Tanárképzési szakterület képviselőjelöltjei

TANÁRKÉPZÉSI SZAKTERÜLET (15 fő)

Ezen a szakterületen maximum 10 jelöltre lehet szavazatot leadni.
A bemutatkozó szövegek eredeti verzióban, változtatás nélkül jelennek meg a honlapon.

Dohány-Juhos Nikolett

név

Bemutatkozás

Sziasztok! Dohány-Juhos Niki vagyok, harmadéves, földrajz-töris tanárszakos. Gólyakorom óta próbálok aktívan részt venni a szakterület életében és segíteni ott, ahol tudok. Bár képviselőjelölt először vagyok, de mentorjelölt másodjára, illetve tavaly mentor is lehettem. Az elmúlt félévben a TTK HÖK Ellenőrző bizottságában láttam el feladatokat, a következő ciklustól azonban szeretném a tanárszakos érdekeket képviselni, mivel úgy gondolom, hogy rengeteg szépségével és hátrányával találkoztam már az osztatlan tanárképzésnek, szeretnék minél többet tenni a szakterületemért és hallgatótársaimért. Legfőbb motivációm könnyebbé és gördülékenyebbé tenni a tanárszakosok útját minden téren. Köszönöm, ha megtiszteltek bizalmatokkal és rám szavaztok!

Hambuch Mátyás

név

Bemutatkozás

Hambuch Mátyás vagyok, földrajz-történelem szakos hallgató. Ha bekerülök a küldött gyűlésbe, személyesen, vagy közvetett módon, várom az ötleteiteket, megoldandó problémáitokat. Az elmúlt három évben magam is szembesültem a tanárszakos hallgatók problémáival, ezért is gondolom, hogy hatékonyan képviselhetem az érdekeinket.

Horváth Dóra Valéria

név

Bemutatkozás

Tanárként az volt az elsődleges motivációm, hogy egy új nemzedékek fogok tanítani, de most mint diák  először a saját korosztályomat kell, hogy képviseljem. Fontosnak tartom, hogy a jövendőbeli tanárok elég hangot kapjanak már az egyetem falai közt is. Szerintem csak úgy tudunk előre mozdulni, ha próbálkozunk. Személy szerint szeretnék része lenni egy olyan csapatnak, amely a azért tesz, hogy az utánunk következő generációknak már jobb legyen miközben a sajátunkat is előre visszük. Ehhez pedig az út a saját szaktársaim képviselésével kezdődik. Vagyis amit ma megteszünk, azzal már holnap nem kell foglalkozni és így egy biztos úton lépünk a jövőbe.

Imre Dóra

név

Bemutatkozás

Sziasztok! 
Imre Dóra vagyok, harmadéves angol-biológia szakos hallgató az új osztatlan tanárképzésben. Azért jelentkezem képviselőnek, mert hiszek a demokrácia intézményében, és mert szívügyemnek érzem a tanári szakterület sorsát.  Célom, hogy az utánunk következő évfolyamoknak, és a mienknek is, egyszerűbb dolga legyen, mint amilyen most van.Továbbá, hogy a hallgatói életet minél színesebb legyen programok és rendezvények keretében. Első sorban egy Tanári Műhely megalakulását szorgalmaznám, melynek keretei közt olyan szituációkat, témákat és módszertani kérdéseket vitatnánk meg hétről-hétre, melyek egy kezdő tanár számára relevánsak.

Kanti Eszter

név

Bemutatkozás

Kanti Eszter vagyok másodéves biológia-kémia tanárszakos hallgató. Körülbelül fél éve én vagyok a tanárképzési szakterületi koordinátor. Eddig is rendszeresen részt vettem a küldöttgyűléseken, és igyekeztem színesebbé tenni a szakterület életét, jelenleg a Tanári Napokat szervezem gőzerővel. Célom, hogy nem csak, mint szakterületi koordinátor, hanem, mint képviselő is kiállhassak a tanárszakos hallgatók érdekei mellett.

Komáromi István

név

Bemutatkozás

Sziasztok! 
Komáromi István (Pisti) vagyok, másodéves matek-fizika szakos tanáris hallgató. Eddig is igyekeztem aktívan részt venni több szakterület életében is, akár mentorként, akár idén fizikás mentorfelelősként. Ezt a megkezdett munkát most képviselőként szeretném folytatni. Fő motivációm, hogy a hallgatói életet jobbá tegyük, amit csak közös munka árán érhetünk el.

Lukács Márton

név

Bemutatkozás

Szakterületünk alakulása óta vagyok képviselő. Az elmúlt 2,5 év alatt hatalmasat fejlődött a szakterületi élet. Mindamellett, hogy több szak esetében sikerült javítani a képzés helyzetén, egyes esetekben tantervmódosítással is, programok terén is sok újdonsággal igyekeztünk színesíteni a hétköznapokat (Tanári Piknik, Tanári Halloween, Tanáris Játékest, stb.) Szeretnék továbbra is aktív tagja maradni a Küldöttgyűlésnek és szorgalmazni azokat a változtatásokat, amelyre még szükség van.

Maszlag Szilvia

név

Bemutatkozás

Szilvi vagyok, negyedéves földrajz-biológia tanárszakos hallgató. Az egyetemen eltöltött éveim alatt mindig igyekeztem belefolyni a közéletbe, segítettem ahol tudtam. Mentorkodtam, részt vettem különböző rendezvények lebonyolításában, és a Ti bizalmatoknak köszönhetően már az előző ciklusokban is képviselhettem szakterületünket. Sok nehézséggel küzd a képzés, de folyamatosan csiszolódik, én pedig szeretnék tovább dolgozni azon, hogy egyre jobb és jobb legyen. Ha megválasztásra kerülök, remélem, viszonozni tudom majd a belém vetett bizalmatokat.

