Emlékeztető az ELTE TTK HÖK Választmányának 2003. szeptember 16-án tartott üléséről Napirend: Golyabal tajekoztatas Kozgyules napirendjenek megbeszelese Sportrendezvenyek TTK-IK nyilt nap PR biztos megvalasztasa Beszamolok TTK HOK koltsegvetes Egyebek TTK-IK Nyílt nap Az október 16-i nyílt nappal terveiről Sinkovics Csaba, az ELTE TTK HA elnöke tartott tájékoztatást. A rendezvény a Gömb Aulában lesz, a VIP vendégeket a Kari Tanácsteremben fogadják majd. A középiskolák kiértesítése folyamatban van, a kari meghirdetés is megtörténik majd. Elkészült a programtervezet. A középiskolai tanárokat is meghívnák, ők a tanszékcsoportok vezetőivel és az oktatási dékánhelyettessel beszélgetnének. Az IK nem kíván részt venni a nyílt napon. A telefonközpontosok, portások kiértesítésére is nagy hangsúlyt kívánnak helyezni, hogy ők ne tévesen irányítsák el az érdeklődőket. A rendezvényt meg kívánják hirdetni a sajtóban is, mindenképpen szeretnék elérni, hogy megjelenjen a felvi.hu portálon is. A technikai részletek elrendezése (standok, asztalok stb.) szintén megtörtént. A paravánokra ki kell helyezni a megfelelő információkat, a KTCS portáján folyamatos tájékoztatásra van szükség. Minden szakterületi csoportnak lesz egy-egy standja. Minden Szacsból szükség lesz 3-3 emberre. Ketten tájékoztatást adnak, a harmadiknak más feladatai lesznek: látogatható órákra kíséri a hallgatókat, látványos kísérleteket szervez stb. A nyílt nap a tervek szerint 10-16 óráig tart majd. A berendezéshez, regisztrációhoz sok emberre van szükség. Tóbi Rita felvetette: a KTCS laborjain csak olyasvalaki vehet részt, aki baleset- és tűzvédelmi oktatásban vett részt. A választmány rövid vitát folytatott arról, hogy értesítsék-e az érdeklődőket arról, hogy mik a laborlátogatás feltételei, ám végül úgy határozott, hogy az érdeklődőknek telefonon kell majd előzetesen érdeklődniük a a Hallgatói Alapítványnál. Gönci Balázs hangsúlyozta: a Szakterületi Csoportok minél hamarabb kezdjék meg az egyeztetést a tanszékcsoportokkal, illetve a gyűjtsék össze az embereket, akik segítenek majd a nyílt nap kivitelezésében. PR-biztos megválasztása Két személy jelentkezett: Babinszki Edit és F. Nagy Levente. Babinszki Edit Babinszki Edit írásos pályázatát ismertette röviden (A pályázatot l. mellékelve!). Kérdésre válaszolva hozzátette: a kiadványok elkészítésében feltétlenül számít majd a Nyúz munkatársainak segítségére is. F. Nagy Levente F. Nagy Levente rövid írásos pályázatot nyújtott be, programját, elképzeléseit szóban ismertett részletesen. Személyi alkalmasságával kapcsolatban elmondta: nem olyan leterhelt az IK HÖK-ben, mint a TTK HÖK-ben volt, még gazdasági és szervező elnökhelyettesként. Elmondta: mindenekelőtt egy részletes tervre van szükség, amiben minden lényeges szempontot mérlegelni kell. Nagyon sok olyan tapasztalattal rendelkezik, amit hasznosítani tudna; a belső (karon belüli) és a külső kommunikációra egyaránt nagy hangsúlyt fektetne. Megfelelő háttéranyagokat kell elkészíteni, pl. a cégek, lehetséges támogatók megszerzéséhez. Ehhez természetesen szükség van az Önkormányzat és a Kar támogatására. Pr-biztosként jól össze tudná hangolni az IK és a TTK pr-tevékenységét. Végezetül azt hangsúlyozta: csak megfelelő minőségben kivitelezett anyagokkal, megfelelő színvonalon megvalósított tervekkel érdemes kiállni a nyilvánosság elé. A választmány titkos szavazással döntött a posztról: Babinszki Edit 5, F. Nagy Levente 1 szavazatot kapott, 1 szavazat érvénytelen volt. Beszámolók Az EHÖK elnökségi üléséről Gönci Balázs tartott tájékozatót. Azok a kétszakos bölcsészhallgatók, akik párhuzamos képzésben vettek részt, szeptembertől költségtérítést fizetnek. A bölcsészkar hallgatói önkormányzata szeretné valamilyen formában