Téma: HÁLÓZATKUTATÁS
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Benczúr András, egyetemi tanár (IK)
Lovász László, egyetemi tanár (TTK)
Vicsek Tamás, egyetemi tanár (TTK)
moderátor: Fokasz Nikosz, egyetemi docens (TáTK)
Ideje: 2008. április 24-én 18 órakor
Helye: ELTE Díszterem
(Budapest, V. ker., Egyetem tér 1-3.)
Szeretettel várnak minden érdeklődőt a Tudós Klub szervezői.

Karrierközpont az ELTE TÓFK Kari Napokon
Új szolgáltatások a Karrierközpontnál
Adótanácsadás
Jelenlegi állásajánlataink

Rendezvény

2008. április 18-20. között ismét hatalmába kerít minket a Pszinapszis láza, immáron 12. alkalommal. Reméljük, hogy a következő sorok elolvasása után kedvet kapsz honlapunk átböngészéséhez és eljössz a rendezvényre is, ahol sok szeretettel várunk.

Az idei főcím: Megállok Magamért! Rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut magunkra, elfelejtünk azokkal a dolgokkal foglalkozni, amikért érdemes élnünk. Ennek megfelelően a 3 nap folyamán elsősorban önismerettel foglalkozunk: az időt mint a fejlődés, s mint az önmagunkra figyelés terét vizsgáljuk meg.

Időpont: 2008. április 19. (szombat)
Helyszín:ELTE Bolyai Kollégium

Budapest, XI. kerület, Nándorfejérvári út 13.
(18/118/56/41/41A villamosok Etele / Hengermalom úti megállójánál; a 103-as busz
Nándorfejérvári úti megállójánál)

Az Eötvös József Collegium Diákbizottsága 2008. április 25-27-én rendezi meg a IX. Eötvös Konferenciát, ahová a hagyományokhoz híven a bölcsészet-, természet- és társadalomtudományok minden területéről várjuk az előadni kívánó graduális és posztgraduális hallgatókat.

További információ a konferencia honlapján:
http://www.eotvoscollegium.hu/ek/ek9/

A TTK Hallgatói Alapítvány és a Paksi Atomerőmű Rt. koprodukciójának köszönhetően 2008. május 8-án ellátogathattok a paksi atomerőműbe!

Nektek csupán az utazást (azaz két volánjegyet) kell fizetnetek, cserébe viszont a félnapos kiránduláson körbevezetnek titeket és részletesen mesélnek nektek az atomerőmű munkatársai, ráadásul még az ott található szimulátorokat is kipróbálhatjátok.

Jelentkezzetek Horváth Mónikánál a horvath.monika()alapitvany!elte!hu e-mail címen, vagy a (30) 207 0353-as telefonszámon!

A sugárzó mosoly garantált!

A világ egyik vezető pénzügyi szolgáltató vállalata Budapesten indított technológiai központot. Országos előadás-sorozatuk részeként az ELTÉ-re látogatnak, hogy minden IT és programozás iránt érdeklődőt tájékoztassanak a cégnél folyó fejlesztésekről, lehetőségekről. Rengeteg állásajánlattal és gyakornoki hellyel érkeznek majd, amelyekre várják a Te jelentkezésedet is! Érdekel a tőzsde vagy a szoftverfejlesztés folyamata?Van angol nyelvű önéletrajzod? Hozd el! Lehet, hogy már elkezdheted építeni a karriered a világ vezető pénzügyi vállalatánál, mint IT specialist! Ismerkedj meg a velük egy kötetlen beszélgetéssel, miközben demopultokon bemutatják a technológiáikat!

Oldalak

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.