Miskei Ferenc István

név

Bemutatkozás

Sziasztok!
Miskei Feri vagyok, másodéves matematika-angol tanárszakos hallgató, a Tanárképzési szakterület képviselőjelöltje. Először vagyok képviselőjelölt, azonban gólya korom óta igyekszem a közéletben aktív szerepet vállalni: rendszeresen részt veszek mind a Tanárképzési Szakterület, mind a Matematika Szakterület közösségi programjain; a tavalyi mentorrendszerben mint a Tanárképzési Szakterület mentora tevékenykedtem, és ezt a szerepet idén is tervezem folytatni. Úgy gondolom, hogy ez a két szerep nagyon jól kiegészíti egymást: jobb, tájékozottabb mentor lehetek, ha jobban belelátok a hallgatói közéletbe, ugyanakkor a mentori szerepből kifolyólag jobban belelátok a hallgatók problémáiba, képes vagyok felmérni a szükségleteiket. Feladatom, amennyiben megválasztanak, a Tanárképzési Szakterület hallgatóinak képviselete a TTK HÖK Küldöttgyűlésein, közvetítés a hallgatók és a döntéshozás között. Hiszek abban, hogy a hallgatói élet jobbá tételéhez mindannyiunk munkájára szükség van, ebből szeretném kivenni a részemet, mint a Tanárképzési Szakterület képviselője.

Őri Bálint

név

Bemutatkozás

Bálint vagyok, harmadéves biosz-kémia tanárszakos hallgató. Elsőéves korom óta veszek részt az ELTE-s hallgatói közéletben, de korábbi tanulmányaim során is aktív szereplője voltam az épp soron levő intézménynek. Úgy gondolom, hogy sok témában szereztem már némi tapasztalatot az elmúlt évek során, ezért hatékonyan tudnám képviselni – továbbra is – a tanárszakosok érdekeit; ha te is így gondolod, köszönöm megtisztelő bizalmadat! Legyen szép napod!

Pintér Kornélia

név

Bemutatkozás

Sziasztok!
Pintér Kornélia vagyok, harmadéves földrajz-történelem szakos hallgató. Az egyetemi tanulmányaim kezdete óta aktív tagja vagyok a szakterületnek, egyedül a betöltött szerepek változtak az évek során. Voltam kétszer mentor, fél évig a szakterület vezetője, lassan két éve a TTK HÖK titkára, valamint 2015 márciusa óta a szakterület egyik képviselője is vagyok a Küldöttgyűlésben. Továbbra is szeretném a tőlem telhető minden módon képviselni Nektek, tanárszakos hallgatóknak az érdekeit, hogy minél probléma-mentesebbé és gördülékenyebbé váljanak az egyetemen töltött éveitek.

Prátpál Mirtyll Fanny

név

Bemutatkozás

Szeretném, ha a HÖK tényleg mindenkié lenne. Értve ezt úgy,  hogy a hallgatók merjenek kérdezni, változásokra javaslatot tenni a Hallgatói Önkormányzaton keresztül. Szeretném, hogy ez által legyünk érdekképviselet. Ne csak a hallgatóság egy része döntsön, hanem a tényleges közösség. Jó lenne a diákságot több platformon megkérdezni a véleményéről, igényeiről. Építsünk egy jól működő, szervezett és aktív egyetemi társadalmat. Sokan nem is tudják, hogy milyen fórumokon nyilváníthatják ki véleményüket, milyen támogatásokra jogosultak, milyen programok lesznek, amik érdekelnék őket. A hallgatók hatékony tájékoztatásán többet kellene dolgoznunk. Mindehhez azonban aktív hallgatókra van szükség, akik tenni akarnak, ki szeretnék venni részüket az egyetemi életből. Mert az egyetem egyben közösség is. Azt, hogy erre a közösségre mi jellemző, azt mi formáljuk. Úgy gondolom, hogy minden hallgatónak tudatosítania kellene magában, hogy Ő is számít. Ő is tehet valamit, a HÖK Ő érte is van. Összességében tehát párbeszédet szeretnék. HÖK-ösök és nem HÖK-ösök, hallgatók és tanárok, résztvevők és szervezők között. Azért, hogy az ELTE tényleg a miénk legyen.

Szabó Áron

név

Bemutatkozás

Legyen tánc, legyen zárcsökkentés!
Szeretném folytatni az elmúlt években folytatott munkámat a közösségi életben, és ehhez szükségem van Rátok!

Szigeti Szilvia

név

Bemutatkozás

Eddig, mint biológia-kémia tanárszakos mentor segítettem a a gólyákat, azonban szívesen tennék azért is, hogy az egész szakterület számára is segítség legyek, érdekeit képviseljem. :)

Vigh Patricia

név

Bemutatkozás

Szeretném a szakterületem hallgatóinak érdekét megfelelően képviselni és érvényesíteni. Fontosnak tartom, hogy a tanárszakos tantervi hálók megfelelően legyenek felülvizsgálva és alakítva, ha erre szükség van. Fontos számomra, hogy a tanárképzés megújuló, rugalmas és gördülékeny legyen és a hallgatók minél kevesebb nehézséggel találkozzanak.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.