokú szakképzésben,
    • alap- vagy mesterképzésben,
    • egységes, osztatlan képzésben vagy
    • doktori képzésben folytatják,
  • nappali képzésben vesznek részt és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

A pályázat tartalmi és formai követelményei:
A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó hallgató nevét, hallgatói azonosítóját (Neptun kód) és a végzett tevékenység részletes leírását, illetve a havi munkaórák számát. A pályázatnak a megfelelő referenciákat is tartalmaznia kell (pl: igazolás a diákszervezet vezetőségétől az elvégzett munkáról, illetve a szervezett programról), melyek segítségével a pályázó tevékenysége leellenőrizhető, illetve bizonyítható. Ezek bármelyikének hiányában a pályázat elutasításra kerül!

Csoportos pályázat esetén a pályázatnak tartalmaznia kell a bepályázott hallgatók tevékenységének egymáshoz viszonyított százalékos arányát.

A Kari Ösztöndíjbizottság mindazon tevékenységekre benyújtott pályázatokat elutasítja, amik korábban már támogatásban részesültek. A Hallgatói Önkormányzatban végzett munkát ez a pályázat nem támogatja. Kollégiumi élethez szorosan köthető, kizárólag kollégiumi szervezésű tevékenységet nem támogathatunk!

A bírálás során figyelembe vesszük, hogy a tevékenység: mekkora felelősséggel jár, mennyi idővel, mennyi hallgatót érint, stb.

A pályázatot elektronikusan kell leadni, a Neptun tanulmányi rendszer felületén (Ügyintézés-> Kérvények) kell leadni.

A pályázat során megadott személyes adatok kezelésére, illetve feldolgozására az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság tagjai, valamint az általuk megbízott személyek jogosultak. Ezen adatokat kizárólag a leadott pályázat bírálata, illetve ehhez kapcsolódó feladatok ellátásához kerülnek felhasználásra. A személyes adatok kezelése és feldolgozása a hatályban lévő szabályzatoknak megfelelően zajlik.

A személyes adatok kezelésével, védelmével kapcsolatban a pályázó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat, illetve bírósági jogorvoslattal élhet.

Felhívjuk minden pályázó figyelmét, hogy a hamis adatközlés kari fegyelmi eljárás megindításával járhat!

Egyéb információkért, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérdésekkel írhattok a szoceh@ttkhok.elte.hu címre, illetve személyesen az Északi Hallgatói Irodában (É 0.75) tájékozódhattok.

ELTE TTK Ösztöndíjbizottság
Budapest, 2015.02.09.

RENDSZERES TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI EREDMÉNY 2014/15/2

 

BSc képzésben résztvevő pályázóknak: 
Ponthatár: 6 pont
Összeg: 6 pont = 6000 Ft, innentől pontonként 1000 Ft-tal nő

 

MSc képzésben résztvevő pályázóknak:

Ponthatár: 8 pont
Összeg: 8 pont = 5000 Ft, innentől pontonként 800 Ft-tal nő

 

PHD-s pályázóknak:
Ponthatár: 12 pont
Összeg: 12 pont = 4000 Ft, innentől pontonként 600 Ft-tal nő

 


TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Kari Ösztöndíjbizottsága pályázatot hirdet tudományos ösztöndíjra.


A pályázat célja: Támogatni az olyan hallgatókat, akik tanulmányaik mellett a tantervi követelményeken túlmutató tudományos tevékenységet folytatnak.


Pályázat neve:

A. Rendszeres tudományos ösztöndíj
B. Egyszeri tudományos ösztöndíj


Pályázhatnak:
Azon hallgatók, akik

  • a karon tanulmányaikat
    • felsőfokú szakképzésben,
    • alap- vagy mesterképzésben,
    • egységes, osztatlan képzésben vagy
    • doktori képzésben folytatják,
  • nappali képzésben vesznek részt és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

Az utalások a HALLGATÓI AZONOSÍTÓK alapján történnek, amennyiben egyszeri pályázat esetén ezt nem tünteti fel, a pályázat nem kerül elbírálásra!
A kézzel írott hallgatói azonosítóban szereplő karakterek legyenek elkülöníthetőek! (pl.  a nulla ø)
A doktori képzésben részt vevő hallgatók a doktori fokozat megszerzéséhez kapcsolódóan végzett tevékenységükkel nem pályázhatnak!
Ugyanazon tudományos eredmény különböző prezentálásáért (pl. cikk előadása konferencián) egyszer adható pont!


A)  Rendszeres tudományos pályázat feltételei:

  • 2014.09.10. és 2015.02.10 között tudományos tevékenységet végzett.
  • Azoknak, akik köztársasági ösztöndíjban részesülnek, a tudományos pályázatukban nem adható pont a szakmai tevékenységre!

A pályázat leadásának és elbírálásának menete:
A pályázatot elektronikusan kell leadni, a Neptun tanulmányi rendszer felületén (Ügyintézés-> Kérvények) kell leadni.

