Emlékeztető az ELTE TTK HÖK Választmányának 2010. október 18-i üléséről

Az emlékeztetőt készítette: Ivancsó Veronika

Jelen vannak: Jánosi Attila, Árendás Ákos Tuzson, Dukán András Ferenc, Emődi Flóra, Ferdinandy Bence, Hermann Gábor, László Dávid, Tischler Orsolya, Polai Dóra és Váry Zsolt szavazati joggal; Adorján Gábor, Hamow Kamirán Áron, Ivancsó Veronika, Szabó Judit, Szenes Áron, Varga János, Tóth Máté, Szabó Péter, Sasvári Péter, Jancsó Tamás, Gonda Zsombor, Kocsány Marianna, Kóbor Ramóna, Illés Orsolya és Kalics Barbara tanácskozási joggal.

A Választmány 8 fővel határozatképes.

Jánosi Attila 18:08 perckor megnyitotta az ülést.

Jánosi Attila a napirend megbeszélése előtt köszöntötte a vendégként érkezett pszichológus-hallgatókat, illetve a Griff Hotel diákbizottságának tagjait.

Jánosi Attila javaslatot tett az előzetesen kiküldött napirendi pontok sorrendjének módosítására. A napirendi pontok módosítására tett javaslatot a Választmány 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta.

Az így kialakult napirendet a Választmány 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta:

1. Projektor kérelem
2. Bejelentések
3. Kari Tanács anyagainak tárgyalása
4. Gólyatábor jutkerek
5. Tor-túra beszámoló
6. Nyúz számértékelés
7. Küldöttgyűlés napirendjének áttekintése
8. Egyebek

1. Projektorkérelem (18:11)

Jánosi Attila tanácskozási jogot kért Szabó Péternek. A Választmány a javaslatot egyhangúlag elfogadta.
Szabó Péter ismertette pár szóban a diákbizottságot és azt a rendezvényt, amire a projektort kölcsön szeretné kérni.
Polai Dóra elmondta, hogy beszélt Szabó Péterrel, és támogatja a kérelmet.
A Választmány 8 igen szavazattal, egyhangúlag megszavazta, hogy Szabó Péter elvihesse a projektort.

2. Bejelentések (18:14)

Jánosi Attila elmondta, hogy holnap Küldöttgyűlés lesz. Kéri a szakterületi koordinátorokat, hogy erre hívják fel a szakterületükhöz tartozó képviselők figyelmét.

Jánosi Attila ismertette, hogy szerdán EHÖK elnökségi ülés lesz, ahol Mezey Barna rektor úr lesz a vendég. Erről ígérte, hogy beszámol a következő Választmányi ülésen.

Jánosi Attila ismertette továbbá, hogy szerdán Kari Tanács lesz, csütörtökön pedig Szenátusi ülés, ahol Gazdasági főigazgatót választanak. Megjegyezte, hogy 2 pályázat is beérkezett.

Hermann Gábor elmondta, hogy a Gólyabál jól sikerült. A következő Gólyabál időpontját 2011. október 14-ére tűzték ki a tervek szerit. A következő program november 11-én kerül megrendezésre, ami a Nedves est lesz.

Polai Dóra elmondta, hogy vasárnap raktártakarítás lesz, melyre nagyon várja lelkes emberek részvételét.

Jánosi Attila tanácskozási jogot kért Jancsó Tamásnak. A Választmány a javaslatot egyhangúlag elfogadta.

18:18. Árendás Ákos Tuzson megérkezett az ülésre.

Jancsó Tamás elmondta, hogy nem szeretné, ha az Alapszabály módosítás ebben az időpontban lenne. Ütemterv egyeztetést ígért.

Dukán András Ferenc az EB kérésére a Déli Hallgatói Irodába teszi a fogadóóráját.

Dukán András Ferenc csalódottságát fejezte ki, mert a tisztségviselők nem küldték ki időben a beszámolójukat. Kiemelte, hogy még az EB sem küldte ki időben a beszámolót.

Emődi Flóra bejelentette, hogy szerdán az IT támogatta, hogy az Oktatási Bizottság tagja legyen.

Polai Dóra elmondta, hogy a Gólyatáborok elszámolása időben beérkezett, és kéri a főszervezőket, hogy egyeztessenek vele időpontot a közös átnézés végett.

18:21. Szenes Áron megérkezett.

Jánosi Attila kérte, hogy a következő alapszabály egyeztetéseket ne szerdán tartsuk, hanem kedden. Szenes Áron a felvetést támogatta.