kompenzálni a hallgatókat; az első tervek szerint a központosított hallgatói normatívából fedezik őket. Az EHÖK tervezett Hallgatói Szolgáltatói Központjának sikerült egy lehetséges helyszínt találni. A belvárosban egy önkormányzati lakás bérleti jogát szerezhetné meg 15 millió forintért az egyetem . az EHÖK ebből 5 milliót állna, melynek fedezetéül a K&H banktól kapott pénz állna. A havi bérleti díj 50 000 és 80 000 forint között lenne. Az EHÖK szeptember 24-én, 17 órai kezdettel közgyűlést tart. Napirendi pontok az Egyetemi Tanács tagjainak megválasztása és a Felügyelőbizottság tagjainak megválasztása lesz. Az EHÖK gazdasági biztosi posztra kiírt pályázat eredményeképpen Hernádi Gábor lett az EHÖK gazdasági biztosa. Gönci Balázs arról tájékoztatta a választmányt, hogy a Kar 4000 forintot szedett be az elsős hallgatóktól, beiratkozási költség címen. Az összeg felhasználásáról az önkormányzat tájékoztatást kér a tanulmányi dékánhelyettestől. Egyebek Babinszki Edit bejelentette, hogy a választmány . az előterjesztés hiányosságai miatt . legutóbbi ülésén az eredetileg tervezetthez képest egy másik típusú tollról szavazott. A bemutatott minták alapján a választmány 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett egy jobb minőségű toll készítése mellett döntött, melyből 500 darab készülne (a darabszámot a választmány egyhangú döntéssel határozta meg). Mellékletek Pályázat az ELTE TTK HÖK PR-megbízott posztjára Magamról röviden Babinszki Edit végzett geológus vagyok. Jelenleg főállásban a HALI egyik irodavezetője. Eddigi közéleti tevékenységem az ELTE TTK-n: 1995: Geobio gólyatábor főszervező 1995-1999 és 2002-2003: HÖK képviselő 1997-1998: HÖK tanulmányi elnökhelyettes 1999-2000: Mafihe (Magyar Fizikushallgatók Egyesülete) titkár 2000: Böfi gólyatábor főszervező 2000-2001: Mafihe ELTE HB elnök 2002-2003: HÖK Ellenőrző Bizottság tag 2002- :Mafihe Ellenőrző Bizottság elnök 2002- :Mafigyelő (Mafihe havilapja) megbízott főszerkesztő 2003- : HÖK irodavezető PR-megbízott feladatai: tapasztalataim, terveim 1. TTK HÖK megjelenésének megtervezése Ezt a feladatot három nagy részre osztanám: a HÖK megjelenése A, a képviselők előtt; B, a kar hallgatói előtt; C, a külvilág, azaz a karon kívüli emberek előtt. Tekintsük át ezeket .belülről kifelé. haladva: A, Képviselők. Eddig nem nagy gondot fordítottunk a belső megjelenésre, de szerintem erre a későbbiekben nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Ha a képviselők látják, hogy kellemes hangulatban, jó körülmények között dolgozhatnak (ld. Hallgatói Iroda, 2. pont) és ráadásul mindezért meg is becsülik őket, akkor a későbbiekben nem lesz gond az utánpótlással és megszűnik az a hosszú évek óta tartó folyamat, hogy a legtöbb posztra csupán egy jelöltet tudunk felmutatni. Ráadásul az elégedett képviselők behozzák a HÖK-be ismerőseiket, ha azok látják, hogy jó egy ilyen csapatban dolgozni. Az év végi pénzjutalmak mellett kisebb .ajándékokkal. is meglephetjük a képviselőket, mint például egyedi HÖK-ös pólók (ld. IK HÖK), bögrék, tollak, melyek egyrészt kis számban készülnek (tehát vonzóak), másrészt kifelé reklámként is megállják a helyüket. B, Hallgatók. Szintén hosszú évekre visszanyúló probléma, hogy karunk hallgatóinak egy része szinte egyáltalán nem hallott a HÖK-ről, aki pedig már hallott, annak sincsen túl sok elképzelése, mit is csinálunk pontosan. Ezt a problémát is több módszerrel, s viszonylag egyszerűen lehet kezelni. Az a hely, ahol hétköznap találkozunk a hallgatókkal a Hallgatói Iroda. Ennek vonzóbb kialakítása, szolgáltatási körének bővítése elengedhetetlen (ld. Hallgatói Iroda, 2. pont). Szintén itt tudnánk árusítani a különböző PR-termékeinket (ld. 3. pont). Több kari és nagyon sok szakos rendezvényünk (gólyatáborok, gólyaavatók, évközi bulik, szakestek.) van, melyeket a HÖK támogat, s melyeket eddig nem használtunk ki igazán, hogy közelebb kerüljünk a hallgatókhoz. Fontos lenne a későbbiekben a megjelenés, minimum egy molinó, egy plakát formájában, de például a matekos bulik kedvenc tombolájának főnyereményeit is adhatnánk mi. Talán hajlandóak lesznek lemondani kedvenc kereskedelmi üzletláncuk termékeiről a HÖK-ös PR-termékek javára. S végül a kari, vagy részben a karhoz is kapcsolódó egyesületek (Mafihe ELTE HB, Ebihal.) rendezvényein is megjelenhetnénk támogatóként (ez részben már megvalósult), s vihetnénk reklámanyagainkat. C, Külvilág. Ezt a pontot további két részre osztanám: megjelenés a még pályaválasztó fiatalok, gimnazisták előtt, valamint más egyetemek, esetleges támogatók előtt. Nézzük a középiskolásokat. Gondolom felesleges részleteznem, hogy az elmúlt években hogyan alakultak a felvételi keretszámok, a felvételi ponthatárok, a felvettek száma és minősége, valamint ebből adódóan az oktatás színvonala itt, a TTK-n. Ez egyrészt fogható a TTK-n lévő, manapság kevésbé vonzó szakokra (ezen mi nem tudunk, s azt hiszem nem is akarunk változtatni), valamint a külső megjelenésre. Akik tavaly kinn voltak az Education, azok tudják, hogy a belső értékek mellett egyre inkább teret kap a gimnazisták döntéseiben az adott iskola külső megjelenése. Hiszen azokat a standokat látogatják, melyeken valami érdekeset, látványosat, mulatságosat. látnak. Ebben mi nagyon hátul kullogtunk, szerintem a jövőben sokkal látványosabban kell fellépnünk, mert a lehetőségünk megvan rá. Hiszen mi lehet látványosabb, mint a Természet(tudományi Kar)? Sokkal több energiát kell fektetnünk a szóróanyagainkba is (ld. 4. pont). Fontosnak érzem, hogy mind az Education, mind a kari Nyílt Nap(ok)on együtt dolgozzunk a tanszékekkel, az egyetem vezetésével, hiszen az, hogy több, jobb hallgatót vegyenek fel a TTK-ra nem csupán a mi érdekünk. Hiszem, hogy találhatunk szakonként legalább egy-egy oktatót, akik hajlandóak idejük egy részét a szóróanyagok összeállítására, valamint a külsőségek kialakítására áldozni. Mivel elég régóta vagyok a karon, szinte minden szakterületen így vagy úgy (HÖK-ös, doktorandusz) megfordultam, sok emberrel együtt dolgoztam, ezért ezeket a kapcsolataimat jól tudnám hasznosítani. A külvilág másik részébe más egyetemek, cégek, potenciális támogatók tartoznak. A nyílt rendezvényeinken, mint például gólyabál, sportrendezvények. találkozhatunk más egyetemistákkal, egyéb fiatalokkal és kevésbé fiatalokkal és fontos, hogy ezek az emberek később is emlékezzenek ránk, visszatérjenek, esetleg leendő hallgatókat hozzanak. Tudom, hogy az eddigiekben leírtak megvalósításához pénz is kell, ezért szeretnék támogatókat keresni. Ahhoz viszont, hogy különböző cégek, alapítványok, esetleg magánemberek komolyan szóba álljanak velünk, feltétlenül fontos a megfelelő megjelenés, az átgondolt, egységes arculat. Ebbe érdemes komoly energiákat fektetni. 2. Hallgatói Iroda kialakítása Jelenleg Lőrincz Andreával közösen vezetjük a Hallgatói Irodát. Elképzeléseinket részletesen olvashattátok az irodavezetői pályázatunkban, most csak pár, általam fontosnak ítélt dolgot emelnék ki belőle: . HALI otthonosabbá, barátságosabbá tétele, hogy a hallgatók jól érezzék magukat és gyakrabban visszatérjenek hozzánk. Ehhez szeretnénk kialakítani egy olvasósarkot a legfrissebb napi és hetilapokkal, s a falak .borítását. is megváltoztatnánk; . praktikusabb, áttekinthetőbb iroda létrehozása, ahol a hallgatók és a képviselők gyorsan hozzájuthatnak a legfrissebb és pontos információkhoz; . rendrakás (aki mostanában járt a HALI-ban már láthatta az eredményét), és ennek a rendnek a folyamatos fenntartása; . üzenőfal, hirdetőtábla a hallgatóknak és ülésnaptár a képviselőknek. 