iktatószám:41.1.2.13/2001 ügyintéző: Palkó Tamás, titkár Jegyzőkönyv az ELTE TTK HÖK Választmány 2001.május 29-i üléséről A Választmány létszáma 11 fő, ebből jelen van 8 fő. A Választmány határozatképes. Napirendi pontok: 1. Vegyész gólyatábor. 2. Diáksziget. 3. Egyebek A Választmány a napirendet elfogadta. 1. A május 15-i Választmányon a gólyatáborok közül egyedül a vegyészek nem kaptak támogatást a tavalyi elszámolással kapcsolatos problémáik miatt. A jelen levő képviselőikkel folytatott tárgyalás során ezt a problémát sikerült tisztázni. A választmány végül úgy döntött, hogy a vegyész gólyák se szenvedjenek kárt, ezért először az elkülönített 80.000 Forintot (8 igen szavazattal), majd a megfelelő rendezéshez szükséges 60.000 Forintot a szervezők rendelkezésére bocsátotta (6 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett.) 2. Tanits Tibor a Diákszigeten szeretne rendezvényt szervezni, ehhez kérte az Önkormányzat segítségét. A Választmány a következő ülésén az írásos beterjesztés megléte esetén visszatér az ügyre. 3. A Földtudományi Szacs beszámolt a Földrajzos nap nevezetű rendezvényről, mely nem az elvárásoknak megfelelően zajlott le, de az a kevés érdeklődő jól szórakozott. A beszámolót a Választmány 5 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta. A gazdasági és kommunikációs elnökhelyettes bejelentette, hogy az elnök távollétében a gólyatábori megállapodásokat ő írja alá. 2001.május 29. ………………………… Szépvölgyi Szabolcs, egyetemi hallgató az ELTE TTK HÖK elnöke ph. …………………………. Palkó Tamás, egyetemi hallgató az ELTE TTK HÖK titkára mellékletek: 1 darab jelenléti ív, beterjesztések - 2 - ELTE TTK HÖK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT 1117. Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A. 1 ELTE TTK HÖK