Mentorrendszer

A mentorrendszerről

2006 májusában, pár lelkes hallgató közreműködésével indult. A kései kezdés ellenére sikerült egy kisebb társaságot toborozni. Megkezdték önmaguk és társaik képzését, augusztusban megtartották első mentortáborukat. Szeptemberben felkészülten és hatalmas elszántsággal kezdték meg munkájukat a hozzájuk beosztott gólyáikkal.
Látva lelkesedésüket és a rendszer eredményességét, még több hallgató kapott kedvet a mentorkodáshoz és 2007 tavaszán már válogatni kellett a jelentkezők között. A következő tanév elején kétszer annyi mentorral és nagyobb tapasztalattal vágtak neki a feladatoknak. Ez persze nem azt jelenti, hogy már nem lehet fejlődni. Sőt! Éjt nappallá téve ( :-) ) azon fáradozunk, hogy a mentorokat minél jobban felkészítsük a rájuk váló kihívásokra. Mert bizony föl kell kötni azt a bizonyos nadrágszíjat hogy helyt tudjanak állni!
Történetünk csupán csak ennyi, viszont minden mentor órákat tudna mesélni itt szerzett élményeiről.

A mentor feladatai

A mentor elsődleges feladata hogy tájékozottak legyenek és hogy ezt át tudják adni a frissen beiratkozott elsőéveseknek.
Tanulmányi és szociális ügyekben kell a legfelkészültebbnek lenniük, ugyanis a gólyáknak beiratkozás után rögtön ilyen problémákkal találják szemben magukat. („Milyen tantárgyat kell felvenni?” „Mi az a kredit?” „Jogosult vagyok-e alap vagy szociális támogatásra?” „egyáltalán mi az az alaptámogatás” stb…)
Ismerniük kell továbbá az ELTE kollégiumait, felvételi rendszerét, hogy milyen lehetőségek vannak a külföldi tanulmányokra, hol és hogyan lehet sportolni, a Hallgatói Önkormányzat működését, Hallgatói Alapítvány szolgáltatásait.
Ezután jönnek azok a közéleti információk ami a tanulmányok melletti egyetemi életet mutatja be (ezt általában nem kell tanítani :D .)

További, bővebb információ: mentor.elte.hu

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.