Pályázási idő: 2015.02.09. 08:00 - 2015.02.17. 23:59
Hiánypótlás: 2015.02.23. 23:59-ig folyamatosan

Hiánypótlásra csak a bírálat során felmerült hiányosságok (például olvashatatlan vagy nem megfelelő igazolás) esetén van mód és csak a bírálók kezdeményezésére. Ilyen esetekben a bírálók az űrlapon megadott elérhetőségeken kérik a hiányzó igazolások beküldését.

Az elnyert ösztöndíj összege havonta kerül rögzítésre a NEPTUN-ban. A pályázaton elért pontszámról Neptunban személyes üzenetben adunk tájékoztatást.

A bírálat elve:

  • a jutalmazás a képzési formák szerint három kategóriában (BSc, MSc és osztatlan, PhD) történik
  • a bírálók pont és/vagy összeghatárt határozhatnak meg a bírálat során
  • a pályázatokat a bírálók összevetik az ebben a félévben és korábban beérkezett pályázatokkal, és az elért eredményeket ellenőrzik

A rendszeres tudományos ösztöndíj pályázatokhoz csatolandó igazolásokról és a pontrendszerről, valamint a bírálat szabályozott kereteiről, a pályázás feltételeiről alább található csatolmány.

A pályázat során megadott személyes adatok kezelésére, illetve feldolgozására az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság tagjai, valamint az általuk megbízott személyek jogosultak. Ezen adatokat kizárólag a leadott pályázat bírálata, illetve ehhez kapcsolódó feladatok ellátásához kerülnek felhasználásra. A személyes adatok kezelése és feldolgozása a hatályban lévő szabályzatoknak megfelelően zajlik.

A személyes adatok kezelésével, védelmével kapcsolatban a pályázó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat, illetve bírósági jogorvoslattal élhet.

Felhívjuk minden pályázó figyelmét, hogy a hamis adatközlés kari fegyelmi és/vagy bűntető jogi eljárás megindításával járhat!
Egyéb információkért, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérdésekkel írhattok a szoceh@ttkhok.elte.hu címre, illetve személyesen az Északi Hallgatói Irodában (É 0.75) tájékozódhattok.

ELTE TTK Ösztöndíjbizottság
Budapest, 2015.02. 09.

RENDSZERES SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS

Kedves Hallgatótársak! 

A következő félévtől egyetemünkön egységes igazolás- és pontrendszer lesz a rendszeres szociális támogatásnál. A következő linken olvashattok róla egy rövidebb cikket: http://elteonline.hu/kozelet/2015/07/17/megujul-a-szoctamrendszer-az-elte-n/
A megújult pont- és igazolásrendszer augusztus elejére várható, kövessétek figyelmemmel a oldalunkat.

Kari Ösztöndíjbizottság

2015.07.20.

Az ELTE Pályázati és Innovációs Központja az InfoPark Alapítvány korábbi évekbeli sikeres kisfilmkészítési pályázati felhívásán felbuzdulva az idén közös pályázatot hirdet a doktori iskolák hallgatói számára.

Célunk, minél szélesebb körben megismertetni az egyetemen folyó tudományos munkát, azt a tudományterületi sokszínűséget, amely az ELTE-t mint nyolc karral rendelkező tudományegyetemet jellemzi.

A közzétett, széles körben népszerűsített filmekkel szorgalmazni kívánjuk a különböző tudományterületeken kutató hallgatók gyümölcsöző együttműködésének kibontakozását, közös projektek keletkezését.

A Dolphio Technologies Kft szoftverfejlesztő gyakornoki programot hirdet.

Gyakornokként lehetőséged nyílik az alábbi területeken folyó kutatásainkba bekapcsolódni, amely egyben szakmai gyakorlatod, TDK dolgozatod, vagy diplomamunkád témája is lehet. A programban való részvétel nem jár fizetéssel, de az egyetemi elfoglaltsággal összeegyeztethető és a program végeztével legjobban teljesítő gyakornokainknak szoftverfejlesztői állást kínálunk versenyképes fizetéssel. Célunk, hogy a gyakornoki programmal egy hosszú távú együttműködés kezdődjön el közöttünk, így leginkább akkor számítunk a jelentkezésedre, ha a gyakornoki programot követően is szeretnél nálunk dolgozni, akár egyetem mellett részmunkaidőben, vagy teljes munkaidőben!

A gyakornoki program március első hetében indul, időtartama összesen 12 hét, amely az egyetemi tanulmányokkal összeegyeztethető heti 2 nap elfoglaltságot jelent a szorgalmi időszakban. A munkavégzésnek Budapesten a Művészetek Palotája közelében található irodáink, Miskolcon a Soltész-Nagy Kálmán utcában található irodánk, Debrecenben a Wesselényi utcai telephelyünk ad otthont.

A pozíciókat folyamatosan töltjük fel az alkalmas jelöltekkel; jelentkezz mihamarabb, nehogy lemaradj! A jelentkezéseket 2015. február 16- ig várjuk.

Részletek a csatolmányokban.

Oldalak

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.