JEGYZŐKÖNYV AZ ELTE TTK HÖK KÖZGYŰLÉSÉNEK 2003. SZEPTEMBER 30-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jelen van 26 fő. az Ellenőrző Bizottság megállapítja: a Közgyűlés határozatképes. (Mátrahegyi Tímea késve érkezett, így ő az ülés elején, a határozatképesség megállapításakor nem volt jelen.) NAPIREND: 1. Beszámolók 2. Alapítvány alapító okiratának módosítása 3. Költségvetés 4. Személyi kérdések 5. Egyebek A közgyűlés a napirendet egyhangúlag elfogadta. 1. BESZÁMOLÓK ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG (L. a mellékelt beszámolót!) Lőrincz Andrea, az Ellenőrző Bizottság elnöke elmondta: az önkormányzat működése alapvetően szabályos volt, kisebb szabálytalanságok fordultak csak elő, ám ezek mögött évek óta fennálló problémák vannak. ELNÖK (L. a mellékelt beszámolót!) Gönci Balázs beszámolóját a legutóbbi egyetemi tanácson történtek körvonalazásával egészítette ki. Az egyetemi tanácson elfogadottak értelmében két órával nőtt az oktatók óraterhelése minden oktatói szinten, megnőtt az egyetemen töltendő órák száma is (az oktatóknak ezentúl munkaidejük 50%-át az egyetemen kell tölteniük az eddig 30% helyett). További szigorítások történtek a nyugdíjakkal, illetve a kettős alkalmazásokkal kapcsolatban is. Gönci Balázs beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. GAZDASÁGI ÉS SZERVEZŐ ELNÖKHELYETTES (L. a mellékelt beszámolót!) Kálózi Attila röviden ismertette írásos beszámolóját, ezután kérdésre válaszolva vázolta a gólyabál költségvetését: Kiadások: --------- Meghívott zenekarok: Kispál és a Borz: 600 000 Ft; Egyéb összesen: 100 000 Ft; Terembérlet: 170 000 Ft; Biztonsági őrök: 150 000 Ft; (50 000 szponzori támogatás) Plakátolás: 170 000 Ft; Gólyatánc: 150 000 Ft; Technika: 200 000 Ft; Egyéb: 150 000 Ft. Összesen: 1 690 000 Ft. Bevételek: ---------- Szponzorok: 600 000 Ft; Büfé 150 000 Ft; (A büfét az önkormányzat bérbeadta.) A többi bevételnek a jegyárakból kell bejönnie, ami 1000 forintos átlagos jegyár mellett reális elvárás, így a gólyabál valószínűleg nem lesz veszteséges. Kálózi Attila beszámolóját a közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodással elfogadta. TANULMÁNYI ELNÖKHELYETTES (L. a mellékelt beszámolót!) Vizeli András beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. SZOCIÁLIS ELNÖKHELYETTES (L. a mellékelt beszámolót!) Palkó Tamás beszámolójához kiegészítésképpen elmondta: megválasztották az EHÖK Szociális és Ösztöndíjbizottságának elnökévé. A szociális támogatás ponthatárának megállítása lehet, hogy nem szeptember 30-án lesz, az egyetem egyéb szervezeti egységeinek hibájából. Kérdésre válaszolva megerősítette: jövőre nagyobb hangsúlyt fektet majd arra, hogy a szociális támogatás kérvények leadásakor az ösztöndíjbizottság tagjai a mostaninál aktívabban segítsék a hallgatói iroda dolgozóit. Palkó Tamás beszámolóját a közgyűlés 25 igen, 1 nem szavazattal elfogadta. KÜLÜGYI BIZTOS (L. a mellékelt beszámolót!) József Zsófia kiegészítésképpen elmondta: a külügyi csoport jól és hatékonyan működik. Az EHÖK Külügyi Bizottságában véleménye szerint az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az ELTE-s hallgatók kiutazásának elősegítésére a hozzánk látogató hallgatók támogatása helyett. József Zsófia beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. KOLLÉGIUMI BIZTOS (L. a mellékelt beszámolót!) Ádám Zoltán beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. SPORTBIZTOS (L. a mellékelt beszámolót!) Nagy Attila beszámolóját a közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 tartózkodással