ösztöndíj

Az ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság pályázatot hirdet párhuzamos képzés kompenzáció elnyerésére a 2011/12-es tanév őszi félévére. A párhuzamos képzés kompenzációja egy félévre szól. Párhuzamos képzés kompenzációjában részesülhet az a hallgató, aki az Egyetemen – akár ugyanazon a karon – egyszerre vesz részt államilag támogatott és költségtérítéses korábbi rendszerű egyetemi– illetve főiskolai képzésben alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben, valamint felsőfokú szakképzésben. Egy hallgató kompenzációként legfeljebb az általa befizetett összeg 80 %-át kaphatja vissza. A pályázatok elbírálása során az ETR adatait vesszük alapul. Minden hallgató az általa befizetendő, az ETR-ben rögzített költségtérítés(ek) összege után részesül – a Bizottság által meghatározott egységes mértékű - visszatérítésben. A támogatás kifizetésére kizárólag a költségtérítés teljes összegének befizetése után kerül sor. A pályázatot kizárólag az ETR-en keresztül megtett nyilatkozattal, on-line formában lehet benyújtani! A pályázatok benyújtásának végső határideje: 2011. november 18. (péntek) 23:59. A KORÁBBI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ALAPJÁN PÁLYÁZATOT BENYÚJTÓ HALLGATÓKNAK NEM KELL ÚJABB PÁLYÁZATOT BENYÚJTANIUK! A határidőn túl benyújtott pályázatokat az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság (EHSZÖB) nem tudja figyelembe venni! A beadott pályázatokat az EHSZÖB bírálja el, várhatóan 2011. november 22-ig. Az eredményről a kari Hallgatói Önkormányzatnál lehet érdeklődni 2011. november 22. után. A végső eredmény nyilvánosságra hozatalát követő 15 napon belül a hallgató fellebbezést nyújthat be a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságához címezve, az Oktatási Igazgatóság címén. (kizárólag postai úton: 1364 Budapest, Pf. 109.). Budapest, 2011. november 7. ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság

Oldalak

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.