A pályázók köre: a Kar minden hallgatója, aki államilag finanszírozott illetve költségtérítéses képzésben vesz részt.

Dologi eszközökre, valamint szervezési költségekre nem adható be pályázat, de utazási- és szállásköltségekre, részvételi díjakra, belépő jegyekre, regisztrációs költségekre, cikk-közlési díjak stb. megtérítésére igen.
Benzinköltség visszatérítésére csak a megtett távolságot térképpel igazoló utazási terv, a gépjármű fogyasztását tartalmazó műszaki dokumentum és a benzinköltségről kiállított névre szóló eredeti számla ellenében lehet pályázni. Kérünk továbbá hivatalos igazolást (témavezető, egyesület vezetője stb.) a gépjárműhasználat indokoltságáról.

Csak a már befizetett összegek visszatérítését lehet igényelni, és a befizetést igazoló, saját névre szóló eredeti számlát kell csatolni - előre támogatást nem áll módunkban utalni! A támogatandó eseményt így is megelőzheti az ösztöndíj kifizetése, mert a befizetés igazolása (névre szóló számla) alapján már el tudjuk bírálni a pályázatot.

A már lezajlott eseményekre, hat hónapra visszamenőleg lehet pályázni.

Csoportos pályázat is beadható (pl. csapatsport nevezési díj), de a résztvevőket ekkor is tüntessétek fel, valamint hogy ki(k) kapják az esetleg megítélt támogatást. Csoportos pályázat esetén is csak a TTK-s hallgatókat tudjuk támogatni.

Az utalások a HÉTJEGYŰ HALLGATÓI AZONOSÍTÓK alapján történnek, beérkezett pályázatokat havonta bíráljuk el, a sikeres pályázók az elbírálást követő utalással kapják meg ösztöndíjukat.

FONTOS!

  • Tudományos célokra benyújtott pályázatként a költségek maximum 75%-át, de személyenként félévente legfeljebb 50.000 Ft-ot lehet támogatásként visszakapni.
  • Sport célokra benyújtott pályázatként a költségek maximum 50%-át, de személyenként félévente legfeljebb 40.000 Ft-ot lehet támogatásként visszakapni.
  • Kulturális célokra benyújtott pályázatként a költségek maximum 50%-át lehet támogatásként visszakapni, de személyenként félévente legfeljebb 10.000 Ft-ot.
  • A valótlan adatközlés kari fegyelmi eljárást vonhat maga után.

    Tischler Orsolya
    elnök ELTE TTK Ösztöndíjbizottság
    szoceh@ttkhok.elte.hu

    CsatolmányMéret
    egyszerisporttudkult.pdf95.36 KB