elfogadta. PR-BIZTOS (L. a mellékelt beszámolót!) Babinszki Edit beszámolóját a közgyűlés 26 igen szavazattal elfogadta. TITKÁR (L. a mellékelt beszámolót!) Balás Márk kiegészítésként megjegyezte: a szeptember 29-i Tanulmányi Csoport ülésen nem volt jelen. Gönci Balázs kérte, hogy a választmány más szervezeti egységeket is érintő határozatai, ha szükséges, soron kívül is készüljenek el. Balás Márk a kérést tudomásul vette. Balás Márk beszámolóját a közgyűlés 23 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta. FŐSZERKESZTŐ (L. a mellékelt beszámolót!) A közgyűlésen bernát klára betegség miatt nem tudott részt venni. Gönci balázs elmondta: az első címlap alapján úgy gondolta, hogy komoly javulás indult meg az újság színvonalában, a második szám címlapja azonban igen gyengén kivitelezett lett. (A beltartalmat nem kívánta értékelni.) Kérdésként elhangzott, hogy a lap terjedelme nem csökkent-e szeptember óta; Balás Márk, a lap munkatársa elmondta: az újság az előző évek gyakorlatának megfelelően továbbra is 16 oldalas. INFORMATIKUS (L. a mellékelt beszámolót!) Takács Tibor beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A beszámolók meghallgatása után a közgyűlés az Ellenőrző Bizottság beszámolóját is egyhangúlag elfogadta. 2. ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (L. a mellékelt előterjesztést!) A kért módosításokat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. 3. KÖLTSÉGVETÉS (L. a mellékelt előterjesztést!) A költségvetés-tervezetet Gönci Balázs ismertette. A költségvetést a közgyűlés 26 igen szavazattal, 1 tartózkodással elfogadta. 4. SZEMÉLYI KÉRDÉSEK A közgyűlésen a következő személyi változásokat kezdeményezték: Geológia Tanszékcsoport Tanszékcsoporti Tanács hallgatói tagok: Fischer Balázs Mészáros Csaba Galántai Jenő. Kari Tanács: Pásztor Balázs helyett Bartos Ádám képviseli a Kémia Szakterületi Csoportot. (Bartos Ádámot a közgyűlés doktoranduszként delegálta, ám mivel szeptemberől mégsem lett doktorandusz, így nem töltheti be ezt a helyet.) EHÖK Közgyűlés, doktorandusz képviselő: Hunyadi Viktória Kémia Tanszékcsoport Tanszékcsoporti Tanács hallgatói tagok (a júliusban delegáltak helyett): Bartos Ádám Kali Gergely Tóbi Rita Matematika II. Tanszékcsoport Tanszékcsoporti Tanács hallgatói tagok: Németh András helyett Vizeli András A közgyűlés listás szavazással szavazott; a listát 26 igen, 1 nem szavazattal elfogadta. 5. EGYEBEK Balás Márk kérte, hogy a jövőben minden előterjesztést minden érintett időben és elektronikusan is küldjön el. Babinszki Edit kérte, hogy akiket a PR-feladatok érdekelnek, jelentkezzenek nála; a HÖK új logotervei szintén nála tekinthetők meg. MELLÉKLETEK ELNÖK BESZÁMOLÓJA 2003. július 12-től 2003. szeptember 23-ig Július Elnöki munkám egy kiadós boritákolással kezdtem, illetve ehhez néhány embert is kerítettem így Kalóz háromfős csapatát sikerült kiegészíteni hat főre, melyek fokozatosan elszivárogtak. Részt vettem az IK HÖK vezetőképzőn, előadást tartottam a TTK HÖK működéséről, az együttműködés lehetőségeiről. Ezzel kapcsolatosan az IK HÖK vezetésével előzetesen egyeztettem. Részt vettem az EHÖK vezetőképzőn ahol az IK HÖK-kel megállapodtunk a két kar között kötendő Campus Agreement részleteiről, melynek aláírására rövidesen sor kerül. Az EHÖK vezetőképzőn megjelent TTK-sokat tájékoztattam a HÖK jelenleg anyagi helyzetéről, megbeszéltük a tanév kezdetéhez közeli programok lebonyolítását. (Gólyabál október 10. (akkor még erről volt szó), beiratkozásnál tervbe vettük, hogy a gólyáknak egy tollat adunk.) Augusztus