Emlékeztető az ELTE TTK HÖK Választmányának 2007. március 27-i üléséről. Az emlékeztetőt készítette: Palkó Tamás Jelen vannak: Bosnyák András, Fazekas Tímea, Ónodi Ferenc, Harangozó József, Seres Alexandra, Szenes Áron, Végh Tamás szavazati joggal; Cseh Péter, Farkas Norbert, Guber Tamás, Juhász Krisztina, Kürtösi Szilvia, Lengyel Zoltán, Nemes László, Palkó Tamás, Sudár István Ákos. A választmány határozatképes. Tanácskozási jogok adása: A Választmány 5 igen szavazattal, egyhangúlag tanácskozási jogot adott Cseh Péternek, Farkas Norbertnek, Juhász Krisztinának, Lengyel Zoltánnak és Nemes Lászlónak. Napirend elfogadása: Az előzetesen beérkezett napirendi pontokhoz Palkó Tamás javasolta az Erasmus nap rendezvény felvételét. A Választmány 4 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett felvette napirendi pontként a javaslastot. Az alább látható napirendet a választmány 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta. 1. Bölcsész-Fizikus gólyatábor 2. Kémiás gólyatábor 3. Költségvetéstervezet 4. Nyúz ösztöndíjak 5. Bevonótábor 6. Erasmus nap 7. Bejelentések 1. Juhász Krisztina terjesztette elő a gólyatábor pályázatát. A BTK HÖK képviseletében Nemes László mondta el aggályait a szervezéssel kapcsolatban, főleg az időpont a problémás, valamint a meghívók kiküldése is gondot okozott eddig. A választmány határozatokat hozott a témában. 2. Farkas Norbert terjesztette be a kémia alapszak gólyatábor pályázatát. A választmány határozatot hozott a témában. 3. Szenes Áron terjesztette be a TTK HÖK 2007. évi költségvetés javaslatát. Vezetőképző: 1100.000 Ft Nyomda: 2900.000 Ft Gólyatáborok: 850.000 Ft Kari rendezvények: 1800.000 Ft PR: 400.000 Ft Szakterületi rendezvény: 900.000 Ft Fejlesztések: 900.000 Ft Irodaköltség: 200.000 Ft Előre nem látható költség: 600.000 Ft Távközlés: 400.000 Ft Tudományos közélet: 650.000 Ft Maradvány: 500.000 Ft Összesen: 11200.000 Ft. Újváry Angelika új költségvetési sort terjesztett be, külügy néven és 200.000 Ft-os keretet kért a szakterületi rendezvények terhére. A választmány határozatot hozott a kérdésben. 4. Sudár István Ákos terjesztette be a Nyúz ösztöndíjakat. A választmány határozatot hozott a témában. 5. Guber Tamás terjesztette elő a bevonótábor anyagi támogatását kérő pályázatot. A választmány határozatot hozott a kérdésben. 6. Újváry Angelika terjesztette be az Erasmus nap rendezvényt. A választmány határozatot hozott a kérdésben. 7. A választmány megegyezett, hogy a következő ülés 3 hét múlva lesz. Határozatok: 58/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett felkéri a Bölcsész-Fizikus gólyatábor szervezőit, hogy az időpontot a BTK HÖK-kel, és a TTK Tanulmányi osztállyal egyeztetve állapítsa meg, lehetőleg úgy, hogy az ne essen egybe a BTK HÖK zánkai gólyatáborával. 59/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúlag felkéri a Bölcsész-Fizikus gólyatábor szervezőit, hogy a meghívót a BTK HÖK egyetértése mellett dolgozza ki. 60/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúlag felkéri a Bölcsész-Fizikus gólyatábor szervezőit, hogy a meghívók borítékolásánál segítsen a BTK HÖK-nek. 61/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúlag felkéri a BTK HÖK-öt, hogy jelöljön ki egy kapcsolattartó személyt a Bölcsész-Fizikus gólyatáborhoz. 62/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 6 igen szavazattal a Magyar Fizikushallgatók Egyesületének ítéli a Bölcsész-Fizikus gólyatábor rendezési jogát 200.000 Ft anyagi támogatás mellett, amennyiben a BTK HÖK-kel sikerül megegyezni a névhasználatról (ellenkező esetben Fizikus gólyatábornak kell hívni) és az időpontról a Tanulmányi Osztállyal. 63/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 6 igen szavazattal Benedek Lászlónak ítéli meg a kémia alapszak gólyatábor rendezési jogát 250.000 Ft anyagi támogatás mellett** 64/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatja a TTK HÖK 2007. évi költségvetését, azzal a módosítással, hogy a külügy új soron 200.000 Ft-tal megjelenik és a szakterületi rendezvények sora 900.000 Ft-ról 700.000 Ft-ra csökken. 65/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a Nyúz ösztöndíjakat, azzal a módosítással, hogy a vulgáris szavakat tartalmazó cikkekért nem jár ösztöndíj. 66/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a bevonótábor rendezvényét 163.904 Ft-tal. 67/2007 (III. 27) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK Választmánya 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatja az Erasmus napot 50.000 Ft-tal.