Fizika szakterület képviselő jelöltjei 2021

FIZIKA SZAKTERÜLET (8 fő)

Ezen a szakterületen maximum öt jelöltre lehet szavazatot leadni.
A Választási bizottság a bemutatkozások eredeti szövegeit változtatás nélkül közli.

Horváth Anita Krisztina

Bemutatkozás

Képviselőként mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy hallgató társaim érdekeit, igényeit és véleményüket érdemben reprezentáljam. Fontosnak tartom, hogy minden oktatással, és közélettel kapcsolatos problémát vagy észrevételt továbbítsak a megfelelő bizottságoknak.

Malatinszky Adél Klára

Bemutatkozás

Első éves fizikus hallgatóként digitális oktatásban kezdtem meg a szakot, ami nagyon sajátos közösséget hozott létre,valamint sok új kihívást jelentett és véleményem szerint fog jelenteni a közeljövőben is. A képviselőséggel szeretném elérni, hogy ebben a folyamatosan változó helyzetben is biztosítva legyen a hallgatók érdeke, és azok integrálása, akik úgy érzik a speciális körülmények miatt kiszorultak a vélemény nyilvánításból.

 

Mig András

Bemutatkozás

Már gólya korom óta aktívan részt veszek a szakterület életében, mint a Mafihe EHB elnökségi tagja, másodév óta pedig mint képviselő. A tavalyi évben mentor voltam, idén pedig mentorfelelősként folytatom munkámat. Szeretnék a következő évben is jelen lenni ezekben. Remélem akikkel eddig még nem sikerült, a vírust követően meg tudok ismerkedni, hogy közelebb hozhassam mindenkinek a HÖK munkáját. Addig is bármilyen kérdéssel nyugodtan keressetek a Facebookon.

Nagy Katalin

Bemutatkozás

Segíteni szeretném a HÖK munkáját, akár programok szervezésében, lebonyolításban is szívesen részt vennék a jövőben. Fontosnak tartom, hogy a karon, és az adott szakokon is az ilyen eseményekkel jobban megismerhesse mindenki egymást és az egyetemet is, ez főleg az első éveseknek nagyon hasznos.

Papp János

Bemutatkozás

Már volt szerencsém egyszer a szakterületet képviselni. Arra szeretnék törekedni jövőre is, hogy sikerüljön a szakterületnek mindenben a legjobb képviseletet adjam.

Rábóczki Bence

Bemutatkozás

A mentorrendszerben való részvételem inspirált arra, hogy más szerepeket is elvállaljak a Hallgatói Önkormányzatban. Szívesen vennék részt a küldöttgyűlés munkájában és képviselném a hallgatótársaimat, akik közül volt, aki személyesek keresett meg, hogy szerinte rám számíthat ebben az ügyben.

 

Sarus Balázs

Bemutatkozás

Az előző ciklusban az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlésének csak póttagjaként volt lehetőségem tevékenykedni, ennek ellenére szinte az összes küldöttgyűlésen jelen voltam, és legjobb tudásom szerint adtam hangot azoknak a meglátásaimnak, melyek a hallgatóság érdekeit szerintem legjobban tükrözték. Ebben az évben szeretném immár  képviselőként folytatni az érdekeitek és véleményetek képviseletét, legjobb tudásom szerint.

 

 

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.