Tanárképzési szakterület képviselő jelöltjei 2019

TANÁRKÉPZÉSI SZAKTERÜLET (21 fő)

Ezen a szakterületen maximum tizenkettő jelöltre lehet szavazatot leadni.
A Választási bizottság a bemutatkozások eredeti szövegeit változtatás nélkül közli.

Balga Gábor

Bencze Botond

Bemutatkozás

Balga Gábor vagyok, másodéves földrajz-történelem tanáriszakos hallgató. Tavaly mentorként (amit idén is szeretnék folytatni), illetve jelenleg tudományos és sport referensként is tevékenykedek. Szeretném ezeken felül képviselni szakterületünket is a Küldöttgyűlésen legjobb tudásom szerint. Október óta rendszeresen látogatom a Küldöttgyűlés összes ülését, ezt folytatni szeretném a következő tanévben is.
Köszönöm, ha szavazatoddal támogatsz!

Csizi Bence

Bencze Botond

Bemutatkozás

Szia! :)
Csizi Bence vagyok, harmadéves matek-kémia tanárszakos hallgató. Aktív közéleti munkámat mentorként kezdtem el, majd megválasztottak képviselőnek. Munkám során mindig a legjobb tudásom szerint képviseltem a szakterületünk és a karunk érdekeit. Az első pillanattól kezdve segítek az órarendi problémák megoldásában (Órarendi problémabejelentő táblázat), illetve folyamatosan bővítem, szépítgetem a TTK tanáris drive-ot. Képviselői munkámat a következő ciklusban is szeretném folytatni, ehhez azonban a Te szavazatodra is szükségem van!

Darányi Éva Ágnes

Bencze Botond

Bemutatkozás

Sziasztok!
Évi vagyok, másodéves biológia - kémia tanárszakos hallgató. Egyetemi pályafutásom kezdete óta aktív tagja vagyok a szakterületnek. Az idei tanévben mentorként úgy érzem, hogy a lehetőségeimhez mérten mindent megtettem azért, hogy a lehető legkönnyebb legyen a beilleszkedés az elsőévesek számára. Ezzel a mentalitással szeretnék képviselőként is jelen lenni a küldöttgyűlésben, hogy ne csak a gólyák de a szakterület azaz a ti érdekeitek is minél jobban érvényesüljenek.

Dohány-Juhos Nikolett

Benkovits Ádám

Bemutatkozás

Ötödik évemet töltöm földrajz-történelem szakpáron az egyetemünkön és ezalatt már megannyi dolgot kipróbálhattam - többek között kétszer lehettem mentor, képviselő és most másodjára lehetek tanáris mentorfelelős. Mindent, amit az elmúlt években megtehettem, a Ti támogatásotoknak köszönhetem - szeretném harmadjára is ezt kérni, hogy az utolsó évemre utoljára még tanáris képviselőként állhassak ki az érdekeitek mellett. Előre köszönök minden szavazatot és a bizalmatokat!

Hambuch Mátyás

Hambuch Mátyás

Bemutatkozás

Sziasztok! Hambuch Mátyás vagyok, negyed éves földrajz-töri tanárszakos. Amennyiben bizalmatokra méltattok, szeretném képviselőként folytatni a több mint egy éve megkezdett közösségi munkámat. Az elmúlt 1 évben mentorkodtam, részt vettem két gólyatábor lebonyolításában, az educatio szakkiállításon, valamint az ELTE TTK nyílt napon. Az elmúlt félévben bekerültem az ELTE TTK HÖK küldött gyűlésébe, mint osztatlan tanáris képviselő, folytatni szeretném a következő egy évben az itt megkezdett tevékenységemet is. Munkámban fontosnak tartom az előző félévben elkezdődött tanáris fórumok rendszeressé tételét, diáktársaim aktív képviseletét.
Azt gondolom négy év alatt, összegyűjtöttem annyi tapasztalatot, hogy látom a tanárképzés főbb problémáit, nehézségeit. Ezért hatékonyan tudom képviselni a tanáris érdekeket, ha bizalmat szavaztok nekem.

Józsa Kornél

Farkas Sophie Zoe

Bemutatkozás

Józsa Kornél vagyok, sokat látott matematika-fizika szakos tanáris hallgató. Eddig mentori, mentorkoordinátori munkám miatt, vagy az Alapítvány kuratóriumi elnökeként ismerhettek többen, de régebben voltam az Ellenőrző Bizottság tagja is.
Akik esetleg még nem ismernek, pár szóban bemutatkoznék: aktív szerepet vállalok jó néhány ELTE TTK HÖK-öt övező feladatból, nagyon szeretek a közösségért tenni. Korábbi években betöltött pozícióimnál fogva a döntéshozás oda visszáját megtapasztaltam már. A Küldöttgyűlések aktív részvevője vagyok az elmúlt egy évben folyamatosan, és korábban is gyakran. November óta Kari Tanács delegált is vagyok.
A mostani ciklusban tervezem folytatni mentorkoordinátori munkámat, és továbbra is az érdekképviselet szerves része lenni.
További szép napot: Józsa Kornél
"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban"