Szentgyörgyi Józseffel (az EHÖK elnökével) több gólyatábort is meglátogattam (IK, TFK, TOFK, ÁJK, BTK), több érdekes megoldást is megismerhettem, ezekről természetesen majd tájékoztatom a következő évi gólyatábor főszervezőit (tavasszal). Kiderült, hogy megfelelő minőségben (azaz egyforma tollak, amik normálisan néznek ki és van rá keret) nem tudjuk megvalósítani a terveket a határidőig (Babinszki Edit foglalkozott a feladattal) azaz az elsősök beiratkozásáig. Szeptember A beiratkozók mindegyikének rövid előadást készítettem a HÖK, általában a közélet, illetve néhány friss információval kapcsolatban. Az előadást szinte minden beiratkozó meghallgathatta (Palkó Tamással és Vizeli Andrással tartottuk meg őket felváltva, összesen nyolcszor), itt iratkozhattak fel gólyatáncra is, illetve itt tudták meg, hogy szeptember 8-án lesz egy nekik szóló előadás az egyetem működéséről. Míg a beiratkozáskor tartott előadás esetében az volt az egyik fő szempont, hogy 5-10 percnél ne nyúlhasson hosszabbra, a szeptember 8-i esetében pedig, hogy egy általános képet kapjanak az egyetemről, rendezvényekről, ösztöndíjakról valamivel hosszabban. Végül 150 (esetleg 200) hallgató jelent meg az előadáson (Bólyaiba volt) és másfél óra előadás után fél óra kérdez felelek következett. Mindent összevetve úgy gondolom, hogy sikeresek voltak az előadások és létező érdeklődést elégítettek ki. (Egy hallgató most azért fizette elő a Nyúzt, mert ha már ilyen sokba kerül, legyen már egy kis penzünk rá. Ezt azért érzem fontosnak, mert egy dolgot biztosan jelent. Ő pozitív érzelmekkel viseltet a HÖK iránt és ez eddig nem nagyon volt divat, legfeljebb a semlegesség. Egész pontosan ilyesmit eddig csak a Mafihe-vel kapcsolatban tapasztaltam.) A nyilt napot a TTK HÖK szervezi meg, ez többszöri csiki-csuki játszma eredménye lett. Az eddig fejlemények alapján minden okunk megvan a bizakodásra, remélem valóban sikeres rendezvényt tudjunk létrehozni. A koordinációs munkát, illetve az egyeztetések jelentős részét a hallgatói alapítvány végzi (Sinkovics Csaba személyében). A Tétékás Nyúz kiadásáról létrejött a szerződés egy nyomdával, a TTK HÖK-nek szállítással és levilágítással együtt körülbelül 140-142 eFt-ba fog kerülni számonként (Bernát Klára végezte el a feladatot). Karunk vezetésével többször beszéltem az IK HÖK irodájával kapcsolatban, illetve az Educatio-ra és a Nyúz kiadására adandó kari támogatásokról. Természetesen, ahogy az illik, semmi elől sem zárkóztak el. És ahogy az szintén sejthető, kevesebbet, később és máshonnan szeretnének adni mint ahogy mi azt elképzelnénk. Az EHÖK elnökségik során sztenderd témává vált a K&H-val kötött szerződés, illetve az így kapott pénz elosztása. Összesen (beleértve a Pannon GSM támogatását is) 5.925.000+10.000.000 Ft-ról van szó. Az EHÖK elnökének beterjesztése szerint ennek harmada a karok között szétosztásra kerülne, másik részét pedig egy iroda kialakítására (hely megszerzése, berendezése) fordítanánk. Az iroda funkciója nem volt világos, illetve nem egyértelmű, hogy valóban szükséges-e (az érvként felhozott) szolgáltatások elindítására. A problémát nehezíti, hogy nem egyértelmű milyen szolgáltatásokat indítanánk el, különösen nem, hogy egyáltalán a karok akarnak-e ilyen szolgáltatásokat elindítani. ELTE napok nem lesz, helyette ELTE sportnap lesz, mivel ehhez megvan a pénz. Palkó Tamás lett a SZÖB elnöke és Hernádi Gábor (az IK szervező elöljárója) lett az EHÖK gazdasági biztosa. Várhatóan (holnap lesz döntés) az EHÖK biztosok (gazdasági, tanulmányi, sport) kerülnek be az egyetemi tanácsban (az új SZMSZ szerint az ET-be karonként egy fő, az EHÖK elnök és három az EHÖK által delegált személy kerül). A Tétékás Nyúzban heti rendszerességgel tervezem, hogy tájékoztatom a hallgatókat a legfontosabb eseményekről (ez kétszer már meg is jelent). Irodavezetőket választott a Választmány, Babinszki Edit és Lőrinc Andrea fogja ellátni a feladatot, Lőrincz Andrea megbízási szerződése december 31-ig szól csak, attól kezdve ő is közalkalmazottként dolgozhat majd. PR biztost nevezett ki a választmány május 31-ig, a pályázatot Babinszki Edit nyerte meg. Remélem, hogy a beszámoló minden kérdésre választ adott, amelyikre nem arra örömmel válaszolok a közgyűlésen. Eztuton is kérek mindenkit, hogy jelenjen meg és szánja rá azt a két órát amelyet várhatóan el kell majd tölteni ott. Gönci Balázs ELTE TTK HÖK elnök BESZÁMOLÓ A TANULMÁNYI ELNÖKHELYETTES 2003. JÚLIUS 14. . SZEPTEMBER 23. KÖZÖTTI MUNKÁJÁRÓL Tisztelt Közgyűlés! Megválasztásom után részt vettem az EHÖK vezetőképzőjén július 25-29-ig Balatonmáriafürdőn. Munkámat szeptember elsejével kezdtem, segítettem az elsősök beiratkozásánál, illetve előadást tartottam a HÖK-ről. Következő héttől folyamatosan jöttek hallgatók a problémáikkal, melyeket igyekeztem megoldani. A Tanulmányi és Oktatási Bizottság (TOB) egyszer ült össze, ahol előkerült a TVSZ Hatályba lépő és átmeneti rendelkezések rész módosítása, illetve a tárgy újrafelvételi díj bevezetéséről, melyet később a Kari Tanács elfogadott a HÖK támogatásával. Tanulmányi Csoportot eddig egyszer hívtam össze, ekkor történt meg a HÖK öt tagjának hivatalos delegálása a Jegyzetbizottságba, illetve a TOB-ba, valamint elkészítettük a rendszeres sport és tudományos ösztöndíjak pályázatát. Az egyszeri sport és tudományos ösztöndíjak kiírására később, következő (szept. 29-i) héten kerül sor. A pályázatba belevesszük a kulturális támogatást is, ennek az egyeztetése a volt TFK-s Oláh Krisztiánnal folyik, aki sokat segít észrevételeivel. A rendszeres pályázatok elbírálása szeptember 29-én lesz. Tisztelettel: Budapest, 2003. szeptember 23. Vizeli András tanulmányi elnökhelyettes BESZÁMOLÓ A SZOCIÁLIS ELNÖKHELYETTES 2003. JÚLIUS 14. . SZEPTEMBER 18. KÖZÖTT VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL Tisztelt Közgyűlés! Fura a helyzet, hiszen a beszámolóm megírása után történnek majd mindazon dolgok, amelyek a munkám pontos megítéléséhez szükségesek, így az írásbeli beszámolónak . jelen esetben . nincs sok érdemi része. Megválasztásom után egyből nekiláttam a munkának, így szeptember elsejére . mikor az elsősök jöttek beiratkozni . minden készen volt. Illetve majdnem minden, hiszen a sport- és tudományos pályázatok csak későbbiekben kerültek kiírásra. A hallgatókat folyamatosan tájékoztattam a faliújságon, a newsban, a Nyúzban, illetve a Haliban, és bárhol máshol, ahol éppen rámtaláltak. A fogadóóráimat megtartottam, az e-mailekre maximum fél napon belül válaszoltam. A térítési és juttatási szabályzat módosítása most van napirenden mind egyetemi, mind kari szinten. A kari szabályzatot múlt szerdán (24-én) beszéljük meg Tasnádi Dékánhelyettes úrral, majd ugyanaznap lesz az Oktatásszervezési és Hallgatói Ügyek Bizottsága, ahol az egyetemi szabályzat változtatásai kerülnek napirendre. Az több ponton is elfogadhatatlan a hallgatóink számára, remélhetőleg csak elírás miatt. Múlt pénteken (26-án) ért véget a szociális támogatások leadása. Itt újdonság, hogy idén szigorítottunk a feltételeken, igazodva a törvényi változásokhoz. Ma lesz a ponthúzás, most fog eldőlni, ki mennyi pénzt kap. A normatív