A Választmány Magyar Róbert, Ferdinandy Bence, Emődi Flóra, Hermann Gábor, Árendás Ákos Tuzson, Polai Dóra, Jánosi Attila, Dukán András Ferenc és Tischler Orsolya hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

3. Kari Tanács anyagainak tárgyalása (18:23)

Jánosi Attila időben kiküldte, hogy miről lesz szó a következő Kari Tanácson, melyek a delegálások, ügyrendi bizottságok, személyi kérdések voltak.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy a Matematika Intézetből 2 professzori felterjesztés fog beérkezni. Az egyik oktató Halász Gábor, aki egyébként problémás oktató.

18:25. Hamow Kamirán Áron megérkezett.

A Választmány Dukán András Ferenc, Szenes Áron és Jánosi Attila hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

18:28. László Dávid megérkezett az ülésre.

Jánosi Attila elmondta, hogy az egyes szakok képzési terveinek módosítása közül a matematika és a fizikatanári lesz tárgyalva a Kari Tanácson, de a földrajz nem, ugyanis az intézet nem terjesztette fel ezeket időben.

Dukán András Ferenc ismertette, hogy a matematika szakterületen ez egyszerű technikai változtatás, ami már gyakorlatban eddig is így volt.

Emődi Flóra beszámolt arról, hogy a tanári szakirányok hibáinak javítása elkezdődött.

Ferdinandy Bence elmondta, hogy hozzájuk nem jutottak el a módosítások. Továbbá megjegyezte, hogy a fizika minorosokról nem tud semmit az intézet sem, sem a HÖK és ez nagy probléma. A minoros rész módosításait egyébként támogatja.

Dukán András Ferenc elmondta, hogy az első héten nem volt tanterve a fizika tanári MA minornak, ami szerinte felháborító.

Dukán András Ferenc elmondta a HKR módosítás lényegét.

Jánosi Attila elmondta, hogy a Habilitációs Szabályzat végleges szövegszerű javaslatát még nem ismerik. Szenes Áron, Dukán András Ferenc, Tóth Máté, Emődi Flóra és Jánosi Attila hozzászólásával a Választmány vitát folytatott a kérdésben.

18:39. Magyar Róbert megérkezett.

Emődi Flóra a Kémiai Intézet, Ferdinandy Bence a Fizikai Intézet, Dukán András Ferenc a Matematikai Intézet véleményét ismertette a Környezettudományi Habilitációs Bizottság kérdéséről. A Választmány Szenes Áron, Emődi Flóra, Ferdinandy Bence, Dukán András Ferenc és Hamow Kamirán Áron hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

Hamow Kamirán Áron elmondta véleményét a témáról. Jánosi Attila kiegészítette és elmondta a beterjesztés lényegét. Ferdinandy Bencétől a kontraérveket hallotta a Választmány. Szenes Áron, László Dávid, Jancsó Tamás és Dukán András Ferenc hozzászólt még a témához.

19:04. Hamow Kamirán Áron távozott az ülésről.

4. Gólyatábor jutkerek (19:04)

Jánosi Attila elmondta, hogy múlt szerdán felkérést kapott, miszerint küldjük el a javaslatunkat a támogatások elosztásáról, amit az EHÖK fizet ki a gólyatáborok főszervezőinek. A gólyatábor főszervezői javaslataikat elküldték. Jánosi Attila megköszönte a kémia és fizika szakterületnek, hogy időben kiküldték a javaslataikat és sajnálja, hogy a másik kettő kicsit késve érkezett. Elmondta továbbá, hogy a kérdéses 300.000 forinthoz lehet még további jutalmakat hozzátenni a TTK jutalomkeretéből, ugyanis már korábban is felmerült, hogy a főszervezők külön kapjanak pénzt.

Hermann Gábor ismertette, hogy minden kar 300.000 forintot kap gólyatáborokra. Nekünk több gólyatáborunk van, ezért kevesli ezt az összeget. A százalékeloszlásokat aránytalannak találja. Javasolja, hogy a főszervezők kapják meg ezt a pénzt és a többi dolgozónak nyújtsanak be külön jutalomkereteket.

Jánosi Attila tanácskozási jogot kért Magyar Róbertnek. A Választmány a javaslatot egyhangúlag elfogadta.

A Választmány Jánosi Attila, Árendás Ákos Tuzson, Hermann Gábor, Magyar Róbert, Ferdinandy Bence, Szenes Áron, Tóth Máté és Dukán András Ferenc hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

Jánosi Attila javasolta, hogy a fizikus gólyatábor kivételével a főszervezők fejenként 30.000 forintot kapjanak, és a fizika maradjon ki a számolás szempontjából. Megígérte, hogy ők máshonnan fognak majd pénzt kapni.