Kelemen Zsuzsanna Veronika

Kelemen Zsuzsanna Veronika

Bemutatkozás

Szia! :)
Kelemen Veronika vagyok, biológia-kémia szakos, negyed éves halgató. Közéleti tevékenységemet 2 év mentorkodással kezdtem, 2017 decembere óta pedig én töltöm be a Tanárképzési Szakterületi Koordinátori tisztséget. Munkám során bevezettem számotokra az órarendi és a vizsgaidőszaki problémabejelentő táblázatot, valamint 2 tanáris programot, a Tanáris Napközi programsorozatot, és a Tanáris Kincskeresést is. Jelenleg is ezutóbbi, a 2. Tanáris Kincskeresés szervezése tartozik a legnagyobb feladataim közé, a jövő évi mentorok képzése mellett. Az előző évben képviselőnek is megválasztottatok, így a Küldöttgyűlésben is tudtam a Ti érdekeiteket képviselni. Célom továbbra is az, hogy számotokra a lehető legproblémamentesebbé és legélvezetesebbé tudjam tenni az egyetemi éveket, ezért szeretném továbbra is az érdekeiteket képviselni a Küldötgyűlésben.

Kollár Dóra

Kollár Dóra

Bemutatkozás

Sziasztok! 
Kollár Dóri vagyok, másodéves biológia-kémia tanárszakos hallgató.Elsőévesként még csak a mentorság érdekelt, de utána rájöttem, hogy képviselőként még többet tehetek a szakterületünkért. Mentornak lenni hatalmas élmény volt, de rengeteg felelősséggel is járt, ezért úgy gondolom, hogy a Küldöttgyűlésen is helyt tudok majd állni és lelkiismeretesen tudom képviselni szakterületünket. 
Köszönöm, ha szavazatoddal támogatsz! :)

Kosztyó Péter

Kosztyó Péter

Bemutatkozás

Sziasztok!
Kosztyó Peti vagyok harmadéves matematika-fizika szakos hallgató. Jelenleg részt veszek a mentorképzésben és a Tanáris Kincskeresés szervezésében is. Fontosnak tartom, hogy a hallgatók tudják, nekik is lehet beleszólásuk az egyetemi élet alakulásába, legyen az akár egy készülődő tantervi módosítás. Célom, hogy minél több tanárszakost kérdezzek meg egy-egy problémával kapcsolatban, hogy az érdekképviselet valódi érdeket képviseljen, ám ehhez a támogatásotokra van szükségem!

Leskovics Eszter

Leskovics Eszter

Bemutatkozás

Szeretnék hozzám hasonlókkal együtt gondolkodni, problémákat megoldani, valamint felelős döntéshozóként segíteni a tanárképzés javulását.

Lőrincz Péter

Lőrincz Péter

Bemutatkozás

Sziasztok, Lőrincz Péter vagyok, harmadéves angol-fizika szakos hallgató. Korábban mentorként tevékenykedtem, a mostani ciklusban pedig képviselőként dolgozok a szakterületünkért, továbbá az idei mentorrendszerben részt veszek a mentorok képzésében. Szeretném folytatni az eddigi munkát, és ehhez a Ti támogatásotokra van szükségem.

Marton Tamás

Marton Tamás

Bemutatkozás

Sziasztok! Marton Tamás vagyok, másodéves matematika-fizika tanárszakos hallgató. Eddigi éveim során nem tudtam rendesen részt venni a szakterületi életben, ezen viszont szeretnék változtatni, és erre a legjobb lehetőség meglátásom szerint az, hogyha a Küldöttgyűlésen is tudom képviselni a szakterületem érdekeit. Ehhez szeretném kérni támogatásotokat és szavazatotokat, hogy a jövőben értetek tevékenykedhessek.

Miskei Ferenc István

Miskei Ferenc István

Bemutatkozás

Sziasztok!
Feri vagyok, negyedéves Matek-Angol tanárszakos hallgató.
Gólya korom óta aktívan részt veszek a HÖK életében, korábban voltam kétszer mentor, gólyatábori szervező, képviselő, jelenleg is mentorjelölt vagyok. Feladatom, amennyiben megválasztotok képviselőnek, a Tanárképzési Szakterület hallgatói érdekeinek képviselete, érvényesítése a TTK HÖK legfőbb hallgatói szervezetében, a Küldöttgyűlésben, közvetítés a hallgatók és a döntéshozás között. Hiszek abban, hogy a hallgatói élet jobbá tételéhez mindannyiunk munkájára szükség van, ebből szeretném kivenni a részemet, mint a Tanárképzési Szakterület képviselője.