támogatás kissé káoszban van most. A tanulmányi ösztöndíját mindenki viszi magával a karra, ahova most jár, a szoctámot és mást nem. Ez leginkább a TTK-t és az IK-t érinti, ahol az utolsó pillanatban történt változások (a matinfósok) miatt az IK került nehéz helyzetbe. Ezt próbálná a térjut ellensúlyozni, de a többi rossz miatt ez sem biztos. Múlt hétfőn került sor az EHÖK SZÖB elnökválasztásra, ahol elindultam. Az eredményt majd szóban mondom el. Köszönöm mindenki támogatását és megértését. Külön köszönet jár az irodavezetőknek, Lőrincz Andreának és Babinszki Editnek, hogy alkalomadtán (mindig ?) odaengednek a géphez, József Zsófiának, aki tanácsai nélkül elveszett ember volnék, Kern Anikónak, aki mindig a megfelelő pillanatban jelzi, hol rontottam el valamit, Mátrahegyi Tímeának, aki szókimondásával és tapasztalataival előre viszi a bizottság munkáját, Tóth Jánosnak, aki véleményét még akkor is elmondja, amikor az ütközik az enyémmel, valamint Vizeli Andrásnak, Sipos Eszternek, Újváry Angelikának, Gulyás Szilviának, Kozik Tamásnak, és végül, de nem utolsósorban a matekos gólyáknak, akik a lelket tartják bennem. Kérem, hogy beszámolómat a tisztelt Közgyűlés fogadja el. Köszönettel: Budapest, 2003. szeptember 18. Palkó Tamás szociális elnökhelyettes BESZÁMOLÓ TTK HÖK GAZDASÁGI ÉS SZERVEZŐ ELNÖKHELYETTES 2003. július 14-szeptember 21. Főbb tevékenységeim az említett időszakban a következők voltak: - Segítettem a gólyatáborok szervezését, borítékolást szerveztem, tásszervezője voltam a bodvarákói geo-bio tábornak, szponzort szereztem, segítettem a lebonyolítást, előkészítettem és levezettem a szervezők beszámolóit. - A Tanulmányi Osztály vezetőivel együttműködve diplomaosztót, beiratkozást, évnyitót szerveztem. - A vizitelepre egy HÖK-ös . gólyahétvégét szerveztem evezéssel, borozással - A HÖK honlapjára egy folyamatosan aktualizált eseménynaptárt tetettem fel - Együttműködtem az IK és az alapítvány tisztségviselőivel rendezvények és pénzügyek tekinetében. - Egyéb tevékenységeket végzek (pl. beszerzések, sportszervezés, stb.) Folyamatban lévő munkáim, terveim: - IK-TTK gólyabált szervezek, melyre szeretném ezúton tisztelettel meghívni a tisztelt HÖK képviselőket (okt. 17.) - Szervezem október 13-ára a TTK(-IK?) nyílt napot - ELTE sportnapokat (okt. 6-10.) és ELTE napokat (2004. Március ?) szervezek - HÖK kirándulást szervezek október 19-re. - A HÖK kenuinak a vizitelepre szállításán dolgozom - TTK-s filmklubot rendezek Egyéb (nem szorosan TTK HÖK tevékenységeim): - EHÖK Kollégiumi Bizotság elnök vagyok - Az ELTE férfi röplabda csapatának szervezője vagyok - A KCSSK Diákbizotságaiban vezető posztokat töltök be - A KCSSK My klubjának szervezője vagyok (hetente teaház, filmklub, kirándulások, gitárestek, bulik, stb.) - Egyéb programokat szervezek (kollégiumi focibajnokság, koncertek, kollégiumok közti sportnap, kollégiumi újság, vetélkedők, stb) Köszönöm, hogy meghallgatátok/elolvastátok beszámolómat. Köszönöm a HÖK lelkes képviselőinek és a többi segítőmnek az eddigi és az ezutáni munkát. Bp., 2003-09-21 Kálózi Attila sk. Kollégiumi biztosi beszámoló az ELTE TTK 2003. szeptember 30-i A nyári Alakuló Közgyűlés után első feladatként írtam egy tájékoztatót a Gólyanyúzba az elsősök részére. Részt vettem az elsősök kollégiumi felvételijének elbírálásában, mind az alap, mind a fellebbezési körben. Idén egységes ponthatárt húztunk meg a felvételnél, ami a TTK-s jelentkezők esetében pozitív volt. Már évek óta szó volt az egységes ponthatár-húzásról és ez most megvalósult. A fellebbezési, illetve