Tanulmányi ösztöndíj számítása a Karon

A Természettudományi Karon a tanulmányi ösztöndíj számításával a Tanulmányi Hivatal foglalkozik. A Kari Ösztöndíjbizottság (KÖB) az alap ösztöndíj összegét határozza meg, és ezzel együtt azt is, hogy a jogosult hallgatók hány százaléka részesül tanulmányi ösztöndíjban. Ezen határok meghúzásánál kettő fő szabály van (a 51/2007 (III. 26.) Kormányrendelet 13.§ (1) bekezdése szerint):

  1. a tanulmányi ösztöndíj összege nem lehet kevesebb, mint a normatíva 5%-a (ez jelenleg 5950 Ft)
  2. tanulmányi ösztöndíjban maximum a jogosult hallgatók (állami képzésben lévő, nem túl futó, nappali) 50%-a részesülhet

A két határ nem független, értelemszerűen fordított arányban állnak egymással. A KÖB alapelve (ha a tanulmányi keret engedi), hogy minél több hallgató részesülhessen az ösztöndíjban. 

A számítás módja az ELTE Hallgatói Követelményrendszere által szabályozott módon folyik a TH által: a szabályzat Általános Részében írtak követése mellett a Karra vonatkozó Különös részben az 565. §-ban rögzítettek szerint.

Az aktuális félévre vonatkozó ösztöndíj-számítási táblázatot, az ösztöndíjhatár összegét és az ösztöndíjszorzót a Tanulmányi Hivatal honlapján találhatjátok meg.

Amennyiben kérdésetek, problémátok adódik a számolást érintően, forduljatok bizalommal a Tanulmányi Hivatal illetékes munkatársához, Ágasvári Zsolthoz, a fenti honlapon megadott elérhetőségein: a ttkadmin(kukac)ttk.elte.hu címen vagy személyesen az 1.90-es szobában.

A tanulmányi keret összegeit itt találjátok.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.