A Választmány határozatot hozott a kérdésben:

128/2010 (X. 18.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 8 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatta a javaslatot, miszerint a matematika, kémia és a Geo-Bio gólyatáborok főszervezői fejenként 30.000 forint jutalmat kapjanak.

Jánosi Attila felkérte Hermann Gábort a továbbiak kidolgozására.

5. Tor-túra beszámoló (19:29)

Jánosi Attila tanácskozási jogot kért Gonda Zsombornak. A Választmány a tanácskozási jogot egyhangúlag megszavazta.
Jánosi Attila kérésére Gonda Zsombor, a pályázat beküldője röviden kiegészítette a beszámolót.
A Választmány Polai Dóra, Hermann Gábor, Gonda Zsombor és Szenes Áron hozzászólásaival vitát folytatott a Tor-túráról.

A Választmány határozatot hozott a kérdésben:

129/2010 (X. 18.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a Tor-túra beszámolóját.

6. Nyúz számértékelés (19:38)

Jánosi Attila elmondta, hogy Tillné Kiss Andrea időben elküldte a pályázatot.

Dukán András Ferenc kérdést intézett a pályázathoz, melyet Jánosi Attila megválaszolt.

A Választmány határozatot hozott a kérdésben:

130/2010 (X. 18.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a Nyúz számértékelést.

7. Küldöttgyűlés napirendjének áttekintése (19:41)

Jánosi Attila kiküldte a levelező listára a Küldöttgyűlés napirendi pontjait. Köszöni a késés nélkül beérkezetteknek, és a késetteknek is, hogy kiküldték a beszámolóikat, majd újfent ismertette a napirendi pontokat.

19:44. László Dávid távozott az ülésről.

A Választmány Szenes Áron, Jánosi Attila, Hermann Gábor, és Dukán András Ferenc hozzászólásaival a jutalomkeretről vitát folytatott.

Magyar Róbert a személyi kérdések napirendi ponthoz hozzászólt. A mentorok véleményét kikérve, az elnök úrral egyeztetve és a környezettudományi szakterülettel beszélve úgy döntött, hogy beadja újra a mentorkoordinátori posztra pályázatát. Ismertette, elképzeléseit, terveit a jövőre vonatkozólag.

Jánosi Attila elmondta, hogy a Választmány időpontjáig nem érkezett be egyik tisztségviselői posztra sem pályázat.

8. Egyebek (20:10)

Dukán András Ferenc kérte, hogy tegyünk javaslatot, hogy az EHÖK Tanulmányi Bizottság vezetőképzőjén milyen témákat tekintsenek majd át. Ismertette, hogy ő mikre gondolt. Ígérte, hogy a részleteket a Tanulmányi Csoporttal dolgozza majd ki.
A Választmány Szenes Áron, Tischler Orsolya, Hermann Gábor, Árendás Ákos Tuzson és Dukán András Ferenc hozzászólásaival vitát folytatott a kérdésben.

Jánosi Attila elmondta, hogy november 8-án Szenátusi ülés, illetve 18.00-tól Választmány lesz. Utóbbin vendégünk lesz az EHÖK elnöke.

Hermann Gábor bejelentette, hogy november 2-én kerül megrendezésre a Hallgatók a Károsultakért című rendezvény.

Tischler Orsolya elmondta, hogy november 4-én Földes-kémiás bulit tartanak.

Jánosi Attila bejelentette, hogy november 3-án ÁJK-BÁRCZI-TTK buli lesz.

Magyar Róbert beszámolt arról, hogy lezajlott a Budapest Kincsei 2. állomása. A támogatást felhasználták és a rendezvény hatalmas sikert aratott. A következő állomások november 6-án és 24-én lesznek megrendezve.

Jánosi Attila 20:27-kor bezárta az ülést.

Határozatok:

128/2010 (X. 18.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 8 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatta a javaslatot, miszerint a matematika, kémia és a Geo-Bio gólyatáborok főszervezői fejenként 30.000 forint jutalmat kapjanak.

129/2010 (X. 18.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a Tor-túra beszámolóját.

130/2010 (X. 18.) számú Választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a Nyúz számértékelést.

A jegyzőkönyvet hitelesítette:

Ivancsó Veronika Jánosi Attila
Titkár Elnök
ELTE TTK HÖK ELTE TTK HÖK

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.