a szeptember 22-i felvételi körben is igen jó arányban vettek fel TTK-s hallgatókat a kollégiumokba. A felvettek listáját a hali.elte.hu weboldalon megjelentettem. A honlapon lévő információkat a webmasterrel közösen frissítettük. A Nyúzban is jelentettem meg cikket a szeptember 22-i felvételi körről, tájékoztattam a hallgatókat, hogyan jelezhetik, hogy továbbra is fenn tartják a kollégiumi igényüket. Mivel október 14-én kari Nyílt Nap lesz, idén is készülök egy Powerpoint bemutatóval és előadással, hogy az esetleg majd hozzánk jelentkező tanulókat tájékoztassam a kollégiumi lehetőségekről, esélyekről. A fogadóóráimat megtartottam, heti 5 napban tudtak a hallgatók elérni panaszaikkal. Telefonon is nagy számú érdeklődő volt, főleg augusztus elején. Az emailen érkező kérdésekre is legjobb tudásom szerint válaszoltam. Mik a közeljövő eseményei? A közeljövőben fog az EHÖK KÖSZ az 500-os fejlesztési hozzájárulás felhasználásáról javaslatot készíteni. E mellett a kollégiumi DB-k most fognak a kari struktúraváltozás miatt átalakulni Budapest, 2003-09-22 Ádám Zoltán Kollégiumi biztos A TITKÁR BESZÁMOLÓJA Tisztelt Kozgyules! Megvalasztasom ota feladataimat igyekeztem ellatni. A jegyzokonyveket elkeszitettem - amik meg nem kerultek nyilvanossagra, azok rajtam kivul allo okokbol meg kiegeszitesre varnak. Az iktatast szamitastechnikai probelemak akadalyoztak, szeptember 23-ra ezek is elharultak. Az onkormanyzat levelezeset igyekeztem naprakeszen bonyolitani. Uj sorozatot inditottam a Nyuzban - az egyelore Nxg cimmel megjeleno glosszakkal a kar kozeletenek erdekesebb fordulataira szeretnem felhivni a hallgatok figyelmet, de termeszetesen igyekszem majd a tisztsegviselokkel is egyuttmukodni. A tovabbi, esetlegesen felmerulo kerdesekre a kozgyulesen keszseggel valaszolok. Koszonettel, Balas Mark az ELTE TTK Hallgatoi Onkormanyzat titkara A PR-BIZTOS BESZÁMOLÓJA a TTK HÖK 2003. szeptember 30-ai közgyűlésére A szeptember 16-ai választmányi ülésen választottak meg a HÖK újonnan kiírt posztjára. Az eddigi, a poszthoz kapcsolható tevékenységeim azonban előbbre nyúlnak. Nézzük őket, az SZMSZ-ben rögzített feladataim sorrendjében. TTK HÖK megjelenése: e téren az eddig eltelt rövid idő alatt látványos eredményt nem mutattam fel, a feladaton folyamatosan dolgozom. Remélem a következő közgyűlésen már kézzelfogható eredményeket tudok felmutatni. Hallgatói Iroda kialakítása: szeptember elejétől Lőrincz Andreával közösen látjuk el az irodavezetői posztot, ami megkönnyíti ezt a feladatomat. Az évet egy nagyszabású rendrakással és takarítással kezdtük, mely eddig szinte mindenkinek feltűnt, aki régebben is gyakran látogatta a HALI-t. A szeptember 23-ai választmány vitatja majd meg a PR-keret felosztását, melyben 40.000 Ft-ot javasoltam a HALI berendezésére. A közgyűlésen már szeretnék a további fejleményekről beszámolni. PR-termékek megtervezése, beszerzése: jelenleg az októberi Nyílt Napra, illetve a novemberi Educatiora készíttetek reklámtollakat, szóróanyagként. (Ezt a feladatot még nyár végén elkezdtem Gönci Balázs kérésére. A terv az volt, hogy beiratkozásra készítünk már tollakat, ez azonban fedezet hiányában elmaradt.) A TTK HÖK-ös logó megalkotása, valamint a PR-keret felosztásának jóváhagyása után a további PR-termékek készíttetését is elkezdem. Remélem a közgyűlésen erről is már többet tudok mondani. Rendezvények szóróanyagai: jelenleg a Nyílt Napra, valamint az Educatiora készülő szakos anyagok elkészítésében segítek Sinkovics Csabának. Éppen most, a beszámolóm elkészítésekor jöttem rá, hogy még