ikt. szám: ügyintéző: Jakabfy Tamás Jegyzőkönyv az ELTE TTK HÖK Ösztöndíjbizottság 2000. szeptember 8-i üléséről A Bizottság létszáma 7 fő, ebből jelen van 6 fő. A Bizottság határozatképes. Napirendi pontok: 1.Rendszeres szociális támogatás 2.Egyebek A Bizottság nyílt szavazás során a napirendi pontokat 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodással elfogadta. 1.Rendszeres szociális támogatás A határidő október 6 lesz, hogy az októberi utalással már tudjon kimenni a pénz. Ezt a Bizottság egyhangúan elfogadta. Vita alakult ki az öneltartók igazolásai és pontszámai körül, ebben a Bizottság úgy döntött, hogy továbbra is szükséges az eltartók közjegyző előtt tett nyilatkozata, és kell egy kimutatás a saját jövedelmekről. Azt a javaslatot, hogy az öneltartó kapjon pontot a lakóhelyének Budapesttől való távolságára, 1 igen, 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elvetette. További határozatok a pontrendszer módosítására: -Nincs eltartója, mert árva: 10 pont helyett 12: 1 tartózkodás mellett elfogadva. -A lakóhely távolságának kilométerhatáraiban a kerek tizesek ezután a több pontot érő kategóriába kerülnek: 4 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal elfogadva. -Öneltartó adjon be kimutatást saját jövedelmeiről: 4 igen, 2 nem, elfogadva. -Tanuló testvér esetén bármilyen intézmény iskolalátogatási igazolását elfogadjuk: egyhangúlag elfogadva. -Kollégista kérvényező kollégista voltát vagy kollégiumi igazolványának fénymásolatával, vagy a kollégiumi díj befizetéséről kapott igazolással, illetve végső esetben a kollégium gazdasági irodájától kért papírral igazolhatja: egyhangúlag elfogadva. -Munkanélküli testvér eltartónak számít: egyhangúlag. -Az öneltartás esetén a közjegyző előtt tett nyilatkozat nem lehet 2 évnél régebbi: egyhangúlag. -Katona testvér 2 pontot ér, de 4000 Ft jövedelem is beszámít utána: egyhangúlag. 2.Egyebek Következő ülés: október 12, csütörtök. A rendkívüli szociális támogatás elbírálásához a Bizottság új irányelveket hozott egyhangú szavazással: Eltartó elhalálozása 25 000,00 FT Eltartó munkanélkülivé válása 16 000,00 FT Eltartó jövedelempótló támogatásban részesül 16 000,00 FT Eltartó semmilyen ellátásban nem részesül 20 000,00 FT Házasságkötés 25 000,00 FT Gyermekszületés 30 000,00 FT Beszámoló a 2000. szeptember 7-i EHÖK SZÖBről: a lakhatási támogatás leadási határideje is október 6. lesz, az új pontrendszer miatt be kell adni a közalkalmazotti igazolvány másolatát, de nincs szükség kollégiumi elutasító határozatra. 2000. szeptember 13. .......................................... Hajdu Tamás, egyetemi hallgató az ELTE TTK HÖK szociális elnökhelyettese ph. .......................................... Jakabfy Tamás, egyetemi hallgató az ELTE TTK HÖK Titkára Mellékletek (1 darab): jelenléti ív