PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁRHUZAMOS KÉPZÉS KOMPENZÁCIÓJÁNAK ELNYERÉSÉRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁRHUZAMOS KÉPZÉS KOMPENZÁCIÓJÁNAK ELNYERÉSÉRE

2010/2011-es tanév őszi félév

Az ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság pályázatot hirdet párhuzamos képzés kompenzáció elnyerésére a 2010/11-es tanév őszi félévére. A párhuzamos képzés kompenzációja egy félévre szól.

Párhuzamos képzés kompenzációjában részesülhet az a hallgató, aki az Egyetemen – akár ugyanazon a karon – egyszerre vesz részt államilag támogatott és költségtérítéses korábbi rendszerű egyetemi, illetve főiskolai képzésben, alapképzésben, mesterképzésben, valamint felsőfokú szakképzésben.

Egy hallgató kompenzációként legfeljebb az általa befizetett összeg 80 %-át kaphatja vissza.

A pályázatok elbírálása során az ETR adatait vesszük alapul. Minden hallgató az általa befizetendő, az ETR-ben rögzített költségtérítés(ek) összege után részesül – a Bizottság által meghatározott egységes mértékű - visszatérítésben. A támogatás kifizetésére kizárólag a költségtérítés teljes összegének befizetése után kerül sor.

A pályázatot kizárólag az ETR-en keresztül megtett nyilatkozattal, on-line formában lehet benyújtani!

A pályázatok benyújtásának végső határideje: 2010. október 19. 23:59

A határidőn túl benyújtott pályázatokat az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság (EHSZÖB) nem tudja figyelembe venni!

A beadott pályázatokat az EHSZÖB bírálja el, várhatóan 2010. október 22-ig. Az eredményről a kari Hallgatói Önkormányzatnál lehet érdeklődni 2010. október 29-e után. A végső eredmény nyilvánosságra hozatalát követő 15 napon belül a hallgató fellebbezést nyújthat be a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságához címezve, az Oktatási Igazgatóság címén (kizárólag postai úton: 1364 Budapest, Pf. 109.).

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.