EMLÉKEZTETŐ AZ ELTE TTK HÖK VÁLASZTMÁNYÁNAK 2003. MÁJUS 6-I ÜLÉSÉRŐL JELEN VOLTAK: SZAVAZATI JOGGAL: Gönci Balázs, tanulmányi elnökhelyettes Sipos Eszter József Zsófia, szociális elnökhelyettes Lőrincz Andrea, elnök Nagy Attila Mátrahegyi Tímea Kozik Tamás F. Nagy Levente, gazdasági és szervező elnökhelyettes TANÁCSKOZÁSI JOGGAL: Balás Márk, titkár Bernát Klára Takás Tibor, informatikus Toplak József, az ellenőrző bizottság elnöke NAPIRENDI PONTOK 1. EHÖK elnökségi beszámoló 2. Közgyülés összehívása 3. Alapítvány 4. Egyebek A napirendet a választmány egyhangúlag elfogadta. 1. EHÖK ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ Az EHÖK költségvetési tervezetéről Lőrincz Andrea és F. Nagy Levente tájékoztatta a választmányt. Az EHÖK elnökségi ülésén megtárgyalásra került a költségvetés tervezete. Az EHÖK elnöksége előzetesen úgy határozott, hogy a karokra jutó költségvetést az államilag finanszírozott, nappali képzésben részt vevő hallgatók létszámának arányában osztják szét - ugyanakkor minden kar létszámtól függetlenül kap 2,5 millió forintot, hogy alapfeladatait el tudja látni (a bölcsészkar esetében ez a keret 3,5 millió forint). A legutóbbi elnökségi ülésen azonban egy olyan tervezet került az elnökség elé, amely nem ezek szerint az elvek szerint osztotta fel a rendelkezésre álló keretet: a létszámarányos elosztáskor ugyanis az összes hallgatót figyelmbe vették. (Ez a változat a kisebb létszámú karoknak kedvez, akiknek a hallgatói összlétszámhoz viszonyítva viszonylag nagy az esti, levelező stb. hallgatók aránya.) Az EHÖK elnöksége május 7-én tárgyal legközelebb a költségvetésről. 2. KÖZGYÜLÉS ÖSSZEHÍVÁSA Lőrincz Andrea tájékoztatta a választmányt: a következő közgyűlés időpontja 2003. május 20. 18.00 óra. Előzetes napirendi pontok: 1. SZMSZ-módosítás 2. Költségvetés 3. Delegálások 4. Egyebek 3. ALAPÍTVÁNY Lőrincz Andrea elmondta: a hallgatói önkormányzat új alapítvány létrehozását kívánja előkészíteni. Az alapító okirat tervezete a következő ülésen kerül bemutatásra. 4. EGYEBEK Az egyik áprilisi Nyúz levilágítását kétszer kellett elvégezni. Lőrincz Andrea Szatmári Péter javaslatát közvetítve kérte, hogy a választmány szavazza meg a plusz levilágítási költség kifizetését is. A javaslatot a választmány 7 igen szavazattal, 1 tartózkodással támogatta.