nem írtam ki fogadóórát, amit holnap reggel pótolni fogok. Mivel azonban minden nap benn vagyok a HALI-ban, nyitvatartási időben, ezért eddig mindenki megtalált. A választmányoknak bár .csak. állandó meghívottja vagyok, eddig mindegyiken részt vettem. Nagymaros, 2003. szeptember 22. Babinszki Edit PR-biztos ELTE TTK HÖK KÜLÜGYI BIZTOSI BESZÁMOLÓ Az elmúlt hónapban megérkeztek a MÖB ösztöndíj kiírásai, ezeket átnéztem, majd a Nyúzba meghirdettem. Volt egy tájékoztató nyílt nap, amire én nem tudtam elmenni, de Orbán Ádám és Végh Tamás képviselte karunkat. Innen igen sok tájékoztató anyagot hoztak, ezek a faliújságon megtekinthetőek. Volt egy EHÖK-ös külügyes ülés, ezen az elkövetkezendő hónapok terveiről, programjairól szólt. Az EHÖK KB SZMSZ-t szeptember 24-i ülésünkön fogjuk tárgyalni. Egyenlőre még folyik az ügyek átadása, de ettől függetlenül a munka is. A jövő hét folyamán tervezem a Külügyes Csoport első ülését, ahol megbeszéljük, hogy kari szinten mit tehetünk a hallgatókért. József Zsófia INFORMATIKUS BESZÁMOLÓ Tisztelt Közgyűlés! Először is ezúton szeretném megköszöni mindazoknak a tisztségviselőknek a munkáját, akik segítettek abban, hogy a ttkhok.elte.hu weboldal mindig aktuális adatokat, és a legfrissebb híreket tartalmazza. Minden esetben igyekeztem a számomra elküldött anyagokat a lehető leggyorsabban feltenni a weboldalra, de sajnos az idei félév elején nagyon elfoglalt voltam, így néhány dolog csak pár napos késéssel került fel. Sok problémát okozott, hogy a nyáron felfrissített Windows-s rendszerek nem tudtak stabilan a ttkhok.elte.hu szerverhez csatlakozni. Úgy néz ki, hogy erre sikerült megoldást találni. A déli irodában lévő nyomtató a beszámolóm írásának idején még szervizben volt, mivel eltört benne a lapadagoló egy darabja. A mindennapi rutinmunkákat is elvégeztem: felhasználók tájékoztatása, rendszer karbantartása, frissítése, a felhasználók és a Hallgatói Alapítvány problémáinak megoldása, fogyó eszközök beszerzése, szervízelés, stb. Úgy érzem az elmúlt időszakban megfelelően elláttam a rám bízott feladatokat, és próbáltam mindenben segíteni a HÖK és a Hallgatói Alapítvány munkáját. 2003. szeptember 23. Takács Tibor, ELTE TTK HÖK, Informatikus A FŐSZERKESZTŐ BESZÁMOLÓJA Tisztelt Közgyűlés! Megválasztásom után első feladataim az átadás-átvétel és a Gólyanyúz kiadása voltak. Az előbbit Szatmári Péterrel zökkenőmentesen, és . remélem . hiánytalanul sikerült megvalósítanunk, a másodikat elsősorban elődöm irányítása alatt sikerült megtennünk. Az előző évekhez képest jobb minőségben, a minőséghez viszonyítva olcsón, és, ami a gólyák szempontjából a legfontosabb: megnövelt terjedelemben, tehát megnövelt információanyaggal készült el az idei Gólyanyúz. Következő feladatom egy új nyomda szerzése volt. Gönczi Balázs HÖK elnökkel tárgyaltunk több nyomdával is, végül a Volumen Press mellett döntöttünk. Új nyomdánk a régihez képest minőségi változást hozott mind a papír, mind a nyomtatás minőségében, ez azt hiszem, látható, ha valaki átlapozza az első két, tehát a közgyűlésig megjelent számot. Ennek ellenére nem növekedett számottevő mértékben a nyomdaköltség. Szorgalmi időszakban legfőbb feladatom a Nyúz hétről hétre való megjelentetése, ezt eddig sikerült ellátnom. Főszerkesztői pályázatomban ígért módon bevezettem olyan újításokat, amelyek megkönnyítik a tájékozódást, és a HÖK-ös cikkek terjedelmét sikerült valamelyest növelnem (melyben a tisztségviselőknek nagy szerepe van). Mindebben a szerkesztőségi tagok is segítségemre voltak. Feladatom volt még hirdetés-szervezés, az