Nagy Fruzsina Réka

Nagy Fruzsina Réka

Bemutatkozás

Üdv! :) 
Nagy Fruzsi vagyok, biológia-történelem szakos tanárpalánta. Második évemet töltöm a TTK falai közt, mely rövid időn belül a szívemhez nőtt. ^_^ A 2018/2019-es mentorrendszerben tevékenykedtem mentorként, és idén újra jelentkeztem, hogy a '19-es gólyák első lépéseit egyengessem. A képviselői posztra tavaly is felkértek, de akkor még úgy gondoltam, ez korai lenne, viszont most már alkalmasnak ítélem magam, mivel jobban bele tudtam mélyülni a Kgy, illetve a HÖK munkájába. Jelentkezésem oka az, hogy a tanári szakterületet szeretném képviselni kari szinten, a hallgatók érdekeit, véleményét eljuttatni a HÖK-be. Konkrét terveim akkor fognak kialakulni, amikor pontosabban láthatom, hogy mi az, ami hiányzik vagy épp átalakításra szorul egy-egy témán, problémakörön belül. Kérlek, támogass szavazatoddal, hogy a szakterület többi képviselőével együtt a tanárisok érdekeit szolgálhassam! :)

Ongai Erik

Ongai Erik

Bemutatkozás

Sziasztok! Ongai Erik vagyok, negyedik évemet fogom kezdeni a tanárképzésben jövő félévben. Tavaly mentorként tevékenykedtem, így sok emberrel nyílt alkalmam beszélni az egyetemről. Amennyiben bizalmat szavaztok nekem igyekezni fogok az eddigi évek, és ezen diskurzusok tapasztalatait felhasználva képviselni a tanárisok érdekeit.

Silling Bianka

Silling Bianka

Bemutatkozás

Harmadéves földrajz-német osztatlan tanárszakos hallgató vagyok. Az utóbbi évek során azt tapasztaltam, hogy nekünk hallgatóknak fontos, hogy tisztában legyünk az egyetem működésével. Sokkal könnyebben lehet megélni a képzést, ha tudjuk mi hogy működik, minek milyen következménye lehet. Úgy gondolom, az elmúlt évek során sikerült annyi tapasztalatot gyűjtenem, amivel már hallgatótársaim számára képviselőként is megállnám a helyem. Az elmúlt félévekben segítettem már a szociális ösztöndíjak bírálásában is. A továbbiakban szeretném hivatalosan is képviselni a tanárképzésben résztvevőket, hangot adni szükségleteinknek és érdekeinknek.

Szabó Áron

Szabó Áron

Bemutatkozás

Ha a nagyobbaknak is négy évre szól, akkor nekem is így lesz teljes!

Szauer Marcell

Szauer Marcell

Bemutatkozás

Sziasztok!
Szauer Marcell vagyok, harmadéves matek-fizika tanárszakos hallgató, képviselő jelöltként azonban csak "elsőéves", így konkrét terveim nincsenek még a jövőre. Ezért célként az tűzném ki, hogy amennyiben ezt lehetőségeim engedik, a tanárszakos kollégák/kolléganők érdekeit szem előtt tartva teljesítsem képviselői feladataimat.

Szögi Balázs Szabolcs

Szögi Balázs Szabolcs

Bemutatkozás

Sziasztok! Bazsa vagyok, negyedéves földrajz-történelem szakos hallgató. Eddigi éveim alatt igyekeztem nem csak élni a kar közösségi életét, hanem igyekeztem hozzá is tenni valamit. Ennek része a hallgatók képviselete is, amit szeretnék folytatni a következő ciklusban is :)

Tessenyi Zsuzsanna

Tessenyi Zsuzsanna

Bemutatkozás

Sziasztok! :)
Tessenyi Zsuzsanna vagyok, elsőéves földrajz-történelem tanárszakos hallgató. Közreműködtem a Tanáris Napközik lebonyolításában, jelenleg a Tanáris Kincskeresés szervezésében segítek, illetve részt veszek a mentorképzésben. Szeretnék minél aktívabban részt venni a hallgatói életben és képviselni a szakterületünk érdekeit. Ha úgy gondolod alkalmas lennék, szavazz rám! :)

Törőcsik Gabriella Tünde

Törőcsik Gabriella Tünde

Bemutatkozás

Sziasztok,
Törőcsik Gabi vagyok, első éves földrajz- töri szakos gólya. Jelenleg mentor jelölt. Már ebben az évben próbálok aktív lenni, a Tanáris Kincskeresés szervezésében segítek jelenleg. Szívesen képviselném az érdekeinket a Küldöttgyűlésben.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.