Párhuzamos képzés kompenzáció 2014-2015-1

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁRHUZAMOS KÉPZÉS KOMPENZÁCIÓJÁNAK ELNYERÉSÉRE

2014/2015-ös tanév őszi félév

 

Az ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság pályázatot hirdet párhuzamos képzés kompenzáció elnyerésére a 2014/2015-ös tanév őszi félévére.

A párhuzamos képzés kompenzációja egy félévre szól.

A pályázat feltételei:
  • a pályázó egyszerre vesz részt az Egyetemen aktív államilag támogatott/magyar állami (rész)ösztöndíjas és aktív költségtérítéses/önköltséges korábbi rendszerű egyetemi vagy főiskolai képzés, alapképzés, mesterképzés, osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés, felsőfokú szakképzés valamelyikében,
  • a pályázó sem az államilag támogatott/magyar állami (rész)ösztöndíjas, sem aköltségtérítéses/önköltséges képzésén – aktív hallgatói jogviszonyban – nem haladtameg a félévekben számolt képzési időt,
  • a pályázó a költségtérítéses/önköltséges képzésén nem átsorolással vált költségtérítésessé/önköltségessé
Pályázni csak ezen feltételek együttes teljesülése esetén lehetséges!
 
A támogatási összegek meghatározása során figyelembe vesszük a pályázó szociális helyzetét, és előző féléves tanulmányi eredményét a kiírásban foglaltak szerint. Az ezek igazolására vonatkozó dokumentumokat a kérvényhez (annak leadása előtt) kell digitalizált formában csatolni a pályázati határidőig. Csak az egyes mezők mellett található Csatolmány gomb használatával feltöltött igazolásokat tudjuk figyelembe venni!
A pályázó képzését és átlagát illetően a Neptun adatait vesszük alapul. Az egyéb tanulmányi és szociális szempontokat a kérvényhez csatolt igazolások szerint állapítjuk meg.
A szükséges igazolásformákat jelen pályázati kiírás tartalmazza. Ezektől eltérő igazolás csak indokolt esetben, az EHÖK szociális alelnökével való egyeztetés szerint fogadható el.
Aki a 2014/2015-ös tanév őszi félévében adott le rendszeres szociális ösztöndíj pályázatot, melyben a jelen pályázati kiírásban figyelembe vett szociális kategóriákat ennek megfelelően igazolta, az alábbi oldalról letölthető nyilatkozat feltöltése szükséges (http://ehok.elte.hu/parhuzamos-kepzes-kompenzacioja). Szociális helyzetének felmérésekor így a rendszeres szociális támogatás kérelméhez feltöltött dokumentumokat vesszük figyelembe.

Minden hallgató az általa befizetendő, a Neptunban rögzített költségtérítés(ek) összege után részesül – a Bizottság által meghatározott mértékű - visszatérítésben.

A támogatás kifizetésére kizárólag a költségtérítés/önköltség teljes összegének befizetése után kerül sor.

A pályázatot kizárólag az Neptunon keresztül (Ügyintézés // Kérvények), on-line formában lehet benyújtani!

A pályázatok benyújtásának ideje:

2014.11.03. – 2014.11.09.

 

A határidő be nem tartása jogvesztő hatályú!  

A beadott pályázatokat az EHSZÖB bírálja el.

Az eredményről a Neptunban egyedi üzenet formában értesítjük a pályázókat. A végső eredmény nyilvánosságra hozatalát követő 15 napon belül a hallgató fellebbezést nyújthat be a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságához címezve, az Oktatási Igazgatóság címén.

(kizárólag postai úton: 1364 Budapest, Pf. 109.).

 

Budapest, 2014. november 2.

ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.