Közgyűlés 2005. február 22. - emlékeztető A Közgyűlés ülésén megjelent 26 fő szavazati joggal, 6 fő tanácskozási joggal. A Közgyűlés a korábban kiküldött napirendről 23 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett levette a költségvetés tárgyalását Papp Gabriella kérésére. A Közgyűlés elfogadta a napirendet 23 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellet, a döntés egyhangú. Napirendi pontok 1. Beszámolók a. Palkó Tamás megtartotta beszámolóját és elmondta, hogy milyen szabályossági hiányosságok vannak jelenleg az Önkormányzatban, valamint felvázolta elképzeléseit ezek megoldásával kapcsolatban. b. Papp Gabriella megtartotta beszámolóját, elmondta, hogy mi történt az Önkormányzat munkájában november óta. A Közgyűlés 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. c. Végh Tamás megtartotta beszámolóját, elmondta, hogy alapvető javulás állt be a szociális terület munkájában. A Közgyűlés 25 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. d. Vizeli András megtartotta beszámolóját és elmondta, hogy milyen fontos események történtek a tanulmányi területen. A Közgyűlés 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. e. Ónodi Ferenc megtartotta beszámolóját és elmondta, hogy milyen programokat szervezett az Önkormányzat az elmúlt időszakban. A Közgyűlés 25 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. f. Balás Márk megtartotta beszámolóját eddigi munkájáról és felvázolta az újság terveit. A Közgyűlés 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. g. Takács Tibor beszámolt eddigi munkájáról és felvázolta az egyetemi hálózat problémáit. A Közgyűlés 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. h. Rekop György megtartotta beszámolóját és elmondta, hogy hogyan folyik jelenleg az Önkormányzat által szervezett sportélet. A Közgyűlés 25 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. i. Csupor Mariann fontos távollétében (KÖSZ) Papp Gabriella röviden összefoglalta munkáját. A Közgyűlés 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. j. Oroszlány László megtartotta beszámolóját és elmondta, hogy elkezdett dolgozni. A Közgyűlés 18 igen, 0 nem, 8 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. k. Orbán Ádám megtartotta beszámolóját titkári munkájáról, valamint Balás Márk kérdésére elmondta, hogy meg fogja reformálni az emlékeztetők tartalmi és megjelenési minőségét. A Közgyűlés 25 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. l. Gönci Balázs elmondta beszámolóját ideiglenes PR biztosi munkájáról. A Közgyűlés 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. m. Kürtösi Szilvia megtartotta beszámolóját a biológia szakterületi csoport munkájáról. A Közgyűlés 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. n. Újváry Angelika megtartotta beszámolóját a biológia szakterületi csoport munkájáról. A Közgyűlés 25 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. o. Dravetzky Katalin megtartotta beszámolóját a biológia szakterületi csoport munkájáról. A Közgyűlés 23 igen, 0 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. p. Seres Alexandra megtartotta beszámolóját a biológia szakterületi csoport munkájáról. A Közgyűlés 25 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. q. Karcsai Balázs megtartotta beszámolóját a biológia szakterületi csoport munkájáról. A Közgyűlés 20 igen, 1 nem, 5 tartózkodás mellett elfogadta a beszámolót. r. Az Ellenőrző Bizottság beszámolóját a 25 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta. 2. Személyi kérdések a. PR és Gazdasági elnökhelyettes lemondása, valamint az ideiglenes biztos megbízásának lejárta miatt a Közgyűlés új elnökhelyettest választ a poszt betöltésére. b. Papp Gabriella jelölte Csapó Olgát és Oláh Krisztiánt a poszt betöltésére. c. Csapó Olga és Oláh Krisztián elfogadta a jelölést és egyikük sem tud olyan okról, ami miatt ne vállalhatná a kinevezést. d. Oláh Krisztián megtartotta programbeszédét, és válaszolt a Közgyűlés kérdéseire e. Csapó Olga megtartotta programbeszédét, és válaszolt a Közgyűlés kérdéseire. f. A Közgyűlés határozott az elnökhelyettes személyéről. 3. SzMSz a. A Közgyűlés 17 igen, 2 nem, 1 tartózkodás mellett a kései időpont miatt levette a napirendről az SzMSz-t, és úgy határozott, hogy azt a márciusi ülésen fogja újra tárgyalni. 4. Egyebek a. Az elnök néhány szóban kérte a Közgyűlés tagjainak nagyobb aktivitását. Határozatok: A Közgyűlés titkos szavazással, 3 érvénytelen szavazat mellett 16:7 arányban Csapó Olgát választotta meg PR és Gazdasági elnökhelyettesnek.