Beküldte informatikus - 2008. 03. 31., 16:47
Téma: ELTE-s élet
Olyan öt képből álló fotósorozatokat várunk, amelyek különböző szempontok szerint mutatják be egyetemünk életét.
A legszínvonalasabb pályaművek kiállításra kerülnek a Pázmány- napon, május 9-én.
Beküldte informatikus - 2008. 03. 18., 12:00
Az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat pályázatot hirdet az év publikációja cím elnyerésére. A pályázat célja, hogy a publikációs tevékenységre való odafigyeléssel és annak díjazásával ösztönözze az ilyen irányú hallgatói tevékenységet.
Beküldte informatikus - 2008. 03. 18., 11:57
Az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat pályázatot hirdet az Év Tudományos Rendezvény cím elnyerésére. A pályázat célja, hogy olyan – hallgatók által szervezett – tudományos rendezvényeket támogasson, amelyek szakmai fórumot teremtenek hallgatóink (oktatóink, kutatóink) számára, vagy kommunikálják az Egyetemünk és hallgatóink (oktatóink, kutatóink) tudományos eredményeit (illetőleg mindkettőt egyszerre).
Beküldte informatikus - 2008. 03. 18., 11:52
"Tehetséggondozás a felsőoktatásban"
Az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat esszépályázatot hirdet meg, amelyen indulhat minden ELTE-s hallgató. A pályázónak - tetszés szerint - az alábbi négy témakör egyikéből kell az esszét megírnia:
- 1)A tehetséggondozás és a felsőoktatás
- 2)A tehetséggondozás mint személyes döntés
- 3)Munka közben… (Saját munkatapasztalatok alapján kell megírni)
- 4)A tehetséggondozás és az etika
Beküldte informatikus - 2008. 03. 18., 11:44
A sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, szakközépiskola és Kollégium pályázatot hirdet egy fő matematika fizika, vagy egy fő fizika informatika szakos középiskolai tanári állásra. Főként négy éa nyolcosztályos gimnáziumi, kisebb részben szakközépiskola oktatásban való részvételre.
Alkalmazás feltételei a Kjt-ben rögzítettek szerintiek. Az alkalmazás jellege: határozatlan idejű, teljes állású kinevezés.
Pályázati határidő: legkésőbb 2008. jún. 23.
Elbírálási határidő: legkésőbb 2008. jún. 25.
Szolgálati férőhely, később szolgálati lakás igényelhető.
Beküldte informatikus - 2008. 03. 17., 14:47
2008. március 25-26-27-ig Kultúrhét a KCSSK-ban!
A részletes program itt olvasható. (pdf)
Beküldte informatikus - 2008. 03. 17., 14:26
1. Állásbörze
2. Jelenlegi aktuális tréningek, álláslehetőségek
3. Miért érdemes regisztrálni a karrier.elte.hu-n?
1.) Idén is lesz ELTE Állásbörze
ELTE Állásbörze 2008 címmel az ELTE Karrierközpontja idén másodszor
szervezi meg összegyetemi állásbörzéjét. A rendezvénynek a Lágymányosi
Campusban található Gömbaula ad otthont április 2-án és 3-án.
Oldalak