Fizika szakterület képviselő jelöltjei 2019

FIZIKA SZAKTERÜLET (8 fő)

Ezen a szakterületen maximum öt jelöltre lehet szavazatot leadni.
A Választási bizottság a bemutatkozások eredeti szövegeit változtatás nélkül közli.

Csillag Barnabás Gellért

Csillag Barnabás Gellért

Bemutatkozás

Szeretném képviselni a szakterületem érdekeit. Voltam már korábban küldöttgyűléseken, voltam mentor, szóval nagyjából már most belelátok a HÖK működésébe.

Facskó Benedek

Pesztránszki Márton

Bemutatkozás

Szeretnék mélyebben is belelátni a döntéshozás folyamatába, és tervezek törekedni arra, hogy minél többen legyenek bevonva ezekbe a folyamatokba, és lehetőleg mindenki értesüljön a döntéshozás eredményéről is.

Jeges Viktor Péter

Jeges Viktor Péter

Bemutatkozás

Az elmúlt ciklusban a szavazatok aránya úgy alakult, hogy póttag mandátumot szereztem, ebből a megüresedések miatt hamar képviselő lettem. Úgy gondolom, hogy a szakterület és a kar hallgatóinak érdekeit legjobb képességem szerint képviseltem eddigi mandátumom alatt, ennél lejjebb megválasztásom esetén sem tervezem adni.
A hallgató önkormányzatot egy remek dolognak tartom, ám ahhoz, hogy sikeresen tudja képviselni a hallgatókat, szükséges egy intenzív napi kapcsolat a közösséggel, hogy tisztában legyek a felmerülő problémákkal, megvalósítandó ötletekkel. Igyekszem ezt a kapcsolatot ápolni, keresni a lehetőségeket, ahol megtudhatom hallgatótársaim véleményét, azt hiszem nem sikertelenül.

Kovács Zoltán

Kovács Zoltán

Bemutatkozás

Szeretném továbbra is segíteni a szakterület munkáját, és javítani az információáramlást a hallgatók felé. Fontosnak tartom, hogy ne csak a saját, hanem a szakterület minél nagyobb hányadának a hangja legyek a küldöttgyűlésben.

Mig András

Rácz Gergely

Bemutatkozás

Képviselőjelöltként legfontosabbnak azt gondolom, hogy legyen egy jó csatorna, amin a hallgatók véleménye eljuthat a küldött gyűlésre, illetve ami ott elhangzik, arról tudjanak is. Ezért, ha megválasztanának legfontosabb célom az lenne, hogy tájékoztassam saját szakom tanulóit, illetve amiben lehet, kikérjem véleményüket és azt képviseljem.

Papp János

Szakállas Nikolett

Bemutatkozás

Tervem része: szeretném minél több hallgató véleményét képviselni, és azt szeretném, hogy a hallgatók bizalommal fordulhassanak hozzám.

Szakállas Nikolett

Szigeti Balázs Endre

Bemutatkozás

Szakállas Nikolett vagyok, másodéves fizikushallgató.
Tavaly mentorként, idén mentorfelelősként tevékenykedem a fizika szakon, emellett fontosnak tartom a hallgatói érdekképviseletet is. 
Azért szeretnék képviselő lenni, hogy a TTK-t, ezen belül a saját szakomat is érintő kérdések eldöntésében én is részt vállalhassak. :)

Takács Roxána

Valér Márkus Péter

Bemutatkozás

Egy képviselő legfontosabb feladata az, hogy saját szakterületének nevében segítse a küldött gyűlés munkáját. Ezért úgy gondolom nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk a hallgatók informálásra és véleményük meghallgatására. Hasznos lenne a küldött gyűlések eredményeit a közösségi portálokon, elsősorban a szakos évfolyam csoportokban egy összefoglaló formájában közölni azokkal a társainkkal, akik nem vesznek részt ezeken a gyűléseken. Ezáltal ők is értesülhetnek az újabb fejleményekről, valamint ha nem értenek egyet a döntésekkel megkereshetik az adott szak képviselőit és elmondhatják véleményüket. Képviselőként elsősorban azzal járulnék hozzá a küldött gyűlés működéséhez, hogy próbálnék minél több hallgatót közvetett módon bevonni az ott folyó munkába.

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.