Campus Olimpia 2013

Nagy szeretettel várnak Titeket és a csapatotokat a nyár egyik legjobb hazai sportrendezvényére a Campus Olimpiára, mely a Campus Fesztivál társrendezvényre és a fesztiválra a nevezési díj befizetésével biztosítanak nektek heti bérleteket. A rendezvény július 17-e és 18-a között lesz Debrecenben az Egyetemi Sporttelepen (Debrecen, Dóczy József utca 9). A fesztivál mellett részt vehettek a 3 sportágban zajló küzdelmekben, amik értékes sportszerutalványokért zajlanak (kosárlabda, labdarúgás: 1. hely 150.000 Ft, 2. hely: 100.000, 3. hely: 50.000 Ft érték, strandröplabda:1.

ELTE Alumni Ösztöndíj

Az ELTE Alumni Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet leendő ELTE-s költségtérítéses mesterszakos hallgatók körében. Az Alapítvány által alapított ösztöndíj célja, hogy az ELTE – alumnusainak felajánlásaiból – a pályázaton legalkalmasabb (kiváló tanulmányi eredményt elérő és szociálisan rászoruló) hallgató mesterképzésének költségeit átvállalja, ezáltal segítse oklevele megszerzését. 

Amire büszkék vagyunk: HÖK üvegzseb - élen a TTK HÖK

Az elteonline.hu lehozott egy cikket, amely az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának és annak részönkormányzatainak gazdálkodásával, s azok nyíltságával, átláthatóságával foglalkozik. A cikkben elismerőleg szólnak az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzatáról. Ez nem a véletlen műve... Honlapunk létezésének hetedik évében közöljük első "PR" cikkünket.

A TTK HÖK hosszú ideje kiemelt figyelmet fordít a működésével kapcsolatos, illetve a "rajta átfolyó" pénzügyekre, azok racionalizálására és átláthatóságára. Úgy tűnik az utóbbi évek komoly erőfeszítései meghozták az első elismerést. 

Mégsem voltak hiábavalóak törekvéseink:

GPU nap

Időpont : 2012. junius 20, csütörtök

Mummert Ösztöndíj

A Mummert Ösztöndíj mérnök, közgazdász és természettudós bachelor végzettek illetve végzősök számára kínál teljes mesterképzést Németországban.

A 2013/2014-es tanév rendje

  • Szorgalmi időszak első napja: 2013. szeptember 9. (hétfő)
  • Költségtérítés/önköltség befizetési határideje: 2013.10.15.
  • Őszi szünet: 2013. október 28. (hétfő) – 2013. október 31. (csütörtök)
  • Szakdolgozati témabejelentő leadása (2014. nyarán záróvizsgázni szándékozóknak,Intézet függő, érdeklődjön tanulmányi előadójától): 2013.10.15. illetve az Intézetek által megadott határidőig
  • Záróvizsgára jelentkezés (a 2013/2014-es tanév őszi félévének záróvizsga időszakában záróvizsgázni szándékozóknak: 2013.10.31.
  • Szorgalmi időszak utolsó tanítási napja: 2013. december 13. (péntek)

 

Oldalak

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.