első két számban találhatóak hirdetések, melyből befolyt pénz a Nyúz előállítási költségeit kis részben fedezi. Tisztelettel: Bernát Klára Főszerkesztő BETERJESZTÉS A HALLGATÓI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁVAL ÉS A KURATÓRIUMI TISZTSÉGVISELŐKKEL KAPCSOLATBAN A Fővárosi Bírósággal egyeztetve és a júliusi közgyűlés jegyzőkönyveit figyelembe véve a következő változásokra van szükség: 1. A módosított Alapító Okiratból Szentgyörgyi József közbevetésére . hibásan . kikerült a nevesített, választott titkár. A Ptk. 74/C.§ (4) bekezdés értelmében a titkár képviseleti jogát úgy kell rendezni, - hogy az Alapító Okiratban ki kell jelölni a képviseleti jog gyakorlásának módját, illetve terjedelmét - vagy az eddigieknek megfelelően az Alapító Okiratban nevesíteni kell a képviseleti joggal rendelkező, az Alapító által választott titkárt. Ezenkívül nem túl elegáns, ha a . mellesleg kiválóan egységes szerkezetbe foglalt . Alapító Okiratban lakcímem .Tatabánya valahol. szöveggel szerepel. Határozati javaslat: 1. Az ELTE TTK HÖK közgyűlése az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány Alapító Okiratának 6. pontját az alábbiak szerint módosítja (az áthúzott kikerül, a félkövér dőlt bekerül): 6. Az Alapítvány kezel? szerve az 5 a 6 tagú kuratórium, melynek elnökét, titkárát és tagjait az alapítók választja ák meg. A kuratórium tagjai: Elnök: Sinkovics Csaba Béla (2800 Tatabánya valahol, Kós Károly utca 10. 2. emelet 10.) Titkár: Krausz Katalin (2600 Vác, Rákóczi utca 10.) Tagok: Tanits Tibor (7561 Nagybajom, Fő u 100.) Rekop György (1201 Budapest, Baba u 57.) Ádám Zoltán (5400, Mezőtúr I.u. IV. IV/14.) Gulyás Szilvia (5310 Kisújszállás, Lakatos u 7.) A kuratórium titkárát maga választja. Az alapítványt a kuratórium elnöke és titkára képviseli. A bankszámla feletti rendelkezési jog a kuratórium mindenkori elnökét és titkárát illeti meg a Ptk. 29.§ (3) bekezdése szerint. 2. A jegyzőkönyvekből kimaradt, hogy kuratóriumi elnöki mandátumom . Gönci Balázs és saját magam kérésére . 2003. december 31-éig tart. Mivel Krausz Katalin mandátuma a 2001. április 12-i közgyűlés határozata alapján 2003. december 31-ig tart, és mert a július 12-14-i közgyűlés az Alapító Okirat módosításánál . a titkárra vonatkozó részek . tévedésből végső soron nem szabályos határozatot, így külön személyi döntésre nincs szükség. Ugyanakkor a további félreértések elkerüléséért és a jegyzőkönyvi hiányosságok kiküszöböléséért szeretnénk, ha egy megerősítő határozat szólna a titkár és az elnök mandátumáról. Határozati javaslat: 2. Az ELTE TTK HÖK közgyűlése jelen határozatában megerősíti, hogy Krausz Katalin ELTE TTK Hallgatói Alapítvány kuratóriumi titkári és Sinkovics Csaba ELTE TTK Hallgatói Alapítvány kuratóriumi elnöki mandátuma 2003. december 31-éig tart. 2003-AS KÖLTSÉGVETÉS TERVEZET Normál összes Témavezető Vezetőképző 893082 gszeh Nyomda 3471058 elnök Hali karácsony 150000 gszeh Gólyatáborok 300000 gszeh Gólyabál 200000 gszeh PR 250000 PR biztos Csónakok 100000 gszeh Tortúra/póló 199313 Babinszki Edit Szakterületi rendezvény 200000 elnök EarthQuake 1408333 elnök Fejlesztések 394537 elnök Irodabútorok 454030 gszeh Közgyűlések 50000 gszeh Fénymásolás 162773 gszeh Folyóiratok 48255 irodavezető Vegyesraktár 202893 gszeh Előre nem látható költs. 60000 elnök Elvonás 350000 elnök Távközlés 357762 elnök Kiadás összesen 9077036 Alapítvány tavalyról 900000 elnök Ehök, költségvetési 7000000 elnök Bank+pannon 1000000 elnök Nyúz hirdetés 200000 gszeh Átcsoportosítás 0 elnök Maradvány 0 Bevétel 9100000