Azok a hallgatók, akiket 2007 szeptemberében vagy később vettek fel, átsorolás alá eshetnek.

1. Átsorolás költségtérítéses képzésre

Tanév végén (nyáron, legkésőbb július 31-ig) a tanulmányi előadók megnézik az ETR-be rögzített eredményeket: és aki a legutóbbi két aktív félévében nem teljesít összesen legalább 27 kreditet, csak költségtérítéses formában folytathatja tanulmányait.

Csak a legrosszabban teljesítő 15%-ot sorolják át, ha az adott szakon tanulók több mint 15%-a nem ér el legalább 27 kreditet (a sorbarendezés alapja az összesített korrigált kreditindex)

2. Átsorolás költségtérítésesről államilag támogatott képzésre

Az államilag támogatott képzésről kiesettek helyére a legjobban tanuló költségtérítésesek kerülhetnek, amennyiben:

  • utolsó két félévükben teljesítettek minimum 27 kreditet,
  • összesített korrigált kreditindexük meghaladja az államilag támogatott hallgatók legrosszabb 20%-ának összesített korrigált kreditindexét,
  • valamint még van államilag támogatott félévük,
  • és a vizsgaidőszak végéig nyilatkoztak arról, hogy részt kívánnak venni az átsorolásban. (Ezt majd az ETR felületén lehet megtenni.)

Az átsorolás meghatározott hallgatói csoportokban történik (tehát az egy csoportba tartozók eredményeit hasonlítják össze) – a TTK-n az alapszakok jelentik a hallgatói csoportokat (biológia, fizika, földrajz, földtudományi, kémia, környezettan, matematika)

3. Akik mentesülnek:

  • fogyatékkal élők
  • a kivételes tanulmányi renddel tanuló hallgatók
  • azok, akik az átsorolást megelőző két félév valamelyikében Erasmus ösztöndíjban részesültek.
  • a 2006-ban felvett, de két félévet helyből halasztók
  • azok, akiket 2007 szeptemberében vettek át másik szakról vagy egyetemről, legkorábban 2009-ben eshetnek átsorolás alá.

Akik kérvényezhetik, hogy ne essenek átsorolás alá:

  • akik olyan szakon tanulnak, ahol az egy félévre ajánlott kreditmennyiség 27 kredit alá esik – ez méltányossági kérelemnek minősül
  • egyéb mentesítő körülményeket (szülés, betegség) a kari tanulmányi bizottság mérlegeli

A kérvényt legkésőbb május 15-ig kell benyújtani – kivéve, ha a mentesítő körülmény május 1. után következik be, mert akkor a határidő a vizsgaidőszak utolsó napja.

Magyarázatok

Kreditindex: a teljesített tárgyak érdemjegyének és kreditértékének szorzatait összeadjuk, majd elosztjuk 30-cal.

Korrigált kreditindex: az egyéni tanrendben vállalt és a valójában teljesített kreditek arányából képzett szorzótényezővel szorozzuk a kreditindexet.

Összesített korrigált kreditindex: több féléves eredményt lehet vele mérni; számítása a korrigált kreditindexhez hasonló, csak itt a teljes vizsgált időszak (átsorolásnál 2, végzésnél 6 félév) alatt felvett és teljesített kreditekkel kell számolni.