Pályázhatnak mindazon ELTE TTK-s hallgatók, akik államilag támogatott vagy költségtérítéses teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, korábbi rendszerű egyetemi, főiskolai alapképzésben, valamint doktori képzésben vesznek részt karunkon, és az elmúlt félév folyamán kiemelkedő munkát végeztek a kari hallgatói élet megszervezése, segítése érdekében. Az ösztöndíjat öt hónapra nyeri el a hallgató.
A pályázat tartalmi és formai követelményei:
Pályázni kizárólag az erre rendszeresített űrlapon lehet, amely beszerezhető aé Északi Hallgatói Irodában (É 0.75), illetve letölthető a http://ttkhok.elte.hu honlapról. (lásd csatolmány alább)
A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó hallgató nevét, hallgatói azonosítóját (EHA kód) és a végzett tevékenység részletes leírását. A pályázatnak a megfelelő referenciákat is tartalmaznia kell (igazolást például a diákszervezet vezetőségétől az elvégzett munkáról, illetve a szervezett programról), melyek segítségével a pályázó munkája leellenőrizhető, illetve bizonyítható. A Kari Ösztöndíjbizottság mindazon tevékenységekre benyújtott pályázatokat elutasítja, amik korábban a hallgatói normatívából támogatásban részesültek. A Hallgató Önkormányzatban végzett munkát ez a pályázat nem támogatja.
Néhány bírálási szempont: A tevékenység: mekkora felelősséggel jár, mennyi idővel, mennyi hallgatót érint, stb. A beérkezett pályázatokat egymással összemérjük!
A pályázat leadási határideje 2012. február 23. 16:30. A pályázatokat a Hallgatói Irodában, személyesen kell leadni.
Hiánypótlásra csak a bírálók kezdeményezésére van lehetőség, határideje 2012. február 29., szerda 16:30.
Kollégiumi élethez szorosan köthető, kizárólag kollégiumi szervezésű tevékenységet nem támogathatunk!
Tischler Orsolya
elnök ELTE TTK Ösztöndíjbizottság
szoceh@ttkhok.elte.hu
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| rendszkoz_urlap.doc | 36.5 KB |
| rendszeres közéleti ösztöndíj eredménye - tájékoztató TTK.pdf | 138.92 KB |