3. PR-termékek megtervezése, beszerzése A jó, hatásos megjelenéshez elengedhetetlen a jól átgondolt, egységes képet mutató PR-termékek széles skálájának felmutatása. Itt az előzőekben leírtak alapján mind a képviselőknek készülő, egyedi, mind a kar hallgatóinak, valamint a külső személyeknek készülő reklámtermékekre gondolok. Első lépésként egy frappáns logó megtervezése a feladat, majd a tárgyak beszerzése. A szóróanyagokat (pl. TTK-s tollak, mappák) a különböző rendezvényeinken osztogathatnánk, míg a komolyabb cikkeket (pólók, bögrék, egérpad, hátizsák.) a Hallgatói Irodában árusíthatnánk. (Előrelátóan a HALI-ban kineveztünk már egy polcot PR-polcnak, melyen a termékeinket mutathatjuk majd be. 4. Rendezvények szóróanyagainak elkészítése, annak koordinálása Szintén az előzőekben kitértem már a szóróanyagaink egységes, hatásos megjelenésének fontosságára. Az olyan rendezvények esetében, ahol a Kar jelenik meg (Educatio, Nyílt Nap) szeretnék a tanszékekkel együtt működni. Jó lenne, ha a tavalyi szórólapok helyett minden szaknak olyan minőségű és tartalmú anyaga lenne, mint tavaly a fizikusoknak és a meteorológusoknak volt. Ehhez szükséges a külső segítség. Azokon a rendezvényeken, ahol a HÖK önmagában jelenik meg, ott lehet kicsit oldottabb, talán mókásabb, de azért még komoly anyagokat összeállítani. Ehhez a kiadványszerkesztői feladathoz némi tapasztalatot jelent, hogy évek óta részt veszek a Mafigyelő szerkesztésében, s tavaly a főszerkesztői poszttal is megbíztak. Csapatépítés Annak ellenére, hogy úgy érzem e feladatokkal talán egyedül is megbirkóznék, szeretnék egy PR-csapatot kiépíteni. Egyrészt csapatban jobb dolgozni, másrészt egyszerűbb, hatékonyabb, ha a részfeladatokat más-más ember végzi. Mivel a PR-os munka elég sokoldalú, s manapság eléggé felkapott, úgy gondolom nem lesz nehéz embereket találni. Még nagyon az elején vagyunk a munkának és sok a teendő, ezért mindenki megtalálhatja majd a neki megfelelő feladatot (kiadványszerkesztés, egységes arculat kialakítása, PR-termékek utáni szaladgálás, szponzorkeresés.). Eddigi csapatépítő tevékenységem sikerességére/sikertelenségére szintén a Mafigyelőt tudnám felhozni, ahol az elmúlt fél év folyamán sikerült egy ütőképes szerkesztőségi gárdát összehoznom. Együttműködő partnerek S végül, de nem utolsósorban lássuk, kik azok, akikkel a PR-os munka során valószínűleg együtt kell működni. . Elnök: hiszen minden tőle függ, mindenért ő felel. Mivel Gönci Balázzsal már évek óta együtt dolgozom, azt hiszem ez nem fog gondot okozni. . Választmány: akik az áldásukat adják minden feladat végrehajtására. Természetesen minden tervről és a feladat végrehajtásáról, s annak eredményéről megfelelően fogom tájékoztatni a választmányt (valamint a közgyűlést). . Gazdasági- és szervező elnökhelyettes: a programok megszervezésekor a HÖK megjelenésében, valamint a pénzügyi kérdésekben, szponzorok keresésében kell majd együtt működnünk. Bár Kálózi Attilával korábban még nem dolgoztunk együtt, az eddigi beszélgetésekből úgy tűnik nem lesz gond. . Irodavezetők: az iroda kialakításában kell együtt működnünk. Jelenlegi posztomból kifolyólag ez menni fog. . Sport biztos: a sportrendezvények szervezésében kell együtt működnünk. Az elmúlt év folyamán Nagy Attilával úgy érzem sikeresen tudtunk dolgozni. . Külügyi biztos: nem árt, ha a határokon túlra is elviszik jó hírünket. József Zsófival szintén évek óta zökkenőmentes a kapcsolatunk. . IK HÖK: az újonnan alakult karral, ezen belül elsősorban a PR-megbízottjukkal és az elnökséggel való jó és hatékony együttműködésre törekszem. Ezt az elmúlt időszakban, mint irodavezető már el is kezdtem. Nagymaros, 2003. szeptember 13. Babinszki Edit